Hit és magyarság - Könyv jelenik meg Szeleczky Zitáról

Tavasszal jelenik meg Hit és magyarság címmel Jávor Zoltán, Szeleczky Zita életét feldolgozó könyve dokumentumokkal, levelekkel, fotókkal, vallomásokkal tűzdelve. Szigethy Gábor laudációját közöljük, melyet előszóként olvashatunk majd.

‎"Semmi nem törik meg. Csak alakul- Isten tervei szerint." - Szeleczky Zita

A kötetről

A készülő könyv lesz az első, amely Szeleczky Zita életét és művészetét dolgozza fel. Sok újdonságot fog tartalmazni: egyrészt életének első szakaszából, másrészt az emigráció több mint öt évtizede – itthon teljesen ismeretlen – anyagaiból is bőséges lesz a válogatás.

„E kötet családunk és keresztanyám iránti tiszteletből és szeretetből fakadó megemlékezésként született” – fogalmaz a szerző, Jávor Zoltán, aki arról is beszámolt, hogy Szeleczky Zita készített végrendeletet, az azonban közvetlenül halála után nem került elő. Ezért a hagyatéki rendelkezések értelmében Zita édesanyjának a testvéreinek leszármazottai (harmincheten) lettek az örökösök. A hagyaték egyes részei a Ráday Könyvtárba, az OSZMIba és a Széchényi Könyvtárba kerültek, a Szeleczky Zita Alapítványra pedig rábízták a művésznő emlékének ápolását: „… az örökösök az ezzel kapcsolatos jogokat az Alapítványra ruházták át, így a jövőben az Alapítvány fogja terjeszteni a Művésznő lemezeit, kazettáit és filmjeinek videó-változatait.”

Jávor Zoltán, az alapítvány működésének alapelvével nem ért egyet, azzal, hogy akinek ötlete, elgondolása van Szeleczky Zita hagyatékának feldolgozásával, kiadásával kapcsolatban, annak feladata a végrehajtás, az alapítvány többi tagja sem munkával, sem anyagiakkal nem járul hozzá. „A művésznő széles rádiós- szalagokat is használt -, ezek digitalizálásához szükség van arra a magnetofonra, melyen a felvétel készült Ezt a magnetofont, arra hivatkozva, hogy kiállítási tárgy, nem kaptam meg. Ez tragikus vétség, mert a szalagok régiek és már jónéhány töredezik. Amit tegnap még elvégezhettünk volna, az már holnap nem lehetséges. Így azt sem lehet tudni, hogy milyen anyagok mennek veszendőbe” – árulta el Jávor Zoltán, aki kötelességének érzi, Szeleczky Zita szellemi, művészi hagyatékát minél szélesebb körben ismertté tenni.

A szerző arról is mesélt, hogy sokan segítették a munkáját, és a könyv a saját meggyőződésével ellentétes véleményeknek is helyt ad. „A kötetben közöltünk néhány, a művésznő elleni (írásbeli) támadást, rágalmazásokat. Ezeket nem értékeltük, de ha megjelent ezzel kapcsolatban mások véleménye, azok egy részét közreadtuk” – fogalmaz Jávor Zoltán, aki szerint Szeleczky Zita megérdemli, hogy az utókor saját nagyságában ismerje meg – és szeresse.

A száműzött Szeleczky Zita - Dr. Szigethy Gábor laudációja a könyv elé:

Fogyatkozik azok száma, akik még látták a harmincas évek derekán a Nemzeti Színház színpadán semmiből támadt tündér-királykisasszonyként színpadra lépő és  varázslatos bájával, elbűvölő mosolyával a nézőket azonnal meghódító fiatal színésznőt, Szeleczky Zitát.

Sokan vagyunk, akik az elmúlt két évtizedben, amikor újra láthatóak lettek régi filmjei, fél évszázados késéssel felfedeztük: tündöklően tehetséges, érzékeny és sokarcú színésznő volt Szeleczky Zita.

Számtalan szerepet játszott el a Nemzeti Színházban 1936 és 1941 között: terjedelmes szereplista, megsárgult fényképek, rajongó újságcikkek, idős emberek fakuló emlékezete őrzi a hajdani színésznő emlékét.  Magyar örökség.

Ma már újra és újra megtekinthetjük filmjeit - az első, a Méltóságos kisasszony 1936-ban, az utolsó, Az első 1944-ben készült és Szeleczky Zita ma éppúgy imádnivaló, játékos és gyönyörű ifjú asszony, mint fél évszázaddal ezelőtt volt. Szomorú tény: mi férfiak már nem lehetünk reménytelenül szerelmesek belé. Magyar örökség.

