Az írott szó ünnepe érkezik Győrbe - Könyvszalon

Győrben rendületlenül hisznek abban, hogy az olvasó ember a mai világban is pótolhatatlan érték: idén XI. alkalommal rendezik meg Győrben a Könyvszalont, amelynek évek óta a Győri Nemzeti Színház ad otthont.

A Könyvszalonról

November 11-étől 13-áig egy teljes hét végén ünneplik az írott szót, de a rendezvénysorozat nem csak a könyvek seregszemléje: Győrben öszszegyűlik az ország olvasni szerető közössége, és írók, költők, kiadók, előadóművészek várják az érdeklődőket. Az idei könyvszalon célja a korábbiakhoz hasonlóan az olvasás népszerűsítése, a kortárs magyar irodalom megismertetése, a könyvek és a rendezvények színes kavalkádja pedig mindenkit olvasásra buzdít. Az idei találkozó azt hirdeti, hogy az információs társadalom szinte követhetetlen változásai, az internet és a mobiltelefon világa mellett is fontos szerep jut a könyvnek, amely tudást hordoz, ismereteket közvetít, szórakoztat és kikapcsol. A szalon sokaknak kihagyhatatlan hét vége, igazi programkavalkád, színházi esttel, koncerttel, kerekasztalbeszélgetéssel, mesekuckóval, konferenciával. Idén is átadják az alkotói díjat, amelyet Varró Dániel költő, műfordító vehet át, aki bemutatja Szívdesszert című estjét is.
A rendkívül gazdag kínálatból csak ízelítőt adhatunk. Ott lesz Lackfi János költő, aki a "szegényember winhesteréről", az elektronikus üzenetről és eleven szóról beszél. Csernik Szende székely népmeséket ad elő a maga egyéni módján, a Hangraforgóegyüttes gyerekeknek zenél. Böjte Csabával beszélget Ozsvárt Tamás újságíró, a Sator Quartet és Bognár Szilvia lemezbemutató koncertet ad, ahol Lovasi András lesz a vendég. A Sebő Együttes előadja Vöröshajú lányok című gyermekműsorát, a két kitűnő színész, Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter pedig a Kövek a zsebben bravúrszerepeiben látható. Péreli Zsuzsa textilművész Aequilibrium című tárlata a városi művészeti múzeumban látható, a megnyitón közreműködik Tolcsvay László zeneszerző. Pletykaanyu címmel kortárs irodalmi vetélkedőt rendeznek, és lesz digitális irodalmi szeminárium, workshop is.s ember.

konyvszalon_beharangozo

XI. Győri Könyvszalon

Győri Nemzeti Színház

2011.november 11-13. (péntek - vasárnap)

Mesekuckó November 11. péntek

10.00 SZÉKELY NÉPMESÉK - Mesél Csernik Szende

11.00-13.00 JÁTSZÓHÁZ - Könyvtámasz készítése papírból

13.00 PAPÍRSZÍNHÁZ ÉS KÖZÖS ALKOTÁS - A foglalkozást Finy Petra vezeti

14.00-16.00 JÁTSZÓHÁZ - Papírtáska készítése

16.00 „BÕ MAGYARORSZÁGON PÁRJA NEM VÓUT...” - Écsi Gyöngyi műsora

17.00 JÁTSZÓHÁZ - „Virágverseny” virágdíszes papírmappa készítése

November 12. szombat

10.00 JÁTSSZUNK MOST EGYÜTT! Mese drámajátékkal Vezeti: Frankó Kata

11.00 TALÁLKOZÓ A VÁNDOR MESEÍRÓVAL… …aki az interaktív foglalkozáson, könyvein keresztül verses, játékos formában ismerteti meg az állat- és növényvilágot az 5-10 éves gyermekekkel.

