Új Színház-ügy: Pozsgai Zsolt levele Hernádi Gyulához

Hernádi Gyula író jogörökösei tegnap közölték, nem járulnak hozzá, hogy műveit a Dörner-Csurka vezette színházban bemutassák, hiszen Dörner György pályázatának szellemisége Hernádi Gyula gondolkodásával, így életművével teljes mértékben összeegyeztethetetlen. Pozsgai az örökösök tiltása ellenére is bemutatná Hernádi darabját, vállalva ennek következményeit is.

Kedves Gyula!

 

Tizenhat éves voltam, társulatommal bősz alternatívok, bemutattuk a Vörös rekviem című regényedből készült színművet a pécsi Nagy Lajos Gimnázium pincéjében, megjelentél Jancsó Miklóssal, megnéztétek, volt felfordulás az iskolában. Gyönyörű emlék. Utána meghívtál mindenhova, Pesten az Intercontinental bárjában ittuk Veled a fehér rumot. Első drámámhoz Te írtad az ajánlást, előszót. Könyvkiadóként kiadtam verseidet /emlékszel, azt mondtad: „hülye vagy, azt nem veszi senki, most ezoterikus regényt írok, az kellene kiadnod!”/ Nem tágítottam, és a megjelent verseskötetedre nagyon büszke voltál, az vagyok én is ma, sokszor előveszem, olvasom. Az „ÉG BÚTORAI” című novellásköteted a bibliám, ott van kiemelt helyen a polcon. Ha öröm kell, elmélyülés, utazás a tudatalattiba, mindig előveszem. Pécsett több darabodat játszotta a színház, a kiváló dramaturg, Czímer József ösztökélt Téged új és új darabra. Asszisztens voltam, végigkísérhettem a próbákat. És utána milyen jókat beszélgettünk, sétáltunk. Emlékszel, amikor a hírt kaptam második lányom születéséről, a Gellért presszójában ültünk, azt mondtad, jól van ez így. Férfinak legyen két lánya, akkor viszi valamire. Mert ha fia születik, könnyebben beletörődik mindenbe, és könnyebben mondja azt: „majd a fiam”. És ezzel az útravalóval rohantam haza Pécsre, az útravalóval, és a kezed melegével. Darabjaidat ajánlgattam Pesten mindig azoknak, akik a színházakat birtokolták, a „Királyi vadászat”-on kívül nem vették elő őket, nem voltál érdekes.

pozsgaizsoltPozsgai Zsolt

Mindig arra gondoltam, ha egyszer ez a rendkívül zárt színházi világ beenged, helyzetbe hoz, akkor megint tehetek valamit Érted. És az Arizona Színházban elővettük a CSILLAGSZÓRÓ-t. Repülőgépen mutattuk be Budapest és Larnaca között. Milyen klassz volt, igaz? Nagyon örültél neki. Mi lett az Arizonával, kérdezed? Ott is győzött az akkori színházi elit, és a korszak legtehetségesebb színházigazgatóját, Mikó Istvánt sikerült nekik a partvonalon túlra küldeni. Most az Új Színház esetében is örültem, hiszen A TOLMÁCS című darabod korszakos mű, jó lenne meg is mutatni, hogy ez így van. De azok, akik eddig sem engedtek színpadra, most ellened fordultak. Érdekes helyzet. A Magyar Narancs szerkesztője sorba hívja az örökösöket, a Tieidet is, fenyegetőzik, mórikál. Van, aki ennek bedől, van aki nem.

Tudod, Gyula, engem ez nem érdekel. Ha el tudom érni, hogy színpadra kerüljön a TOLMÁCS, vagy valamelyik, én vállalom érted a pert. Mert szerintem Te is ezt szeretnéd.

A régi barátsággal, tanítványi szeretettel üdvözöllek, akárhol is vagy most,

Pozsgai Zsolt

 

Kapcsolódó anyag:

Új Színház-ügy: Letiltják Hernádi darabjait

Hernádi Gyula örökösei is letiltják az író darabjait az Új Színházban. Az örökösök közölték: Hernádi Gyula író jogörökösei nevében ezúton szeretném bejelenteni, hogy nem járulunk hozzá, hogy ...»


süti beállítások módosítása