Szolnokon lép fel a Kazah Állami Gorkij Színház

A Kazah Állami Gorkij Színház vendégszerepel kedden Szolnokon: a Bejbarsz szultán című produkciót az Aba-Novák Kulturális Központban láthatja a közönség - közölte Kovács Sándor, a Kazah-Magyar Baráti Társaság alelnöke, a Szolnok megyei önkormányzat elnöke.

A vendégjátékról:

A 20-22 fős kazah művészcsoport Kovács Sándor meghívására, a Nemzeti Erőforrás Fejlesztési Minisztérium támogatásával vendégeskedik hazánkban. A társulat ötnapos látogatásra érkezik Magyarországra és a szolnoki lesz az egyetlen előadásuk.
Mint a vendéglátó elmondta: az 111 éves Kazah Állami Gorkij Színház a főváros, Asztana első számú drámai teátruma. Évszázados történelme során több hazai és nemzetközi fesztiválon nyert értékes díjakat, helyezéseket. Jelenleg 25 darab szerepel a színházrepertoárján olyan szerzőktől, mint például Gogol, Csehov, Cocteau, Shakespeare, Mrozek, Brecht és Bulgakov.
Különös büszkeséggel játsszák Otorbajev kazah szerző darabját, a Bejbarsz szultánt, amely a kipcsák születésű egyiptomi szultán történetét meséli el. A darab arról szól, hogy a főhős miként emelkedett a rabszolgasorból a legnagyobb méltóságba - fogalmazott Kovács Sándor. 
Az előadás új szemszögből mutatja be a nagyhatalmú uralkodó sorsát és a mai kazah generációnak igyekszik példát adni a hazafiasságból, a nemzeti, történelmi és kulturális hagyományok tiszteletéről. A színészek korhű jelmezeket viselnek, a képi és zenei effektek felidézik a Nagy Sztyeppe hangulatát.
A produkció megtekintése ingyenes, a cselekményt magyar nyelven feliratozva követhetik a nézők.

Bejbarsz szultánról:

Bejbarsz szultán a kipcsákok földjén, a Kaszpi-tenger mellett született, körülbelül abban az időben, amikor a mongolok elől menekülő Kötöny vezér menedéket és letelepedési engedélyt kért IV. Béla magyar királytól maga és kipcsák harcosai (a mai Magyarországon élő kunok ősei) számára. 1242-ben a megszálló mongolok elfogták és eladták rabszolgának a mameluk hadseregbe, ami az akkori muzulmán államok legjelentősebb hadereje volt. Bejbarsz, különleges képességeinek és vitézségének köszönhetően gyors katonai karriert csinált, az egyiptomi Asz-Szalih Nazsm ed-Din szultán hadvezére lett. Első nagy győzelmét a IX. Lajos francia király vezette keresztes had ellen aratta, al-Manszur közelében, 1250-ben. 1260 szeptemberében Palesztinában történelmi győzelmet aratott a mongol hadsereg felett. 1260 októberében trónra lépett, amivel a középkorban új fejezetett nyitott a közel- és közép-keleti történelemben. Az egységes vezetés megőrzése érdekében Bejbarsz szultán a muzulmán Egyiptomból és Szíriából közös államot alapított. Törvénykezési reformot vezetett be, uralkodása idején számos építészetileg jelentős épületet építettek, felújították a csatornákat, kikötőket, erődöket, lerakta az egyiptomi hajógyártás alapjait. A kiváló hadvezér, reformátor és diplomata Bejbarsz Bizánccal, Nápollyal, Szicíliával, az Arany Hordával és számos jelentős európai monarchiával tartott fenn diplomáciai kapcsolatokat.

Az ingyenesen megtekinthető előadásra szeretettel vár mindenkit a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat!

süti beállítások módosítása