Egy perc unalom se - Cirkus Cirkör a Trafóban

Romantikus, sötét, vakmerő, szívet melengető, kellemesen melankolikus, határ nélküli varázslat, humor, dráma, érzékenység, akrobatika végtelen lehetőségekkel, egy-perc-unalom-se.

“Meguntuk, hogy a nagyságról álmodozzunk és kicsiként éljünk, ezért elhatároztuk, hogy küzdünk, és valóra váltjuk álmainkat.” (Cirkus Cirkör)

cirkor3

Svéd artisták egy párizsi kávéházban
Fiatal svéd artisták egy kis párizsi kávéházban üldögélve beszélgettek: skandináv cirkuszt kellene alapítani! Mivel szívük hazahúzott, 1995-ben Stockholmban megalapították a Cirkus Cirkört, bevezetve a svéd előadó-művészetbe a kortárs cirkusz műfaját. E merész és szemtelen “cirque noveau” titka az, hogy minden előadásukat ugyanaz a küldetéstudat hatja át: a kortárs cirkuszon keresztül megváltoztatni a világot. Produkcióikban a cirkuszművészet képezi az alapot, és erre más és más művészeti ágak segítségével építik fel a darabjaikat. A neves Cirque du Soleil, az utcatáncok, a különböző utcaszínházak egyaránt hatnak a társulat munkájára, miközben az öt méter magasságban kihúzott kötélen a puszta szórakoztatás és a magas színvonalú művészeti alkotás igénye között egyensúlyozva hódítják meg a világot Európától Ázsiáig.

Viseld koronaként
A Viseld koronaként a Cirkus Cirkör testről szóló trilógiájának (melynek első része – 99% Ismeretlen (2004) – szintén járt a Trafóban) a befejező része, amely a jobb agyfélteke kaotikus rendszerével gondolkodik. A társulat tagjai ezúttal egy Jean-Pierre Jeunet-szerű (Delicatessen, Elveszett gyermekek városa, Amélie csodálatos élete) mesevilágot jelenítenek meg. A hat furcsa karakter mindegyike azt érzi, hogy nincs nála magányosabb a világon és persze mindegyiknek van egy szokatlan, béna ötlete, hogyan lehetne a többiekkel kapcsolatba lépni – például pingpong labdával, tapadókoronggal vagy akár láncfűrésszel.
Kritikus szemmel
„A svéd társulat legnagyobb erőssége az, hogy tagjai amellett hogy szakmájuk legjobbjai, intenzív személyiséggel rendelkeznek. Bizarr helyzetekben is átadják saját, igazi, el/megjátszatlan énjüket, ténylegesen (nem mesterkélt kikacsintgatással) kommunikálva közönségükkel, hanem spontán módon, ahogy a kardnyelő, vagy a vásári kikiáltó tette századokkal ezelõtt. Lehántva, távoltartva maguktól mindenféle cirkuszos ripacsériát, személyiségükkel legalább annyira rabul tudnak ejteni, mint tehetségükkel. Néhol erősebben, máskor csak egészen finoman ironizálnak a túlhaladotton: nem gúnyosan, hanem bölcsen és szellemesen figurázzák ki a „poros” cirkusz megnyilvánulásait.” (Halász Tamás, Balkon)

sweden_insideout

Zsonglőrök, cirkuszosok, félprofik és főprofik! Figyelem
A Cirkus Cirkör nyitott órát tartHa már van gyakorlatod a zsonglőrködésben és saját felszerelésed (labdák, buzogány, karikák, miegymás), gyere el a Cirkus Cirkör workshopjára, hogy közelebbről is megnézd, mit és hogyan csinálnak. Láss, trüközz, dobálj, és tanulj! A workshopot David Eriksson és Jesper Nikolajeff vezeti, és tapasztalattal rendelkező, már zsonglőrködni tudó jelentkezőket várnak.
A korlátozott férőhelyek miatt előzetes jelentkezés szükséges: Eredics Lilla +3670 427 34 75 workshop@c3.hu

VISELD KORONAKÉNT
Előadók : Henrik AGGER, Louise BJURHOLM, David ERIKSSON, Jesper NIKOLAJEFF, Fouzia "FOFO" RAKEZ, Anna LAGERKVIST
Ötlet és rendezés: Tilde BJÖRFORS
Zene és szöveg: Rebekka KARIJORD
Díszle: a kreatív csapat és az előadók
Jelmez: Anna BONNEVIER
Smink: Helena ANDERSSON
Fényterv: Ulf ENGLUND
Kelléktervező: Tomas HELSING
Film és kivetítés: Johan BÅÅTH
Dramaturg: Camilla DAMKJAER
Koreográfus: Cilla ROOS
Cirkuszi koreográfus: Molly SAUDEK

December 16-tól 19-ig.

süti beállítások módosítása