12.00 JÁTSZÓHÁZ Újrapapír kisfüzet készítése

13.00- 15.00 JÁTSZÓHÁZ Betűnyomda készítése

15.00 ZSIGA FÖSTÕ FEST A Tintaló Társulás előadása - Kiderül, milyen élete van Zsiga föstőnek egy fehér világban, láthatjuk a Kék meg a Sárga szín veszekedését, megismerkedhetünk egy fura figurával, a zöld Lificcel, megtudhatjuk, hogy a hét különböző kék virág közül ki hasonlít leginkább Varga Julcsa szemére, végezetül a Feketerigó száll elénk, aki azt hiszi, ő a legrútabb madár a ligetben.

16.00 VACKA-KÓSTOLÓ Kispupák Zsömle szakácskönyve - Mesék és gyerekek számára könnyen elkészíthető finomságok receptjei váltják egymást a Móra Kiadó kötetében. Az ételeket Kispupák Zsömle tálalja fel, aki jó ismerősünk a Vacka Rádióból. A bemutatót interaktív játék követi 4-7 éveseknek. Vízigúnya kerestetik aranyhal méretben! A játékban Gaál Zsuzsa és csapata működik közre.

17.00 FANYÜVÕ, VASGYÚRÓ, HEGYHENGERGETÕ Interaktív mese Füzi Rozival

November 13. vasárnap 

 10.00 FILC, A ZOKNIMUKI A Manó Könyvek programja - A foglalkozáson a szerzők, Tóth Zita és Tóth Anita bemutatják a házimanókat, bábok segítségével mesélnek Filc és Biberke legújabb kalandjairól, akiknek történetét a résztvevők alakíthatják. Aki akar, kézműveskedhet, lesz tombola, s további meglepetések várják a kis olvasókat.

11.00-13.00 JÁTSZÓHÁZ Mágneses könyvjelző készítése

13.00 SZÓLÓ SZÕLÕ, MOSOLYGÓ ALMA, CSENGÕ BARACK Interaktív mese Füzi Rozival

14.00 JÁTSZÓHÁZ Cicás ceruzatartó készítése

15.00 AZ ÉJ RÉZPATKÓJA Hangraforgó együttes gyermekműsora

16.00-18.00 JÁTSZÓHÁZ Varázsfüzet készítése

Nagyszínpad

November 11. péntek

9.00 Köszöntőt mond: Cseh Sándor dékán - NYME AK

9.10 A szegényember winchestere – elektronikus üzenet és eleven szó Előadó: Lackfi János költő

9.50 Fókuszban a mű és a befogadó között Előadó: Jankovics Marcell művelődéstörténész

11.00 A KÖNYVSZALON MEGNYITÓJA Díjátadás, ünnepi műsor

12.20 Agyműködés és művelődés Előadó: Hámori József egyetemi tanár

13.00 Esélyteremtő művészeti nevelés Előadó: L. Ritók Nóra művésztanár (Igazgyöngy Alapítvány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény)

14.30 IRÁNYTŰ A VÉGTELENHEZ Böjte Csabával Ozsvárt Tamás újságíró beszélget. A dévai ferences szerzetest senkinek nem kell bemutatni. Erőt, hitet, reményt, mint mondja, Isten végtelen szeretetéből merít. Szentül hiszi, hogy az ember boldogságra született, hogy minden adottságunk megvan a szép és tartalmas életre, ha hallgatunk a Teremtő szavára.

16.00 SZÍVDESSZERT Varró Dániel szerzői estje Beszélgetõtárs: Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője - Egy művész megítélésekor nem a neve, hanem az alkotásai fontosak. És ezek az alkotások nem szorulnak magyarázatra, mindent elmondanak magukról.

19.00 CREATIO - TEREMTÉS A Sator Quartet ésBognár Szilvia lemezbemutató koncertje - Vendég: Lovasi András (ének)

November 12. szombat

11.00 CSIPKERÓZSIKA - A Kabóca Bábszínház (Veszprém) előadása

13.00 Endrei Judit: KEMÉNY ÜZENETEK Beszélgetőtárs: Kárpát Zsolt riporter - A vezetés a szívvel kezdődik, nem pedig a fejjel – mondja Kemény Dénes, a világszerte elismert sportszakember, aki óriási eredményeket ér el csapatával. Ez a nem mindennapi teljesítmény egyedülálló személyiségének és munkamódszerének köszönhető. E könyvben megosztja velünk titkait, korszerű gondolkodásmódját, eredményes módszereit. Üzenetei a sport világán kívül is követésre érdemesek, példaként szolgálnak cégek, vállalkozások vezetői és munkatársai számára, de bárkinek, aki szeretne sikeresebb, céltudatosabb, elégedett emberré válni.

