Tarlós visszalépteti Csurkát

A főpolgármester azt szeretné, ha Dörner nem alkalmazná a drámaírót az Új Színházban.

„Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Csurka István úr többszöri kérésem és ezt követő nyilvános felhívásom ellenére is újólag az európai politikai kultúrával összeegyeztethetetlen módon nyilatkozik meg lapjában. Ezért - bár azt nem ellenzem, hogy Csurka István sikeres drámáit műsorára tűzze – de felkérem Dörner György urat, az Új Színház kijelölt igazgatóját, hogy Csurka István urat színházában ne alkalmazza.”

csurka2

Szó szerint ezt tartalmazza a főpolgármester közleménye. Arról, hogy mi verte ki a biztosítékot Tarlós Istvánnál, már nem szól a tájékoztatás.

A városvezető egyszer már figyelmeztette Csurkát, méghozzá a Magyar Fórumban megjelent, nagy vihart kavart "Ascher Café" című írása miatt. Október végén kiadott közleményében nyilvánvalóvá tette, hogy az író megnyilvánulásai "veszélyeztetik az Új Színház elképzelt, megvalósítandó programját és Dörner György igazgatói kinevezését".

 

Szerkesztőségünk megtudta Dörner György, az MTI-nek nyilatkozott még mielőtt Tarlós István megfogalmazta volna kérését. Pozsgai Zsolt pedig nem kíván nyilatkozni. 


Tarlós István már október végén nyilvánosan felhívta Csurka István figyelmét, hogy tartózkodjon a félreérthető, illetve a politikai kultúrával nem összeegyeztethető nyilatkozatoktól. Akkor a Magyar Fórum című lapban Ascher Café címmel megjelent írása miatt érezte szükségét a főpolgármester ennek a lépésnek.
A Főpolgármesteri Hivatal október 6-án hozta nyilvánosságra, hogy Tarlós István Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház igazgatójává 2012. február 1-jei hatállyal. Dörner Györggyel együtt pályázott Csurka István író, dramaturg, aki az elképzelések szerint intendánsként dolgozott volna az intézményben.
A döntést sokan - köztük hazai és külföldi szakmai szervezetek, intézmények és színházi szakemberek - bírálták, az üggyel a külföldi sajtó is foglalkozott, Christoph von Dohnányi világhírű karmester pedig a kinevezés miatt lemondta budapesti fellépését. A fővárosban a kinevezés ellen tüntetés zajlott és petíció is született, amelyben új pályázat kiírását szorgalmazták. A Lehet Más a Politika párt a pályázati eljárás törvényességének vizsgálatát is kezdeményezte. Emellett több író - köztük Závada Pál és Szakonyi Károly - is jelezte, nem szeretné, ha a színház az új vezetés alatt az ő darabjaikat játszaná. Ugyanígy vélekedtek Sütő András és Sarkadi Imre örökösei is. Az Új Színház jelenlegi vezetése a héten jelentette be, hogy öt darab februárban le is kerül a repertoárról, mivel a jogtulajdonosok a vezetőváltás miatt nem egyeztek bele a szerződések meghosszabbításába.

Forrás: Színház.hu

 

Kapcsolódó anyagok:

Csurka megmagyarázza az Ascher Cafét


süti beállítások módosítása