Áremelésekről és a színház átvételről döntött Békéscsaba

Az infláció mértékével arányosan emelkedik a közszolgáltatások ára Békéscsabán - döntött a közgyűlés, amely arról is határozott, hogy a város átveszi a Jókai Színházat a megyétől.

A jövő évi hatósági ármegállapítás témakörében hét áremelést fogadott el a pénteki közgyűlés Békéscsabán – közölte Vantara Gyula (Fidesz) polgármester szombati sajtótájékoztatóján. A díjak az infláció mértékével vagy kevesebbel nőnek. Emelkedik a szociális intézmények térítési díja, a parkolás ára, a hulladékszállítás, a köztemetés díja, az ivó- és szennyvíz ára valamint közterület-használat díja.

jokai

A közgyűlés másik kiemelt témája a színház átvétele volt. A megyei közgyűlés pénteki ülésén ugyanis átadta a színházat, melyet 2012. január 1-től működtet fenntartóként a város. Vantara Gyula elmondta: a finanszírozásról még folynak az egyeztetések, de a tervek szerint az eddigi színvonalon és létszámmal működtetnék tovább a teátrumot.

 

Szó volt közfoglalkoztatottak téli felvételéről is; a képviselői döntése nyomán elsősorban köztisztasági feladatokra alkalmazzák majd a mintegy 60 közmunkást. A város egyébként 900-1000 közfoglalkoztatottat alkalmaz évente - tette hozzá a polgármester.

süti beállítások módosítása