November 13. vasárnap

11.00 VÖRÖSHAJÚ LÁNYOK A Sebő együttes gyermekműsora

Weöres Sándor mester volt, a világirodalom összes versformáját ismerte és használta. Ugyanolyan élvezettel játszott a szavakkal, formákkal, ahogy a gyerekek teszik, miközben tanulják a nyelvet. Verseiben ezt a játékosságot a gyerekek megérzik és imádják, függetlenül a szöveg értelmétől vagy „társadalmi mondanivalójától”. „Vöröshajú lánynyal ne kezdj sohasem! / Fogjátok meg, ott száll, viszi a szívem!”

12.00 DÍJAZOTT RAJZOK

15.00 Csiffáry Gabriella: AZ ARANYÉREM MÁSIK OLDALA

Emlékezetes pillanatok, feledhetetlen győzelmek elevenednek meg a magyar sporttörténet legizgalmasabb krónikájában. A kötetben megszólaló élsportolók a legnagyobbak, akiknek neve mind a mai napig megdobogtatja a szurkolók szívét, mert győzelmüket mi magunk is személyes győzelemként éltük át. A sportolók legbensőbb titkaikról, érzelmeikről, a világról, a sportról és a pályakezdésükről, küzdelmeikről vallanak.

17.00 HOVA MÉSZ FALEVÉL? Gryllus Vilmos műsora óvodásoknak és kisiskolásoknak

19.00 KÖVEK A ZSEBBEN Bravúrszerepben Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter

Pódiumszínpad

November 11., péntek

10.00 TABU KÖNYVEK

11.00 Berg Judit: TRIKÓ ÉS NYAMM 1 – Két kis dinó kalandjai a Zsírkréta korban

12.00 Komjáthy István – Dóka Péter: BETYÁRVILÁG – Történetek zsiványokról, betyárokról

13.00 A SIRÁLY KIRÁLY GYÕRBE REPÜL - anyanyelvi mesék és játékok Bosnyák Viktóriával

14.00 Orosz István: A KÖVET ÉS A FÁRAÓ Beszélgetőtárs: Votisky Zsuzsa, a Typotex Kiadó igazgatója

15.00 BEMUTATKOZIK A SPRINGMED KIADÓ

16.00 ÛRSÉTA FARKAS BERTALANNAL Beszélgetõtárs: Barla Ferenc fizikus

17.00 OLVASÁSNÉPSZERÛSÍTÉS ÉS KRITIKA - Az Új Könyvpiac beszélgetésének résztvevői: Pécsi Györgyi irodalomtörténész, az ÚKP főszerkesztője,Lafferton Kálmán kiadó, az ÚKP felelős kiadója, a MKKE elnökségi tagja, Szabó Tibor Benjámin író, az ÚKP felelős szerkesztője Milyen szerepük lehet a befogadói szokások megváltoztatásában az irodalmi folyóiratoknak, könyvszakmai lapoknak? 

18.00 Grecsó Krisztián: MELLETTEM ELFÉRSZ Beszélgetőtárs: Werner Krisztina újságíró Grecsó Krisztián új regényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a génekkel együtt sorsot is kaptak. A

November 12., szombat 10.00 Báger Gusztáv: MINDENT BEGOMBOLSZ Nagy Gábor: ANGYALAID MIND REPÜLNI TUDNAK

11.00 AEQUILIBRIUM Beszélgetőtárs: Grászli Bernadett művészettörténész Közreműködik Tolcsvay László zeneszerző

Péreli Zsuzsa textilművésznek a fenti címmel látható tárlata a Városi Művészeti Múzeumban. A programot a kiállítás katalógusának bemutatása adja.

