A zenés vígjáték milliméter műfaj - Gyertyafény keringő Egerben

November 11-én, pénteken mutatja be a Gárdonyi Géza Színház a Gyertyafény keringő című zenés vígjátékot. A darab rendezője, Moravetz Levente vall a műfaj sajátosságairól.

GYERTYAFÉNY KERINGŐ

A gyertyafény-keringő, a húszas évek egyik legkedveltebb slágere, ebben a zenés vígjátékban csendült fel először, hogy elinduljon világhódító útjára. Bejárta Európát, majd áthajózott a tengerentúlra, hogy meghódítsa Amerikát. Ugyanakkor a darab, a békeidők kedvenc rekesz és nevetőizmokat dolgoztató alkotása. Főbb szereplői, a nőket bolondító báró és inasa, valamint az elhódított nők és a megcsalt férj. Persze ez így túl egyszerű lenne, ezért a szerző alaposan megkeverte a szerepeket, így senki nem az, akinek a többi szereplő hiszi. Ilyen alaphelyzetből olyan bonyodalmak származnak, hogy két felvonás önfeledt nevetés kell hozzá, míg minden és mindenki a helyére kerül. Ez a Gyertyafénykeringő.

Zam_Andi_Racz_Janos

MORAVETZ LEVENTE RENDEZŐ A DARABRÓL:

A hat szereplős játék valójában három színészre épül, a másik három bizonyos pillanatokban továbblendíti a cselekményt. Persze a szerelemről szól, mindenki másba szerelmes, másra vágyik, mint akit kap. Szeretem magamat több műfajban is kipróbálni, még ha a zenés produkciókban érzem is igazán otthon magam.

Siegfried Geyer – Robert Katscher zenés vígjátéka mindenhol siker volt, ahol csak bemutatták. Nagyon jó darab, igazi színházi csemege, helyzetkomikumokra és a színészegyéniségekre épül. A rumbától a keringőig, a jazzen át sokféle zenei stílus jelenik meg benne. Nevettetve szórakoztat, bátran kijelenthetem, hogy nincs mély társadalmi mondanivalója. Ugyanakkor ez az ún. „könnyű" műfaj nem is olyan könnyű. Hiszen nem elég érthetően beszélni, énekelni, könnyedén táncolni, bírni kell fizikailag is... Ráadásul olyan rendező vagyok, aki a porszemet is észreveszi a színpadon. A zenés vígjáték milliméter műfaj. Egy tizedmásodperc késést sem engedhetünk meg, nagyon fontos a tempó tartása, különben az előadás elveszíti a feszességét. Azt szoktam mondani a színészeknek, hogy ha itt az ember nem abban a pillanatban áll fel amikor kell, akkor nem ül a poén.

Racz_Janos_Csengery_Attila

Robert Katscher - Siegfried Geyer

GYERTYAFÉNY KERINGŐ

Zenés vígjáték két felvonásban

Báró: CSENGERI ATTILA, OZSGYÁNI MIHÁLY

Gaston: RÁCZ JÁNOS, ENDRÉDY GÁBOR

Mária: ZÁM ANDREA, KASCSÁK DÓRA

Vali: DÉR GABRIELLA, SATA-BÁNFI ÁGOTA

Tölgyfalusy Tölgyesy Titusz: VÓKÓ JÁNOS, SATA ÁRPÁD

Pipi: SZILÁGYI OLGA, SAS ÉVA

Péter: TÓTH LEVENTE, LISZTÓCZKI PÉTER

Rendező: MORAVETZ LEVENTE

Díszlettervező: BÉNYEI MIKLÓS

Jelmeztervező: MOLNÁR GABRIELLA

Fordító: SZÁNTÓ ARMAND, SZÉCSÉN MIHÁLY

Zenei vezető: BENKŐ LÁSZLÓ

Zenei szaktanácsadó: ALDOBOLYI NAGY GYÖRGY

Koreográfus: DÉVÉNYI ILDIKÓ

Korrepetítor: MARÍK ERZSÉBET

ügyelő: LUDÁNYI ANDREA

Súgó: SZECSKÓ ANDREA

Rendezőasszisztens: LÁZÁR RITA

Bemutató: 2011.11.11.

Csengery_Attila_Szilagyi_Olga

forrás: Gárdonyi Géza Színház

süti beállítások módosítása