Elmagányosodás virtuális térben - pont com Pécsett

M mai történetet mesél el a Pécsi Nemzeti Színház november 18-i bemutatója. A középpontban a való életet gyakran felülíró, sőt felváltó virtuális világ, és ennek következményei: az elmagányosodás, s korunk jellegzetes betegsége, az agorafóbia áll.

A pont com című darab egy francia művészfilm forgatókönyvéből indult ki, végeredménye azonban kifejezetten mai magyar történet lett az alkotók szerint. A színpadon kizárólag a főszereplő játszik, a többiek egy másik helyiségből, webkamerán át jelennek meg.   

pont Dömötör Tamás rendező a darabról:
„P. hét éve nem hagyta el a lakását. Agorafóbiás. Betegsége a súlyosabb fajtából való: lakásában sem tűr meg senkit. P. hét éve csak videofonon kommunikál a világgal. Tulajdonképpen teljes joggal vesz részt a társadalomban: betegség előtt jó állása volt, betegbiztosítása prémium kategóriás, mindene megvan, amire szüksége van a lét és lélek fenntartásához. Bizonyos aspektusból nézve élete irigylésre méltó. Legalábbis így látszik kívülről. De P. magányos. Mindenki elkövet mindent, hogy ne így legyen: az anyja – aki egyedül nevelte fel – mindennap jelentkezik. Pszichológusa immár hét éve próbálkozik, hogy betege valamikor elhagyhassa a lakását. Mellesleg társkereső klubba íratja P. -t, finom erőszakkal terelve egy igazi kapcsolat felé. A telefonos háztartási ügyelet embere segít, ha elromlik a porszívó, és tanácsot is ad – ha nem kérik, még akkor is. Biztosítója még „ca ll girl”-lel is szolgál adott esetben. P. –nek mégis hiányzik valami. A virtuális szexjátékok elodázzák ugyan a robbanás pillanatát, de a hiányt nem tudják eltüntetni. És akkor megjelenik Éva. Csak a videofon képernyőjén persze. Éva nem sajnálkozik és nem akar jónak látszani. Éva az egyetlen, aki nem hiteget, mert ő maga sem hisz. Viszont ő az egyetlen, aki odamegy. És minden megváltozik. P. elhagyja a lakást, de majdnem az életével fizet érte…
Ez a történet Phillippe Blasband forgatókönyve nyomán jön létre. De nem sci-fi, mint az eredeti mű, hanem egy hús-vér, mai történet. A színpadon egyetlen színész játszik. Mindenki más élőben – de virtuálisan – lesz jelen a színpadon, egy videofon segítségével. A mai technikai színvonal lehetővé teszi, hogy bármelyik szereplő (P. -t kivéve természetesen) a játszóhelytől térben messze legyen. Tulajdonképpen a Földön akárhol..”

pont_com

Fotó: Körtvélyesi Zsolt

A rendező még többet elárul - részlet a pécsi színház interjújából:

Kiknek szánod elsősorban a PONT COM-ot? Jól érzem, hogy valamiféle felismertető-elgondolkodtató, végső soron nevelő üzenete is lesz az előadásnak? Miért nyúltál ehhez a témához?
Dömötör Tamás: A befogadó számomra a felnőtt korosztály, aki kapcsolatba kerül a világhálóval, nap mint nap. Azaz mindenki. Témája a magány, illetve a magány hosszú távú hatásai. Ez érdekel leginkább - a formabontó színházi nyelv előállítása mellett.
Miért Czukor Balázst kérted fel a főszerepre? Több jelentős rendezésednek ő volt a főszereplője. Mit találsz meg benne színészként, amit másban nem?
Dömötör Tamás: Teljesen különböző a habitusunk, ennek ellenére az energiáink nem oltják, hanem erősítik egymást. Mellesleg a Balázs "figurája" huszonegyedik századi, ez sem mellékes.
Anélkül, hogy elárulnánk az előadás különlegességeit, elmondanád, mit jelent az élő film? Milyen technikával készül az előadás? Tényleg csak Balázs lesz a színpadon? Hol lesznek a többiek?
Dömötör Tamás: Csak Balázs van a színpadon, a többiek élőben játszanak, de nem személyesen, hanem "webkamerán" át. Ezért élőfilm. 100% -ig valós, ma használatos technikával dolgozunk, akár a hétköznapi "internet-fogyasztó". A többiek a színház területén, saját díszletben játszanak, de játszhatnának otthonról is, vagy Nigériából is, a technika lehetővé teszi. De így, hogy bejönnek az épületbe, még meg is hajolhatnak a végén...

domeMilyen volt a próbafolyamat? Hogy érzed magad a pécsi társulatban?
Dömötör Tamás: Ez a próbafolyamat - a technika eredményeképpen - rendhagyó. Balázs színházban játszik, a többiek filmen. Jól érzem magam Pécsett, semmilyen nyomasztó érzést nem tapasztaltam a színházban - s ez ritka.
Úgy tudom, jelenleg szabadúszó vagy. Hogy találnak meg a munkák? Pécsről hova mész tovább?
Dömötör Tamás: Megtalál a munka, mert több fronton is "harcolok". Készítek reklámokat, televíziós műsorokat is, s ha az ötletem színházban "ül" a legjobban, akkor ott próbálkozom. Így azért könnyebb... Pécsről Budapestre megyek, forgatókönyvemet fejleszteni, mert úgy néz ki, hogy jövőre forgathatok újra (játékfilmet). Színházban legközelebb Kaposváron dolgozom, márciustól.

Bemutató: 2011. november 18. péntek, 20.00
Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínháza

P (Péter) CZUKOR BALÁZS

A (Anya) UNGER PÁLMA

Mz (Madame Zoé) FÜSTI MOLNÁR ÉVA

É (Éva) STUBENDEK KATALIN

Me (Mercédesz) DARABONT MIKOLD

Ok (Otthon Klinika) URBÁN TIBOR

Bi (biztosító) GÖTZ ATTILA

An (Analitikus) RÁZGA MIKLÓS

Ész (Ételszállító) JÓZSA RICHÁRD

Dr (orvos) SÓLYOM KATALIN

Psz (Porszívószerelő) RAJNAI ATTILA

Va (Vanessza) - felvételről GYÖRFI ANNA

El (Elenor) - felvételről BOROS ANNA

Látvány SZILI PÉTER

Jelmeztervező MAKÁNY MÁRTA

Konzulens DR. STARK ANDRÁS

Assisztens RAJNAI ATTILA

Ügyelő KRAJCSOVICS CSABA

süti beállítások módosítása