12.00 Cseke J. Szabolcs: ÁLDATLAN ARATÁS Varga Lajos Dániel: Õ A NÕ

Cseke J. Szabolcs verskötete fiktív lírai összegzés a „távol-közelről” és a „közel-távolról”. A mű modernsége – az alkotó szerint – abban áll, hogy õ nem játszik feleslegesen a szavakkal, számára szakralitásuk a fő érték. Varga Lajos Dániel kilencedik önálló könyvében a karcolat, a jegyzet mezsgyéjén fogant lírai tűnődéseit adja közre.

13.00 D. Horváth Gyöngyi: A NEM VÁRT VENDÉG - Ki ne kedvelné a váratlan fordulatokban bővelkedő izgalmas történeteket? Ki ne kalandozna szívesen (képzeletben) a napfényes tengerparton, Magellán és Vasco da Gama országában? Ki ne tűnődne el az emberi kapcsolatok sokszínűségén, s talán azon is, ki mennyire lehet őszinte? A pszichológiai szempontból sem elhanyagolható regény elolvasása után többet tudunk meg világunkról és önmagunkról is.

15.00 Juhász Attila: NEHÉZFÉNY Beszélgetőtárs: Wenczel Imre tanár

16.00 A GRÓFNÕ ÉLETE Nádasdy Borbálával Ozsvárt Tamás újságíró beszélget

17.00 NEMZEDÉKEK NEVELÕI Tanítócsaládok a Kárpát-medencében

18.00 Szigethy Gábor: MEZEI-MÁRAI SZERELEM - A színháztörténész, író, rendező egy titokzatos vonzalom nyomába eredt. A befutott író és a gyönyörű, tehetséges ifjú színésznő a negyvenes évek elején találkozik, s mindkettőjük életében fordulat következik. A sok képpel és dokumentummal illusztrált könyv egy, a világ elől eltitkolt szerelem története.

November 13., vasárnap

10.00 Hámor Vilmos: MOSOLYSZÜRET 3

11.00 A MEGMARADT VILÁG

12.00 Arany Piroska: FÖLDKÖZELBEN

13.00 TEREMTETT BORVIDÉK

14.00 KÚT A Kisalföld verses hangoskönyve.

15.00 Nógrádi Gábor: PAPA, NE MÁR!

16.00 Vathy Zsuzsa: COLUMBO AUTÓJA

17.00 LEVÉLTÁRI FÜZETEK

18.00 Szõcs Henriette: ALTEREGÓ

Kisfaludy Terem

November 11., péntek

10.00 SZÖVEGÉRTÉSRÕL MINDENKINEK

11.00 Ördög A. Róbert: CSONTVÁZLÍRA II..”

12.00 OLVASÓNAPLÓ Az Import Impró Színházi Társulat bemutatója - Az előadás arra tesz kísérletet, hogy a résztvevők és a játszók közös alkotómunkája révén a színpadra álmodjanak egy olyan szépirodalmi alkotást, amely eddig nem létezett. A figurák, a közöttük kialakuló kapcsolatok akkor és ott születnek meg, a semmiből, a résztvevők fantáziájából jönnek létre.

14.00 PLETYKAANYU Kortárs irodalmi vetélkedő - A megyei pedagógiai intézet és a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár a kortárs irodalom megismertetésére és népszerűsítésére hirdetett versenyt a város és a megye 11-12. évfolyamos tanulóinak. Téma a Pletykaanyu című prózakötet. Az írásbeli forduló legjobbjai szóbeli döntőn mérik össze tudásukat. A zsűri munkájában részt vesz a választott könyv szerzője, Grecsó Krisztián.

15.30-17.00 DIGITÁLIS IRODALMI SZEMINÁRIUM ÉS WORKSHOP Vezeti Szalai Zsolt és Sütő Csaba András, Előadók: Mészáros Márton, Szkárosi Endre, Székelyhidi Zsolt, Berka Attila, Király Farkas - Korunk domináns médiuma a számítógép sík képernyője. Ez mind olvasási szokásainkat, mind képfogyasztásunkat átalakította. Merre tart a kulturális fogyasztás? Milyen irányba tart a könyvkiadás? Leváltja-e a nyomtatott könyvet az e-book? Mi lesz a közkönyvtárak, közgyűjtemények sorsa? Hogyan archiválódik és örökítődik a kultúra? Hogyan működik a digitális alapú kultúraközvetítés? 

