Megmentettek egy részt a Magyar Színházból

Sikerrel zárult a SzínéSziget a Magyar Színházban. A programsorozatot a Pesti Magyar Színiakadémia további működéséért rendezték, közel 1400 nézőt vonzott. A színház új kampányba kezdett.

Kovács Gábor Dénes, igazgató a rendezvényről:

Örömmel számolhatok be arról, hogy a Pesti Magyar Színiakadémia további működéséért rendezett egész napos, négy önálló műsorból szerkesztett előadássorozatunk meghozta a remélt sikert! Meghozta szakmai téren, hiszen a közel kétszáz fellépő, s ezen belül a száz színművész ritkán látható és átélhető színházi élményt jelenített meg a Magyar Színház Nagyszínpadán, s hívott elő szeretetteljesen feldübörgő vastapsot, mégpedig nemcsak az előadásvégeken, de az egyes műsorszámok között is.

Harmadik_figyelmeztetes-300x192

Siker övezte törekvésünket erkölcsi oldalról is, hiszen negyven növendékünk nem csupán visszaigazolását élhette meg az elmúlt hetek feszített próbarendjének, de a Színiakadémia művésztanárainak és egykori növendékeinek produkcióit látva, valós képet alkothatott e négy és félévtizedes hagyománnyal bíró színészképző értékteremtő hatásáról, s a magyar színházi szakma formálódásában játszott kiemelkedő szerepéről!

Fentiek mellett, egyértelműen sikeresnek mondható rendezvénynapunk – jegybevételben megmutatkozó – közönségfogadtatása is! Négy előadásunkat 1400, azaz ezernégyszáz! nézőnk tekintette meg, jegybevételünk bruttó összege megközelítette a 2.000.000 (kétmillió) Ft-ot, nettó összege pedig meghaladta az 1.600.000 ( egymillió-hatszázezer) Ft-ot! Tervünket tehát, amelyben kéthavi működési költségünk finanszírozását jelöltük meg célként, sikerrel, sőt valamelyest túl is teljesítettük!

Bízom abban, hogy támogató és megtisztelően szeretetteljes közönségünk emlékezetes színpadi élményekkel távozott, minden jegyvásárlónk segítségét tisztelettel köszönöm! Köszönöm továbbá a fellépő művészek gyönyörködtető produkcióiban kinyilatkoztatott szolidaritását, s nem utolsó sorban a Magyar Színház társulatának, s műszaki dolgozóinak kitüntető szintű szakmai és emberi teljesítményét!

metrolead

A Magyar Színház a metrón!:

A Magyar Színház nem csak a Színiakadémáia megmentéséért indított akciót, hanem a nézőkért is, ugyanis metró-kampányt szervezett. Így, egy hónapon keresztül a kék és a sárga metrón találkozhatunk a színházzal, hiszen a 3-as metróban 240, az 1-es vonalon 60 plakát kerül kihelyezésre. Ezenkívül az utasok szórólapokat is találnak a szerelvényeken, melyek különleges kedvezményre jogosítanak! A lepecsételt szórólap felmutatója ugyanis két jegy vásárlása esetén 15-15 % kedvezményt kap a jegy árából!

20 kocsiban a kapaszkodókon elhelyezett portrékról pedig a társulat művészei néznek vissza, valamint a repertoáron lévő darabjaikról is tájékozódhat az utazóközönség!

 

Kapcsolódó anyagok:

Tavasszal 77 millió forintos zárolásról, a színházi konstrukció racionalizálásáról, örökölt adósságokról számolt be Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója. Csonka évadot hírdetett, mégis kilenc bemutatót ...»


"A Magyar Színház megszűnése a tét" - nyilatkozta nekünk Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója, aki arról számolt be, hogy a csomag, amit a fenntartótól jelenleg kapnak nem lesz elegendő ...»

süti beállítások módosítása