Színházkomédia - Komáromba megy a Jókai Színház

Bengt Ahlfors Színházkomédiáját 2011. március 18-án mutatta be a Békés Megyei Jókai Színház. A Színházkomédia akkor kezdődik, amikor vége van az előadásnak, a függönyt már leengedték, az utolsó taps is elcsendesedett, és a közönség elindult hazafelé...

Erről és egy művészekből álló közösség mindennapjairól vall Bengt Ahlfors, kortárs finn drámaíró vígjátéka, melyet a Békés Megyei Jókai Színház társulata játszik majd november és december folyamán több alkalommal a Komáromi Jókai Színházban.

Novemberben háromszor kerül színre az előadás. 18-án, pénteken este 19.00 órai kezdettel a Premier bérletesek, 19-én, szombaton 19.00 órakor a Csokonai bérletes nézők, 20-án, vasárnap 15.00 órakor pedig a Lehár bérlettel rendelkező nézők tekinthetik meg a békéscsabai vendégjátékot.

Sznhzkomdia_kep_1

Színházkomédia

Egy vidéki színház fiatal, kortárs szerző új darabjának bemutatójára készül. A társulat művészeti vezetője – mint minden színházi vezető – kompromisszumok és ravasz szervezőmunka árán tudja megvalósítani művészi elképzeléseit. Eleget kell tennie a szponzorok, a közönség, az író, a társulat igényeinek. A társulaténak, amely a szokásos karrier- és magánéleti konfliktusok vihara között működik.

süti beállítások módosítása