Színházhoz filmet! - Equus

A Thália Színház novemberben mutatta be Peter Shaffer Equus című darabját Alföldi Róbert és Szamosi Donáth főszereplésével. A művet Sidney Lumet korábban Richard Burtonnel vitte filmre. Az Odeon filmajánlóját olvashatják a Thália előadásához.

equus_copy

Equus (1977)

Peter Shaffer neve a szélesebb közönség előtt akkor vált igazán ismertté, mikor Amadeus című darabját 1984-ben Miloš Forman adaptálta nagyvászonra és nyert vele számtalan díjat. Azt azonban kevesen tudják, hogy Hollywood akkor már nem először fordult az angol szerző felé. 1977-ben Shaffer a rendkívüli filmográfiát magának mondható Sidney Lumettel kollaborált, hogy elkészítsék Equus című művének mozgóképes változatát. Lumet a hetvenes években egymás után jelentkezett olyan remekművekkel, mint a Serpico (1973), a Gyilkosság az Orient expressen (1974), a Kánikulai délután (1975), vagy a Hálózat(1976). A sort az Equus folytatta, melyben – valamennyi Lumet alkotásra jellemzően – lebilincselő, emlékezetes színészi alakításokat láthatunk a két generációt, két sorsot, és két életet megtestesítő Richard Burton és Peter Firth párosától.

Alant, a fiatal kamasz fiút vád alá helyezik, mert brutális kegyetlenséggel megvakított hat lovat az angliai Hampshire-ben. Az ügyészség a neves és rutinos pszichiátert, Martin Dysartot kéri fel, hogy vizsgálja ki, mi késztette a fiút szörnyű tette elkövetésére. A lelki nyomozás Alan szüleinél kezdődik, akik elmondásuk szerint jól nevelték fiukat, ám Martin korábbi tapasztalatai és az Alannel folytatott első beszélgetések során hamar rájön, hogy szeretetük ellenére fiúk valójában sosem kapta meg azt, amire igazán vágyott. Távol tartották mindentől, amire áhítozott, és soha nem tudott felnézni rájuk, megfelelni nekik. Apja egyszer sem mutatta meg, mi a helyes út, avagy hogyan kezelje vágyait, kapcsolatait a női nemmel, anyja pedig szigorúan és önzően nevelte belé a Biblia tanait. Ennek következtében Alanben súlyos szexuális frusztrációk és egy zavarodott, szokatlan istenkép alakult ki. Ez a kép a lovakban öltött testet és a lovaglás iránti mérhetetlen szeretetében teljesült ki.

equus

Jelenet a Thália Színház előadásából /Forrás: Thalia.hu/

Ahogy Martin egyre mélyebbre ás Alan lelkében, úgy nyílik ki a szeme és látja világosabban saját életének ürességét. A fiú ugyanis olyat tapasztalt, amit Martin egész életében soha: a szenvedélyt. Martin Alan hatására először néz szembe önmagával, felszínes és eseménytelen polgári életével, melyből a szenvedély – kapcsolódjon bármihez – legapróbb szikrája is hiányzott. Nemcsak létét, hanem oly szeretett szakmájának célját is megkérdőjelezi, mikor ráébred, hogy munkájával tulajdonképpen kiöli az emberekből a szenvedélyt, és visszahelyezi őket a „normál”, szürke hétköznapokba.

Martin vallomásai, melyeket kolléganője, de legfőképp a néző felé intéz, Richard Burton alakításában – minden túlzás nélkül – egészen fantasztikus jelenetekké válnak, súlyos mondatai elől pedig lehetetlen elmenekülni. Az angol színészóriás nemcsak a darab és a Lumet iránti tiszteletből, hanem annak reményében is vállalta a szerepet, hogy a bemutatás után talán újabb, kiemelkedő filmekben formálhat meg érdekes karaktereket, ahogy azt a híresebb, hatvanas években készült Dühöngő ifjúságban és a Nem félünk a farkastólban tette.

A hetvenes években azonban érthetetlen okokból Burton alig kapott jelentős filmszerepet, karrierjének lefelé ívelését jól mutatja, hogy az Equust megelőzően az Ördögűző második részének főszerepét kényszerült elvállalnia. A helyzet sajnos a film bemutatója után sem változott. Shaffert és a színészeket ugyan még Oscar-díjra is jelölték, ám méltatlanul elfeledték, és Burton 1984-ben bekövetkezett haláláig nem kapott kiemelkedő szerepet. Pedig az Equus tipikusan olyan mű, melyet ha megnézünk, akkor nem értjük, hogyan lehetett egy ilyen erős alkotás mellett szó nélkül elmenni. Hiszen ráfogható, hogy lassú a ritmusa, esetleg nehezen értelmezhető (talán ezek lehettek a fő okok, amiért a film nem lett átütő siker), de egyvalami biztos: a hatása és a lehengerlő színészi alakítások elől nem lehet elbújni.

 

ZALÁN MÁRK

Richard Burton korábbi emlékezetes filmjei:
Filmek és lovak:

süti beállítások módosítása