Visszapillantás - Keleti Éva és Vadas Ernő életművéről jelent meg kötet

Visszapillantás/Flashback címmel jelentetett meg új albumot Keleti Éva  fotóművész, Vadas Ernő (1899-1962) címmel pedig monográfia látott napvilágot a két háború közti időszak egyik legnagyobb hatású magyar fotósáról. A Magyar Távirati Iroda volt fotóriportereinek köteteit kedden mutatták be a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Házban.

Mint azt az albumokat szerkesztő Szarka Klára szakíró, fotótörténész felidézte, Keleti Éva Vadas Ernő tanítványa volt a Magyar Távirati Irodánál, illetve annak jogelődjénél, a Magyar Fotó Állami Vállalatnál. Keleti Éva kötete saját kiadásban, míg a Vadas Ernő-monográfia a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) gondozásában jelent meg.

keletivadasKeleti Éva és Vadas Ernő

Keleti Éva Balázs Béla- és Prima Primissima díjas fotográfus augusztus 18-án ünnepelte 80. születésnapját. Ebből az alkalomból életmű-kiállítása nyílt Visszapillantás/Flashback címmel a Budapest Galériában. A művész elmondta, hogy az azonos című album a tárlat anyagának dupláját vonultatja fel, mintegy 200 fotót a kezdetektől egészen 1989-ben készített utolsó képéig. A magyar és angol nyelvű albumhoz, amelyben láthatók szociofotói, színházi és táncképei, színész-, író-, zeneszerzőportréi is, rövid bevezetőket, képaláírásokat készített, és a könyv végén önéletrajza is megtalálható. 
Keleti Éva kiemelte, hogy az MTI előző és mostani vezetése is sokat segített mindkét kötet összeállításában, s szabad kezet adott a kutatáshoz Szarka Klárának, aki az első magyar monográfiát állította össze Vadas Ernőről. 
A fotóművész megjegyezte: jó volna, ha a Nemzeti Kulturális Alap támogatná a magyar fotográfiát abban, hogy az MTI hihetetlen nagy archívumából "életre kelthessen" elfelejtett embereket, helyzeteket, a történelmet, hiszen nemcsak az egykor külföldre ment magyar fotósok, mint Kertész, Brassai vagy Capa, de az itthon maradottak is nagyszerűt alkottak.

visszapillantas Závada Pál Kossuth-díjas író a bemutatón bevallotta, hogy "laikus fényképimádó". Mint mondta: "Keleti Éva szemének és kezének nyoma olyan, mintha mindig is láttam volna, képeit ismerősnek találom, mindig is jelen volt és nyomot hagyott a pályámon."
Váli Dezső festőművész felidézte, hogy mennyire "izgatta" a fotózás. 1959-ben, 17 évesen fölvették nyári munkára az MTI fotóosztályára, és ő cipelhette Vadas Ernő táskáját, amikor terepre mentek. A riporter mindig azt mondta neki: "Édes fiam, ha egy évben egy jó fotót készítesz, akkor az jó év." 
Váli Dezső elmondta, hogy az MTI-ben ismerte meg Keleti Évát is. Nagy ritkaságként említette, hogy Keleti Éva fotója Timár Józsefről Az ügynök halála című drámában szoborrá lett Párkányi Raab Péter keze alatt, és a színész ott áll a két nagy bőrönddel a Nemzeti Színház előtt.
Bánkuti András, a MÚOSZ fotószakosztályának elnöke felidézte: az ő ötlete volt Vadas Ernő munkásságának fölkutatása, a munkát Keleti Éva és Szarka Klára végezte el.
Vadas Ernő, a magyar fényképezés egyik meghatározó alakja 1899-ben Nagykanizsán született. 1931-ben Libák című képével egy csapásra híres lett külföldön is. 1956-tól az MTI-Fotó főmunkatársa volt, 1959-ben a magyar fotósok közül elsőként kapott díjat a World Press Photo-pályázaton Ménesterelés című képéért. Fotográfusként, szakíróként, szakmai szervezetek vezetőjeként, nemzedékek oktatójaként írta be magát a fotótörténetbe, de csak most jelent meg róla átfogó monográfia. A könyvbemutatón részt vettek Vadas Ernő családtagjai is.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása