Bereményi lesz a Thália és a Mikroszkóp igazgatója

Tarlós István megerősítette hétfőn egy rádióinterjúban, hogy Bereményi Gézát nevezi ki a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjára.

"Amennyiben ebből nem lesz nemzetközi, mesterségesen keltett, előfeltételezésektől hemzsegő hisztéria, akkor megerősíthetem, hogy Bereményi Géza lesz ennek a színháznak az igazgatója" - fogalmazott a budapesti főpolgármester egy kérdésre válaszolva az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A Főpolgármesteri Hivatal december 8-án jelentette be, hogy a szakmai bizottság Bereményi pályázatát támogatta, és "várhatóan a főpolgármester is őt nevezi majd ki a két intézmény élére".

beremenyi

Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, dalszövegíró, Balázs Béla-díjas filmrendező Kálomista Gáborral, Herczeg Tamással és Csécsi Tamással együtt pályázott a két színház közös vezetésére.

A Bereményi-féle csapaton kívül Harsányi Gábor színész - Dózsa Lászlóval közösen - és Megyeri László, a Thália Színház korábbi igazgatója adott be pályázatot.

süti beállítások módosítása