Tarlós az Új Színházról: ez egy vicc

Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában nyilatkozott az Új Színház ügyéről.

A főpolgármester az önkormányzati törvénnyel kapcsolatban elmondta, hogy véleménye szerint nagyon óvatosnak kell lenni, mert most olyan hangulat van, hogy nagyon könnyű egy rossz törvényt hozni, amiből a város nehezen tud majd kimászni - közölte. Az önkormányzati törvény tervezetéről elmondta, hogy reálisabb, mint ami az eredeti, a kerületek által kitalált volt. "Ez egy kezelhető állapotot teremt, de úgy gondolom az nem jó, ha néhány vadonatúj vezető pozícióba került, elbizakodott fiatalember mérhetetlen hatalomvágya dönti el egy főváros sorsát" - közölte.
tarlosArra az újságíró kérdésre, hogy elbizonytalanodott-e Dörner György kinevezése kapcsán, Tarlós elmondta, hogy egyáltalán nem bizonytalanodott el. Mint mondta: "ez egy vicc ami folyik, szaladgálnak egyesek külföldre fűhöz-fához panaszkodni, teljesen valótlan állítások is megjelennek. Én ezzel nem vagyok hajlandó tovább foglalkozni. Ez egy hisztéria. Ha ebben a színházban az fog történni, amitől tartanak az aggodalmaskodók, akkor abból levonom a konzekvenciát" - mondta. Hozzátette: de remélem, ha nem az fog történni, amit ők előre jósolnak, akkor ők is le fogják vonni - zárta a főpolgármester.

süti beállítások módosítása