Hatalmas siker A Szépség és a Szörnyeteg Németországban!

A héten a Budapesti Operettszínház Musical Együttese már Kölnben vendégszerepel a Szépség és a Szörnyeteg című Disney-musicallel. A turnén Belle-t Kékkovács Mara és Füredi Nikolett, a Szörnyeteget Homonnay Zsolt és Peller Károly alakítja. A társulat hatalmas sikerrel lépett fel Münchenben is és rengeteg éltető kritika született a produkcióról, melyek közül szemléztünk.

Novemberben és decemberben több mint ötven előadást tekinthet meg München és Köln közönsége. Az első turnéról nagyjából egy hete tért vissza a társulat - a szólisták, a zenekar és a Musical Együttes néhány napot itthon játszott, kedden pedig útra kelnek, hogy a müncheni Deutsches Theater után a hatalmas kölni Musical Dome közönségét is meghódítsák!

Szepseg_nemet2

A Szépség és a Szörnyeteg turnéján Belle-t Kékkovács Mara és Füredi Nikolett, a Szörnyeteget Homonnay Zsolt és Peller Károly alakítja, de látható még a produkcióban Németh Attila, Sánta László, Oláh Tibor, Bálint Ádám, Földes Tamás, Magócs Ottó, Polyák Lilla, Sz. Nagy Ildikó, Vörös Edit, Bardóczy Attila, Méhész György és Z. Lendvai Józsi, közülük sokan töb szerepet is játszanak felváltva.

A Böhm György-rendezte előadás karmestere Makláry László és Balassa Krisztián.

szepseg_nemet4

Szoros nemzetközi versenyben nyerte el a Budapesti Operettszínház A Szépség és a Szörnyeteg című családi musical játszási jogát német nyelvterületen, a produkció magas szintű zenei és színpadi teljesítményén túl a Herendi Porcelán mintáinak a díszleteken és jelmezeken történt felhasználásának is köszönhetően. December 19-én a színészek hazaérnek, és 21-én már a Nagymező utcai teátrumban láthatják kicsik és nagyok egyaránt a világhírű zenés darabot.

További Szépség és a Szörnyeteg előadások Budapesten:

2011. 12. 21. 19:00

2011. 12. 23. 18:00

2012. 01. 07. 15:00

2012. 01. 07. 19:00

2012. 01. 08. 15:00

2012. 01. 08. 19:00

2012. 02. 24. 19:00

2012. 02. 25. 15:00

2012. 02. 25. 19:00

szepseg_nemet3

Kerényi Miklós Gábor - KERO®, az Operettszínház főigazgatója korábban így mesélt az együttes sikereiről: „A darab német játszási jogát kőkemény „csatában" nyertük el, melynek egyik fontos szelete volt a Herendi design-nal díszített jelmez kollekció. Ez most azt jelzi, hogy az operettek mellett a musicalekkel is vezetők lehetünk Európában és akár évi 70-80 előadást is játszhatunk A Szépség és a Szörnyetegből német nyelvterületen. Ezekben a hetekben Münchenben és Kölnben lépnek fel művészeink a Disney mesével, így már idén is kb. 70 ezer német ajkú néző tapsolhat a magyar produkciónak. Újságokból, és egyéb hírekből pedig több millióan olvashatnak sikereinkről."

szepseg_nemet

Münchenben remek kritikák jelentek meg a Disney-musical csapatának szerepléséről:

BILD:

"...Egészen egyszerűen csak imádni lehet... A jelmezeket, a zenéjét és persze a beszélő tárgyakat..."

TAGES ZEITUNG:

"...A Budapesti Operettszínház páratlanul vitte színpadra a Disney-féle rajzfilmet. Az előadás dinamikus, káprázatos, mind technikailag és persze a színészek felkészültségében..."

"...Fantasztikus hatással van a nézőre a táncoló gyertyatartó, tollseprű, állóóra és persze a teáskanna, minden kis terítékével együtt..."

ABEND ZEITUNG:

"...Az előadás önmagában szeretnivaló gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, mindemellett színes, bájos, és a szereplőknél külön megemlítendő az a rutin, amivel színpadra állnak estéről-estére..."

 

Forrás: színház.hu, Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása