Tudós nők - Végzős hallgató rendezett a Csíki Játékszínben

Térben is, korban is "áthelyezte" a Csíki Játékszín első nagyszínpadi premierjét, a péntek este bemutatott Tudós nőket Porogi Dorka, aki a marosvásárhelyi színművészeti egyetem rendező szakos végzős diákjaként vitte színre a művet.

A pénteken bemutatott darab érdekessége, hogy a végzős hallgató két tanára is részt vett az előadásban B. Fülöp Erzsébet színészként az egyik főszerepet alakítja, Dobre Kóthay Judit pedig díszlet- és jelmeztervezőként tevékenykedett. Porogi Dorka a pénteki előadás előtt elmondta: megtiszteltetésnek érzi ezt a bizalmat, hiszen még egyetemistaként állíthatta színpadra a darabot. Azt pedig különösen jóleső érzéssel fűzte hozzá, hogy e vállalkozásában mindenki nyitott volt, sokat segített.   

A mostani előadás cselekménye a XX. század húszas-harmincas éveiben játszódik egy képzeletbeli tengerparti országban. "A Moliére korában élt nők és a mai nők helyzete közötti változások "köztes időszaka" éppen a XX. század első évtizedeire esett. A nők emancipációs törekvéseinek, a feminista mozgalomnak a vívmányait ma már élvezzük, az idáig vezető útról, magukról a nőkről akar a most megjelenített darab véleményt mondani" - fogalmazott Dorka.
Mit jelent magyar lakosként Marosvásárhelyen tanulni a szakmát, mennyire sajátos az erdélyi szellemi környezet - kérdezte a hallgatót az MTI, aki elárulta, ez szakmailag és emberileg is nagyobb nyitottságot biztosított számára, és nagyobb rálátást adott az egész szakmára. Egyaránt képes figyelni a magyarországi, mind pedig a román színházi életre, aki itt dolgozik színházi alkotóként, mindkettőből képes szellemileg táplálkozni - mondta a diák-rendező. 

tudos_nok Porogi Dorkának nem ez az első rendezése. Tavaly Kiss Csaba Esti próba című kétszereplős, egyfelvonásos színművét vitte színre Marosvásárhelyen. Ugyanebben a városban rendezte a Szép Ernő egyfelvonásosaiból álló előadását, az IST MAD-et.

süti beállítások módosítása