Koraszülöttekért rendeztek estet a zalaegerszegi színházban

Magyarországon minden 12-ik gyerek koraszülött, ezzel kapcsolatban tartottak jótékonysági este a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban.

Ákos, Bodrogi Gyula és Koltai Róbert is fellépett. Magyarországon a koraszülöttek túlélési esélyei egy felmérés szerint Zala megyében a legjobbak, ami a helyi alapítványnak is köszönhető.

Az eseményről:

Besenczi Árpád az eseményről: “Megpróbálunk egy kis pénzt szerezni ennek az alapítványnak, ahol tulajdonképpen koraszülötteket mentenek, és csecsemőket gyógyítanak, és ez három megyét átfogó gyógyító tevékenység, tehát Zala, Vas és Veszprém megyét fogja át”.

Koltai Róbert: “Először szóhoz sem jutottam, mert szaladtam a naptáramhoz, mert hogyha tudtam, hogyha ráérek, akkor jövök. Egyáltalán ilyen jótékonysági fellépésekben legfeljebb az időhiány akadályozhat meg.”

Kovács Ákos: “Besenczi Árpáddal nagyon jó barátságban vagyok, régebb óta. Ez egy teljesen privát viszont, ami a színész válogatottból adódik, mert együtt fociztunk, én külsős kéksapkás ENSZ megfigyelőként, ő pedig teljes jogú tagja volt a színész válogatottnak”.

Bodrogi Gyula: “Örültem annak, hogy megkért, és annak is nagyon örültem, hogy ilyen dolgokra gondol egy színház. Mert a színháznak végül is az egyik kötelessége”.

Magyarországon minden 12-ik gyermek koraszülöttként jön a világra. A jótékonysági gála bevételéből egy lélegeztető gépet fognak vásárolni.

süti beállítások módosítása