Új Színház-ügy: Nyilatkozik Karinthy Márton

A Karinthy Színház Csurka István Eredeti helyszín című darabjával nyitotta idei évadját. Nem sokkal később a főpolgármester Dörner Györgynek és Csurka Istvánnak adta az Új Színház vezetését. A döntés ellen a Karinthy Színház direktora is azonnal aláírta a tiltakozó petíciót. A 168 órának erről beszélt. Lapszemle.

A sors iróniájáról

“Színházunk mostani harmincadik évfordulóján másról is lehetne beszélni, hiszen mégiscsak ez az egyetlen fővárosi magánteátrum, amely már három évtizede talpon van. Erősen szelektív érdeklődésnek tűnik, ha kizárólag a Csurka-darab kapcsán beszélgetünk. (…) Még jócskán az új színházi botrány előtt döntöttünk a darab bemutatásáról. Két okból: Böhm György rendező Egri Mártának keresett valami jó szerepet, s ebben a műben megtalálta. Másfelől a hetvenes években született történet ma is aktuális. A sors iróniája, hogy még inkább azzá vált Dörner György kinevezése után. A színdarab az aczéli kultúrpolitika időszakában játszódik, ahol a rendszer egyik kegyeltjét juttatják kézi vezérléssel rendezői pozícióba, menesztve a korábbi kádert. Csurka azt írta meg, amit megélt a Kádár-világban. Most pedig ugyanez esett meg vele is az új színházi kinevezés kapcsán. Aki tehát a Karinthy Színház mostani előadását megnézi, valódi színházat, aktuális társadalmi szatírát lát, amelyet az élet félelmetesen visszaigazolt. Az élő színház legfőbb dolga mégiscsak a társadalmi torzulások visszatükrözése és bemutatása. Tán még a nyilatkozatháborúnál is fontosabb” – nyilatkozta Karinthy Márton a 168 órának.

karinthyKarinthy Márton, fotó: Origo

"Mi sem mutattuk volna be"

Az igazgató arról is beszámolt, hogy Csurka István nagyon örült a felkérésnek, sokat izgult, de a premier óta nem beszéltek, az előadásról pedig sok kritika jelent meg, balliberális oldalról is. “Persze azt azért észrevettem volna, ha az előadás valamiféle eszmeharcra elkötelezett társaság tagjait kezdi vonzani. Az új színházi kinevezés után természetesen mi sem mutattuk volna be a darabot, hiszen akként is értelmezhették volna: egyetértünk a főpolgármester döntésével” – tette hozzá Karinthy Márton, aki aláírta a kinevezés ellen szóló petíciót.

"A rendszerváltáskor lezáratlanul hagytuk a múltat"

A kérdésre, hogy Csurka Ascher Café című dolgozata sem elég ok-e arra, hogy a darabot levegyék a műsorról, Karinthy azt felelte: “Az egy mocskolódó hülyeség, annak sincs köze a darabhoz. (…) Dörner pályázata elsősorban azért botrányos, mert szakmailag blöff. Másrészt ebben a botrányban mindkét oldal úgy aggatja a másikra a különféle jelzőket, hogy azok mögöttese itthon máig nem lett kibeszélve. A rendszerváltáskor lezáratlanul hagytuk a múltat, amelyet pedig már régen le kellett volna zárnunk. Azt gondolom: a Dörner-Csurka-ügy kapcsán az egész "szakma" szégyellheti magát, hogy ide jutottunk” – fogalmazott Karinthy Márton, aki úgy látja, a szakma soha nem volt egységes, erős. “Ha viszont a gyűlölet és a kirekesztés hangjai tovább erősödnek, a főpolgármester továbbra sem vonja vissza rossz döntését, és tényleg létrejön egy kirekesztő, szélsőséges színház Budapesten, minden veszteségem ellenére - tiltakozásként - valószínűleg le kell majd vennem az Eredeti helyszínt a műsorról” – közölte Karinthy Márton.

Forrás: 168 óra

A teljes beszélgetés a lap nyomtatott számában olvasható.

INTERJÚK, Kapcsolódók:

AZ ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY RÉSZLETEI

Interjú Ascher Tamással

Interjú Bérczes Lászlóval

Interjú Herczeg Tamással

Interjú Csiszár Imrével

Megszólalnak az ÚJ Színház színészei I. rész - Derzsi János, Száraz Dénes

Interjú Pozsgai Zsolttal

Megszólalnak az Új Színház színészei 3. - Pokorny Lia

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: MEGSZÓLAL GÁSPÁR SÁNDOR

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: HÁMORI GABI LEVELE

MEGSZÓLAL SZIKORA JÁNOS

CSURKA ISTVÁN ASCHER CAFÉ CÍMMEL ÍRT

CSURKA AZ INTENDÁNS ROVATA CÍMMEL ÍRT

BAGOSSY LÁSZLÓ LEVELE

CSURKA LAPJA: 'NÁCI VAGYOK VALÓSZÍNŰLEG ÖN IS AZ'

MÁRTA ISTVÁN LEVELE DÖRNER GYÖRGYHÖZ

MEGSZÓLAL KOVÁTS ADÉL

süti beállítások módosítása