17.00 BEMUTATKOZIK A PÜSKI KIADÓ

18.00Sári László: FELJEGYZÉSEK LIN-CSIRÕL Beszélgetőtárs: Horváth Ferenc művelődésszervező - A Feljegyzések Lin-csiről a legendás 9. századi mester tanításainak harmadik kötete. Az előző könyvek azért váltak népszerűvé, mert mai életünk kérdéseire adnak szellemes és jól használható válaszokat. Akárcsak ez az újabb könyv, mely szokatlanul egyszerű nyelven fogalmazott, gyakorlatias filozófiával szolgál, de humora és líraisága is elragadja az olvasót.

19.00 A KONSZOLIDÁCIÓ NEMZEDÉKE Huzella Péter és Zalán Tibor műsora

November 12., szombat

10.00 Kecskés Rózsa: SZIVÁRVÁNYHÍDON

11.00 SZÁRNYALÁS - Közreműködnek a Győri Antológia Kör tagjai.

12.00-12.30 Gerencsér Péter: HANY ISTÓK ALAKVÁLTOZÁSAI

12.30-13.50 AVANTGÁRDUL – OLASZUL ÉS MAGYARUL Tomaso Kemeny olasz költővel (aki magyar)a fordító, Szkárosi Endre beszélget Világirodalmi

14.00 Jenei Gyula: AZ IDÕBEN REND VAN Beszélgetőtárs: Sütő Csaba András költő

15.00 Kepes András: TÖVISPUSZTA Beszélgetőtárs: Werner Krisztina újságíró

17.00 PORONDON A BOLONDOM A Bábakalács Bábszínház játéka

18.00 Al Ghaoui Hesna: HÁBORÚK FÖLDJÉN Beszélgetőtárs: Werner Krisztina újságíró

19.30 HA MENNI KELL – EL CAMINO Papp János „Vándor-Színész” útinaplója zenével, irodalommal, képekkel

November 13., vasárnap

10.00 Horváth Ildikó: VARJÚNÁTHA

Beszélgetõtárs: Scharek Zsuzsa riporter

11.00-13.00 A muzslai Sziveri János Színpad és a Sikoly folyóirat bemutatkozása. Vendégek: Csík Mónika, Kovács Jolánka és Sándor Zoltán

14.00 Fátay Tamás: GYÕR – VÁROSÉPÍTÉS ÉS VÁROSRENDEZÉS 1945 ÉS 1986 KÖZÖTT

15.00 Szõcs Géza: TASSO MARCHINI ÉS DSIDA JENÕ Beszélgetőtárs: Gülch Csaba újságíró - Az irodalomtörténeti esszében a két erdélyi művész életéről, sorsáról olvashatunk. Tragikusan fiatalon elhunyt alkotókról, akik teljesen eltérő hátterekből érkeztek Erdélybe és váltak erdélyivé a szó transzszilvanista értelmében. Egy évben születtek, és bár nem ismerték egymást, mindketten referenciapontjai lennének a Kolozsvári Iskolának, ha lenne ilyen. Életútjuk mélyen beágyazódik a kincses város szellemtörténetébe.

16.00 ANGYAL A Műhely tematikus számának bemutatója.

18.00 DÖMDÖDÖM - Lázár Ervinre emlékezik ezen az esten a Sebő együttes és Vathy Zsuzsa. Sebő Ferenc mondja: „ Lázár Ervin nem írt olyan verseket, amit énekelhettünk volna, de a koncertjeim aranymetszéspontjában gyakran meséltem az írásaiból. A nemrég megjelent Naplóban találtam egy énekelhető versét, a Kétsoros című négysorost. Ezt és a Dömdödöm mese versbetétjeit most zenével láttam el. Ezen a lemezen a számára legfontosabb barátok szövegeivel, képeivel és dalaival veszszük körül meséit, mintha csak Neki készítettük volna születésnapi köszöntésként.”

süti beállítások módosítása