Ma hallgatják meg Szabó Györgyöt és Bozsik Yvettet

Hétfőn hallgatja meg a bizottság a jelentkezőket, azaz Szabó Györgyöt és Bozsik Yvettet, a Trafó ügyvezetői igazgatói posztjára.

palyazok

Máris akadtak kezdeményezések az esemény nyilvánossá tételére, ennek eredményeként a pályázatok még aznap este felkerülnek a Színház.hura.

A Népszabadság addig is beszámolt a konferenciáról, amelyet civilek szerveztek annak érdekében, hogy segítsék a döntéshozókat a kiírt pályázat esetleges elbírálási szempontjairól.

Az írásból közlünk részletet:

Gáspár Máté a nemzetközi színház fontos és mobilis szegmensének bemutatását is kiemelte a Trafó profilján belül. Ugyanezt hangsúlyozta György Péter esztéta is, amikor arról beszélt, hogyan képes a Trafó adaptálni a kortárs külföldi kultúrát a magyar kontextusra, egy egész szezonon átívelően, nem csak pár napos fesztivál erejéig.

Ami a színházat illeti, a ház befogadó színház, ami nálunk sokáig szitokszónak számított, és mint ilyen, a társulati repertoár rendszert támogató leendő előadóművészeti törvénynek a művészeti központ igen nehezen fog megfelelni. A függetleneknek viszont égető szükségük van rá: a Trafó például újrajátszásnál az egész bevételt meghagyja a társulatnak. Gáspár Máté mégis inkább produkciós házként jellemzi, mintsem mezei befogadó színházként, mivel ott a munkatársak ízlése, szemlélete, kapcsolati tőkéje jobban befolyásolja a produkciókat, és a bekerüléshez a művek profiljának egyezniük kell a Trafó szellemiségével. Voltaképpen ez teszi egészen egyedivé a Trafót Magyarországon a néhány, talán kevésbé markáns karakterű befogadó színház és a rengeteg repertoár színház között”.

A folytatás itt olvasható.

süti beállítások módosítása