Új Színház-ügy: Happeninggel készülnek színészhallgatók

12 negyedéves kaposvári színésznövendék végigböngészte az Új Színházról szóló írásokat, beszélgetéseket, leveleket. Kiválasztották azokat, amik érdekelték őket. Egy rendezővel közösen beszélgetni kezdtek. Aztán improvizálni....

Ezt csinálták öt napon keresztül. A hatodik napon egymás mellé tették a jeleneteket. Lett belőle egy happening. Az Új Színházról innen és túl.
Most felhozzák Pestre és eljátszák a Stúdió K-ban, jövő hétfőn, december 12-én, este 8-kor.

 

Forgács Péter a produkcióról:

forgacspeterHogy kezdődött a munka a kaposvári hallgatókkal?

Forgács Péter: A negyedévesek osztályfőnöke Rusznyák Gábor, akivel együtt jártunk a főiskolára, ő hívott engem kurzust tartani. Amikor megkeresett, azon töprengtem, mit érdemes feldolgozni a diákokkal egy hét alatt, mi az az anyag, amivel eljuthatunk A-ból B-be. Azért döntöttem az Új Színház-ügy szövegei mellett, mert nem csak aktuálisak, de színpadra valók. Egy olyan drámai történet részei, amivel dolga akad a gyerekeknek, amit nem kerülhetnek ki, amihez zsigeri közük van, hiszen jövőre végeznek, készülnek a szakmába. Következésképpen, az Új Színház-ügy kivált belőlük valamilyen érzelmet, indulatot. Engem nem érdekelt, ki miként vélekedik a történtekről, nem akartunk értékelni, vagy moralizálni, hanem kifejezetten színházi szempontból vizsgálódtunk. Kértem a diákokat, hogy ragadjanak meg egy anyagot, ami izgatja őket. Miután választottak, beszélgettünk róla, majd elkezdtünk improvizálni. Próbáltuk megérezni, hogy az egyes szövegekben mi a drámai, miként lehet szituációkba ágyazni. Azt gondolom, hogy a körülöttünk zajló események nem csak isteni alapanyagul szolgálhatnak, de leginkább a színház eszközeivel feldolgozhatók. Hiányolom a színházból az azonnali reakciót pillanatnyi helyzetünkre. Úgy hiszem, a színháznak dolga reflektálni, ’rátapintani’ a mindennapjainkra, kiszúrnia bizonyos elemeket az életünket meghatározó történésekből és mozgásba hozni azokat. Az iskolai gyakorlattal is ez volt a célunk.

Hogy képzeljük el a jelenetsort, ami született?

Forgács Péter: Egy panflettszerű happeningnek nevezném azt, amit bemutatnak a gyerekek kötött improvizációban. Ezek a képek, játékok többnyire ironikusak, és a humort keresik. Van énekes jelenet, van aki monológot mond, miközben a többiek némán vannak jelen a színen.

Hirtelen elképzeltem, ahogy eléneklik Márta István levelét Dörner Györgyhöz...

Forgács Péter: Nem azt zengik, Dörner pályázatából dúdolnak, kántálnak egy részt, ha konkrétumot szeretnél tudni. Van, aki egy színészinterjú szövegét használja. Bár csak ő szólal meg, dialógust folytat, hiszen szkanderozik valakivel. Ahogy említettem, ezek kis vázlatok, villanások, melyekhez alapanyagul szolgáltak a megszólalások. Egyébként nagyon érdekes, hogy az Új Színház-ügy kapcsán elindult egy beszédkényszer az emberekben, olyanok is szót emeltek, akik általában csak a munkájuk kapcsán nyilvánulnak meg. Az egyik gondolat hozta a másikat. Mi azt is kerestük, miből fakad ez az erős belső késztetés, elképzeltük, mi lehet egy-egy szöveg mögött, milyen szándékkal íródott. Persze, az ember elvonatkoztat egy idő után. Ha ezt a feladatot komolyabban vettük volna, akkor el kellett volna látogatni a történet szereplőhez beszélgetni, ismerkedni és így tovább. Ezt talán majd megteszik mások....

4_copy

VÁLASZT - ÚJ SZÍNHÁZ HAPPENING

Előadják: Czakó Julianna, Deák Péter, Gergely Rozália, György Zoltán Dávid, Krajcsi Nikolett, Lakatos Máté, Mohácsi Norbert, Rainer-Micsinyei Nóra, Sipos György, Tolnai Hella, Varga Norbert, Vlasits Barbara
kurzusvezető: Forgács Péter

süti beállítások módosítása