Fogyatkozik a számuk, de még nagyon sokan vannak, akik Szeleczky Zitát fél évszázados emigrációja során látták, hallgatták, csodálták. Dél-Amerikában, Észak Amerikában, Ausztráliában, a világban mindenhol, ahol szétszóródva magyarok éltek és élnek, s akikhez a földrészekről földrészekre vándorló színésznő szólni akart, mert hitte, tudta és vallotta, hogy dolga van itt a földön: „Jövök, mint bujdosó igric, szeretném bejárni az egész világot, hogy egy-egy estére hazavigyem magyar testvéreimet egy országba, mely valaha boldog valóság volt mindannyiunk számára, ma pedig fájó, elérhetetlen álom..."  A megszámlálhatatlanul sok pillanat, amelyben a színésznő boldoggá tette a hazájuktól távol, a szülőföldtől elszakadva élő magyarokat: magyar örökség.

De magyar örökség, élő örökség a kalandos életű színésznő sorsa, életútja, a jobbról-balról rázúduló rágalom-hadjárat is. 1941-ben nem vállalta, hogy néhány napos próbával el-játssza a Nemzeti Színház németországi vendég-játékán Vörösmarty darabjában kedvelt és sikeres szerepe, Ledér helyett az alkatától idegennek érzett Tündét. A nácik lakájai azzal vádolták, hogy a fiatal színésznő nem akar színpadra lépni az úgymond „baráti" Németországban: Szeleczky Zitának távoznia kellett a Nemzeti Színházból. 1945-ben (és később is) a kommunisták lakájai véres szájú antiszemitizmussal vádolták és hiába állította 1947-ben a népbírósági tárgyaláson a kommunista Gobbi Hilda, hogy Szeleczky Zita soha nem volt antiszemita, mégis három év börtönbüntetésre ítélte távollétében a színésznőt a bíróság. („Röhej, hogy mi volt a fővád ellene. Szavalta Petőfi versét: „Jön a muszka, jön a muszka, itt is van már valóba.. " - nem tévedett Petőfi Sándor, nem tévedett Szeleczky Zita.)

Zita egy vidéki riporton Escher Károly riporterrel (1940 k.)

És hiába állította a kommunista Várkonyi Zoltán, hogy Szeleczky Zita neki, a származása miatt üldözött színésznek felajánlotta menedékül a saját lakását - a rágalmazó nyilasok után a rágalmazó kommunisták bélyegezték hazaárulónak a színésznőt.

Szeleczky Zita 1941-ben nem volt náci: ez volt a bűne. 1945-ben nem volt kommunista: akkor ez volt a bűne.

Színésznő volt, mélyen hívő ember és magyar: a nemzeti- szocializmustól éppúgy féltette Magyarországot, mint a nemzetközi szocializmustól, a náci csürhétöl éppúgy, mint a kommunista hordáktól. Egy hol a nácik által, hol a kommunisták által megszállt országban az ilyen ember mindig bűnös. És nem Szeleczky Zita volt az egyetlen ember ebben az országban, aki éppúgy félt a náciktól, mint a kommunistáktól. Magyar örökség.

Szeleczky Zita 1941-42-ben egy színi évadon át, dörgő tapsvihartól ünnepelve, az Operett Színház színpadán játszotta és énekelte Huszka Jenő operettjében 48-as forradalmárként: „Soha ne lengjen idegen zászló Budavár fölött”.. A nézők értették, miről és miért énekel. És rettegéssel vegyes tapsvihar övezte akkor is minden fellépését, amikor 1944 őszén Petőfi Sándor versét szavalta: Fel a szent háborúra! Jön a muszka! A nézők értették, miről és miért énekel.Szeleczky Zita félt. Mindenki félt Komp-országban élünk. Hitler embertelen birodalmából Sztálin embertelen birodalmába sodorta hazánkat a gátlástalan, erkölcstelen nagyhatalmi érdek. Magyar Örökség.

Szeleczky Zita és Szilassy László a távoli Argentínában

És aki 1945 után nem lett a proletárdiktatúra híve vagy engedelmes alattvalója, ha itthon élt, ha itthon maradt, megtűrt „egyéb" volt; ha elmenekült: klerikális, antiszemita, reakciós, fasiszta. Magyar örökség.

Szeleczky Zita mélyen hívő, magyarságát egész életében töretlenül vállaló színésznő volt. Színésznő, aki a száműzetés keserű évtizedeiben vállalt, a megpróbáltatások közt is mindig vállait szent feladatának tekintette, hogy sorstársaiban, bárhol a világban élő magyarokban Vörösmarty, Petőfi, Ady szavaival ébren tartsa a hitet: Komp-ország hazánk egyszer majd révbe ér, s Magyar-országot nem hazaáruló gazemberek és ostoba ideológiák megszállott rabjai fogják kormányozni. Megtörhetetlen hite legyen mindannyiunk magyar öröksége.