Mennyire egyenes az egyenes? - Dénes Viktor mesél

Dénes Viktor negyedéves a Színművészeti Egyetem zenés színész szakán, a Novák - Selmeczi osztályba jár. A Kamrában A mi osztályunk című előadásban láthatják. Mostanában pedig a Kaposváron készülő A Kéz című bítzenés szindarab ifjú csapatának tagja. Harmadik a bemutatkozó fiatalok közül.

oraA Katona József Színházban

Mit jelent neked a rokendroll?

A Hungária jut eszembe róla, a klasszikus rock and roll. Az volt a kedvencem nagyon sokáig… hatodikos koromban jött a Csavard fel a szőnyeget, az nagyon komoly volt. Egyszer statisztáltam egy szilveszteri műsorban, amit Fenyő Miklós vezetett a magyar 1-en, és mellém ült, még kérdezett is valamit, és az nekem fantasztikus élmény volt.

Akkor azért pedig már nem csak egy csatorna volt a tévében… mikor is születtél?

’86-ban, szóval a Hungária az eggyel előbbi generáció zenéje. Vagy inkább másféllel előbbi. Arra még emlékszem viszont, mikor bejött a csigás kettes a sorozatokkal.

Akkor neked Fenyő Miklós volt a rocksztár?

Elég hiányosak az ismereteim ezen a téren. A komolyzene eggyel könnyebb tájékozódási pont, mint a popzene ‒ utóbbiból csak a nagy klasszikusokat szeretem, akik ma már talán cikik is ‒ Aerosmith meg Jackson… ma mindenféle bonyolult nevű együtteseket szoktak szeretni.

kaposvar2

Dénes Viktor és Nagyhegyesi Zoltán

Mi a helyzet a zenés színházzal?

Nagy álmom, hogy operát énekelhessek. Ahhoz nagyon sokat kéne gyakorolni, és akkor se biztos, hogy sikerülne. De szerintem fontos lenne, hogy az opera műfajában a színjátszás is teret kapjon, hogy az éneklés és a színészi munka ötvöződjön. Az osztályom nemrég New Yorkban játszott a Fischer Iván rendezte Don Giovanniban. Vele beszélgettünk egyik este arról, hogy milyen fontos lenne a két képzést egybefonni. Egyébként több műfajt is szeretek. Ahogy az ének tanárom is mondta az egyetemen ‒ és én hiszek neki ‒, a hang, a test is egy hangszer, és mindegy, hogy a hangszerrel mit játszol, rockot, rock and rollt, operát; meg kell tanulni jól játszani vele.

Ha jól tudom, elég sok helyen éltél már.

Annyira nem: Budapesten, aztán általános iskolába Izraelben jártam, meg Veszprémben, a gimi már megint Budapest, és most meg itt vagyok Kaposváron.

Szóval ismerős az idegenség érzése?

Azt sokszor átéli az ember, nem kell hozzá ennyit utazni.

Te hogy oldottad meg?

Egy kisgyereknek szerintem nincs ezzel problémája. Nem tudtam például héberül, de pont volt ott egy erdélyi származású nő, aki foglalkozott velem. És utána már megértettem a héber anyanyelvű tanárt, aki segített a felzárkózásban. Új hely. Az mindig eltart egy kis ideig, mire az ember „megérkezik”. Mindenhol nagyon zárkózottan kezdem a beilleszkedést, zavarban vagyok. Ezt nem szokták észrevenni, de attól még így van, az ember azon problémázik, hogy most akkor odamenjen vagy ne, és ha igen, mit mondjon, hogy kezdje?

dongioDon Giovanni

És itt, Kaposváron?

Itt könnyebb a helyzet, mert itt van két osztálytársam, Zoli (Nagyhegyesi) és Matyi (Marofka). Egy ideig itt is csöndben voltam, nem bohóckodtam. Mert azt különben általában nagyon szeretek. Most már sokakkal elhülyéskedünk.

Ez az, ami biztonságot ad?

Lehet komolykodni is, de csomószor tök fölösleges.

Térjünk vissza még kicsit az előzményekre.

Anyukám szerint – és ezt a verziót tartom hivatalosnak, bár van, aki szerint ez ciki, de nem érdekel ‒ a Madáchban láttam a Vörös malom című musicalt, tizenkettő lehettem, és onnantól kezdve én ezt akartam csinálni. Aztán elköltöztünk, és az új szomszédom történetesen filmrendező-asszisztens volt, el is küldött statisztálni egy-két helyre. Aztán a Földessy Margit Stúdióját ajánlotta, ahova be is kerültem.

Elég egyenes vonalnak tűnik.

Nagy távolságból mindig egyenesnek látszik az út.

És közelről?

Annyira nem: ötödszörre vettek föl a Színműre. Ez alatt az öt év alatt a repülőtéren dolgoztam húsz napot, mint információs tisztviselő. Aztán bekerültem az Arany Tízbe művészeti titkárként. Másfél évig dolgoztam ott. Aztán Jordán Tamás az új Nemzetiben indított egy stúdiót, oda fölvettek, ott olyan nagyszerű emberekkel találkoztam, mint Benedek Miklós, Valló Péter vagy Molnár Piroska, két évig jártam oda, és utána vettek csak fel az egyetemre. Szóval ennyire egyenes az egyenes…

Mi az, ami most közelről látszik?

Van az embernek a saját kis feladata, és azt szeretné nagyon jól csinálni, és nem csak egyszer próbán, hanem mindig.
Egy apró hiba is nagyon el tudja rontani az ember kedvét. Ez teszi ki a mindennapokat:
azon igyekszik az ember, hogy legközelebb is jól csinálja. Most például próbálom megoldani úgy a jeleneteimet, hogy összeköthessem a különböző megjelenéseket. De persze ez még változhat, mert még van három hét, de most nekem az tűnik izgalmasnak, ha ezek összefüggnek majd egymással. Persze ez pitiánernek tűnik, mert ennél sokkal nagyobb problémák vannak a világban. Ami azért szomorú, mert olyan szép ez az ország és olyan jó lenne itt élni…

lepesrolLépésről lépésre, az osztállyal

A színház változtat a világon?

Nem változtat, mert most nincs elég ereje. Legjobb esetben felhívja a figyelmet egy-egy problémára. De a színház nekem most még elsősorban játék, belső izgalom. Persze vannak olyan témák, amikről érdemes vagy muszáj beszélni. De nagyon fontos a játék, akkor is, ha halál-komolyan vérről, pénzről, életről beszélünk. Akkor is játszunk.

Most épp egy bítzenés szindarabot. Mennyire áll közel hozzád ez a korszak?

Annyi közös tapasztalásunk van erről a korról, annyi történetet hallunk, személyes történeteket és filmeket is, hogy ismerősnek tűnik. Sajátnak. Mindannyian értjük. Mert itt élünk. És van egy olyan része is, amit meg mindenki ért, függetlenül attól, hogy hol nőtt föl. Mert ugyanazokból az alapdolgokból vagyunk összerakva: akar, akarna, szeret, nem szeret, utál, féltékeny, tetszik neki, nem tetszik, megbántották, megsértették, zavarja valami. Háy János szövege meg azért jó, mert könnyen az ember szájára áll. Meglátjuk, mit tudunk kihozni belőle. Eddig biztató!

Szerző: Szemerédi Fanni

süti beállítások módosítása