Tarlós szerint Csurka maga alatt vágta a fát

Tarlós István főpolgármester csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában nyilatkozott az Új Színház-ügy kapcsán. A Die Welt szerdai kommentárja szerint a Fidesz "társadalomformáló törekvései elérték a kultúrát".

Várhatóan alulról fogja súrolni az 500 milliárd forintot a fővárosi önkormányzat jövő évi költségvetésének főösszege - nyilatkozta Tarlós istván. A városvezető a büdzsé szerdán elfogadott koncepciója kapcsán jelezte: előfordulhat, hogy lesznek változások az országos költségvetés módosulása miatt, de ez egyáltalán nem biztos.
Tarlós István a fővárosi koncepcióról azt mondta: ha nem állítanak idejében bizonyos korlátokat azért, hogy ne lehessen "vég nélkül ötletelni, igényeket benyújtani anélkül, hogy megneveznék annak a forráshelyét, akkor szétesik a költségvetés".
A főpolgármester szólt arról is, hogy a behajtási díjat egy bizonyos körzeten belül szeretnék majd bevezetni, a legéletszerűbb ez a Hungária-gyűrűn belül lenne. Hozzátette, hogy először meg kell teremteni a technikai feltételeket, a körzetet be kell kamerázni, és megfelelő számú őrzött P+R parkolót kell építeni, ezek körülbelül 10 milliárd forintba kerülnek.

tarlos

 

A városvezető arról is beszélt, hogy szerdán felkérte Dörner Györgyöt, aki február 1-jétől tölti be az Új Színház vezetői posztját, hogy ne alkalmazza Csurka Istvánt. Mint kifejtette, Csurka Istvánt drámaíróként tiszteli, de többször kérte, hogy ne kommunikáljon úgy az újságjában, "ahogy az az európai és benne a mai magyar politikai kultúrához nem illeszthető”.
"Ha valaki saját maga alatt fűrészeli a fát, az előbb-utóbb leesik" – jegyezte meg a főpolgármester.

A Die Welt című német konzervatív lap reagált az Új Színház körüli fejleményekre szerdai számában. Paul Jandl, a cikk szerzője szerint az Új Színház "esete példaszerű", azt mutatja, hogy a Fidesz "társadalomformáló törekvései elérték a kultúrát". Az eset rávilágít arra, hogy "aki az új alkotmányban a magyarságot kétes történeti fejtegetések révén dicsőíti, annak kulturális körítésre is szüksége van". Dörner György és Csurka István kinevezése továbbá "jelzés a legszélsőbb jobboldali Jobbik-szavazóknak, és egy mélyreható kulturális stratégia része, Csurka és harcostársai pedig már előre örülhetnek e stratégia hatásainak"

süti beállítások módosítása