Szörényi Új Színházról, Alföldiről

Az Új Színház-ügy Szörényi Levente szerint is fiaskó. Lapszemle.

"Szerintem egy kizárólag magyar drámát játszó színháznak létjogosultsága van a fővárosban, de a hasonló balhék tönkre tudják tenni a jól átgondolt kultúrpolitikát is. Csurka persze soha nem mérte fel tettei következményeit, már az MDF-ben sem. Kis, okos lépésekkel többet el lehetne érni, de hát a fontolva haladáshoz Csurka már túl öreg, magyar igazság- és élettársa meg még túl fiatal: nem bírta volna ki, ha nem jut azonnal látványos szerephez az ura. Ráadásul Márta Pista sem kapott épkézláb magyarázatot, hogy miért váltják le. Lehet hogy a jobboldalon nem leszek népszerű a véleményemmel, de az Új Színház-ügy szerintem is fiaskó" - nyilatkozta Szörényi Levente a Heti Válasznak.

 

szorenyilevente

 

A lap újságírója felvetésére, miszerint sok jobboldali azt is ferde szemmel nézte, hogy Alföldi Róbert nemcsak az István, a király új előadására indított Társulat zsűrijében kapott szerepet, de megrendezhette Szörényi tavalyi Hattyúdal-koncertjét is a zenész úgy felelt: "Alföldi jó művész, és ezekbe a produkciókba a művészi énjét hozta. Nem olvastam a Hattyúdalról a rendezői teljesítményt kritizáló cikket, amely elsősorban a háttérfilmekben jelent meg. Hadd legyek végre én is nagyképű: ha egyszerre támadnak "főtáltosok", ,,pilishercegek-meg szoclib észosztók - ha ezek ennyire különböző megközelítésből képesek szellemi egységfrontot alkotni ellenem, akkor nagyjából jó úton járhatok, nem?".

süti beállítások módosítása