Tíz éves a Hajléktalanok Színpada

Jubileumi műsorral ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a hajléktalan színjátszókból álló AHA Színpad november 24-én a Honvéd Kulturális Központban Budapesten.

A 2001-ben alakult AHA Színpad Magyarország első és napjainkig egyetlen rendszeresen működő hajléktalan színjátszókból álló társulata. Az amatőr színpad bebizonyította, hogy a művészetterápia segít a hajléktalanok társadalmi reintegrációjában: a színtársulat tízéves fennállása alatt tagjainak közel 40 százaléka már családban vagy éppen saját fenntartású albérletben él, kikerülve az otthontalanok közösségéből – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég.

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének fenntartásában működő AHA Színpad (A HAjléktalanok Színpada) azzal a céllal alakult, hogy a hajléktalan embereket sikerélményekhez, új társas kapcsolatokhoz juttassa. Ezen túl célja az is, hogy a közönség megítélését pozitív irányba változtassa a hajléktalanokkal, a hajléktalanság fogalmával kapcsolatban.

1

Első alkalommal 2002 májusában léptek fel, majd számos helyen – egyebek mellett a kapolcsi Művészetek Völgyében – mutatkoztak be produkcióikkal, valamint több nemzetközi színjátszó fesztiválon nyertek díjakat. Kiemelkedő esemény volt a társulat életében, amikor 2006 decemberében a Vatikánban XVI. Benedek pápa nyilvános audienciáján magyar nyelven méltatta a csoportot, s adta rá apostoli áldását. 2008 októberében holland, cseh, szlovák és magyar hajléktalan színjátszókkal Charles Dickens Karácsonyi énekét adták elő angol nyelven.

A Madridi úti hajléktalanszállón működő színtársulat az országban egyedülállóan rendszeresen játszik együtt rendezett családi körülmények között élő gyerekekkel. A gyerekek információi és tudásanyaga a hajléktalanságról hiányos, viszont a közös művészeti munka folyamán megváltozik a viszonyuk a hajléktalanokkal. A hajléktalanok pedig a közös munka során átlépik a kirekesztettség határát, amit a hajléktalan lét jelent.

Az AHA Színpad munkájába bekapcsolódók könnyebben leküzdhetik a hajléktalanságot, felvérteződnek az őket érő előítéletekkel szemben, mivel a színjátszás és a hozzá kapcsolódó programok segítséget nyújtanak a mindennapi életbe való visszailleszkedésbe. A színjátszók számára bebizonyosodik, hogy minden olyan feladatot képesek ellátni, amelyet bárki más, sőt, időnként még ők adnak többet, olyat, amelyet csak a társadalom bizonyos tagjai képesek.

Jegyet igényelni a (70) 368-6576 vagy a (70) 933-8123 telefonon, illetve a b.niko@mailbox.hu mailcímen lehet. A támogatói jegyár 800 forint.

süti beállítások módosítása