Bozsik Yvette rendezése Pestre érkezik

Peter Handke Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című darabjának magyarországi bemutatóját láthatja a közönség november 10-én csütörtökön a Merlin Színházban; a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely koprodukciójában készült előadás rendező-koreográfusa Bozsik Yvette.

A produkcióról

Magyarország elismert koreográfusa második alkalommal rendezett a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban. A produkció megszületése a több éves együttműködés eredményeként is felfogható, hiszen Bozsik Yvette-előadások már 2003 óta szerepelnek a színház repertoárján.
2009-ben az ő rendezésében született meg a Játszótér című előadás is, amely a belföldi és magyarországi turnék fő műsorszáma volt és jelenleg is számos fesztiválra kap meghívást - olvasható a Merlin Színház közleményében.

 

yvetteBozsik Yvette (fotó: Horváth Judit)

 

Mint írták, Bozsik Yvette egyszerre ártatlan és provokatív színházi világa most nem csupán táncban jelenik meg, hiszen Iványi Marcell filmet is forgatott az előadáshoz. A kivetített film jelenetei hol megelőzik, hol követik vagy szimultán kísérik a színpadi akciókat, amelyek Gyergyószentmiklós főterén és annak környékén játszódnak burleszk némafilm stílusban.
A produkció ajánlója szerint a kiindulópontul szolgáló szöveg szerzője, Peter Handke olyan nyelvi világot konstruál, amilyet egy kamerával Andy Warhol is mutatott: nem válogat a történések között, mindent leír, megörökít. Az író ablaka a pályaudvarra vagy a főtérre néz, íróasztalát az ablak mellé állítja és leírja, amit lát. A szöveg nélküli abszurd előadásban színészek és táncosok alakítják a sokfajta karaktert, az utcákon és tereken látható furcsa és hétköznapi emberek sokaságát. Az előadás a lírai, humoros, és groteszk jelenetek váltakozásával beszél az emberi kapcsolatok és a magány viszonyáról.

Bozsik Yvette a Figura Stúdió Színházról

"Ők olyan színészek, hogy Magyarországon bármelyik színházban, a Katonában is megállnák a helyüket. S a színházi munka számukra mindig felfedezés. Nem azt csinálják, megszokott módon, amiről azt gondolják, hogy jól áll nekik, hanem minden újabb feladatba valódi munkát fektetnek".

"Nem csupán a mozgáskészség a lényeg, hanem sokkal inkább az, hogy a figurások olyan alázattal dolgoznak, ami Magyarországon nem annyira jellemző. Teljesen megbíznak a rendezőben, szeretnek dolgozni, az életük erről szól. Gyergyószentmiklós egy vidéki kisváros, és a színészek azért vannak ott, hogy dolgozzanak. Az, hogy vidéki, ott nem ugyanazt jelenti, mint Magyarországon: nincs vidékiszínház-hangulat".

 

azora

Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról


Előadják: Antal József, Bartha Boróka, Boros Béla, Boros Mária, Gáll Kata, Györfi Csaba, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor, Máthé Annamária, Moşu Norbert-László, Nora Covali, Oláh Hilda, Osváth Ildikó, Pál Levente, Szabó Eduárd, Sipos Réka, Tamás Boglár, Vajda Gyöngyvér, Vass Csaba

Zene: Cári Tibor, Yonderboi, Schubert
Fénytervező: Pető József
Koreográfus asszisztens: Vislóczki Szabolcs
A rendező munkatársa: Iványi Marcell
Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette

Forrás: Színház.hu, MTI

süti beállítások módosítása