Gyermekrajz pályázatot hirdet a szegedi színház

Szegedi Nemzeti Színház gyermekrajz pályázatot hirdet a december 2-ától színre kerülő Macskafogó című musical előadással összefüggésben.

A pályázat célja, hogy a szegedi kisiskolások (és szüleik) körében népszerűbbé, látogatottabbá váljék a város színháza. Szeretnénk, ha a korosztály szórakoztatásában, kikapcsolódásában, nevelésében egyéb tevékenységek mellett, illetve előtt méltó helyet kapjon a színházba járás. Ebben egyik lehetséges eszköznek tekintjük e pályázatunkat.

Pályázók köre: A rajzokat az általános iskolák 1-6. osztályos tanulóitól várjuk.

Pályázat leírása, értékelése: A rajznak a macska és egér viszonyát kell ábrázolnia, de hangsúlyozottan CSAK ennyiben kötődjék magához a musicalhez vagy az eredeti rajzfilmhez.

Néhány ötlet, gondolatindító az alkotások megszületéséhez:

- Hogyan harcol a macska az egérrel?
- Hogyan védekezik az egér?
- Milyen lehet a macska és az egér barátsága?
- Ha egy kismacska szeret egy kisegeret, hogyan bújtatja el a nagymacska elől? Stb., stb.

sz1

A beküldött rajzokból a Macskafogó minden előadásához folyamatosan kiválasztunk egyet-egyet.
A kiválasztott rajz feltűnik majd az adott előadás egyik jelenetében. E rajzok készítői a pályázat nyertesei! Nevüket elhelyezzük a napi szereposztásban, továbbá a színház www.szinhaz.szeged.hu honlapján folyamatosan megjelentetjük, hogy mely előadáson kinek a rajza szerepel.

A nyertesek 4 személyes, 50 %-os kedvezményt biztosító családi kupont kapnak a Macskafogó egyik előadására.

A részvétel módja:
1./ Részvételi díj nincs!
2./ A rajzok kizárólag A/3 méretben készülhetnek, lehetőleg zsírkréta, vízfesték, tempera fölhasználásával.
3./ A pályázati anyagok lehetőleg személyesen kerüljenek beadásra, de postázhatók is a következő címre: Szegedi Nemzeti Színház Marketing- és jegyirodája 6720 Szeged, Stefánia 6.
4./ A rajzokon (akár a hátoldalán is) legyen feltüntetve a diák neve, melyik osztályba jár, melyik iskola tanulója, esetleg milyen telefonszámon, e-mail címen érhető el, ki a rajztanára. 5./ Rajzokat nem adunk vissza.

A pályázatok beérkezési határideje: 2011. november 30. 12. óra

A későbbi előadásokhoz 2011. december 15-én 12 óráig is befogadunk rajzokat!

Kapcsolat:
További információkért Borda Sándor marketing ügyvezető kereshető meg a 20/230-6168-as telefonon, vagy a borda.sandor'kukac'szinhaz.szeged.hu e-mail címen.

Szeged, 2011. november 17.

Gyüdi Sándor
főigazgató

süti beállítások módosítása