Karácsonyi tévéműsort rendezett Alföldi

December 25-én délután kerül először adásba A Szövetség  című, bibliai témájú műveltségi vetélkedő felvezető karácsonyi műsora az m1-en. A műsort Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója rendezi.

Színészek vezetik a műsort

Az első adásfelvételek már korábban lezajlottak. Puskás Péter és Feke Pál pedig műsorvezetőként vesz részt a produkcióban.

A következő két adásfelvételen Szabó Kimmel Tamás, a Nemzeti Színház színésze is közreműködött.

Feke egyébként abban a Társulat című műsorban tűnt fel, amelyet a Szövetség bibliai vetélkedőt is gyártó Zikkurat Színpadi Ügynökség készített a köztévének.

A műsorban a Patrona Hungariae gimnázium diákjai szerepelnek. A gimnázium igazgatónője, Rubovszky Rita a barikád.hu-nak felidézte: a tanárok és a diákok a felvételre érkezve szembesültek azzal, hogy a rendező Alföldi Róbert. “Maga a műsor teljesen összhangban van a keresztény szellemiséggel és a Karácsony üzenetével, az pedig, hogy kit kérnek fel a megrendezésére, az a köztelevízió kompetenciája, nem a miénk” - mondta.

szovetseg

A Szövetség

A SZÖVETSÉG című vetélkedő műveltségi tévésorozattal a köztévének célja rávilágítani a Biblia meghatározó értékeire mindenki számára el- és befogadható, élvezetes, szórakoztató formában. A műsorban családok mérik össze erejüket és tudásukat. A csapatokat egy - egy 5 fős család: anya, apa és 3 gyermek alkotja. A gyerekek lehetnek unokatestvérek, vagy barátok is.  A SZÖVETSÉG hetente kerül képernyőre 2012. január elejétől szombatonként, délutáni műsoridőben a Magyar Televízió 1-es csatornáján, adásonként 52 perces időtartamban.

Ki vagy kik írták a Bibliát? 

A kutatókat régóta foglalkoztatja ez a kérdés. Most megalkottak egy számítógépes programot, amely megfejtheti a rejtélyt.

Izraeli informatikusok és bibliakutatók együttműködve írtak egy olyan algoritmust, ami elemzi a Biblia egyes részeinek stiláris változásait. A program ugyan nem tudja megnevezni a szerzőt vagy szerzőket, de az kiszúrja, hogy az egyes részeket hány szerző alkotta, illetve jelzi, amelyik résznél lép be új szerző.
 Tovább...

Forrás: Színház.hu, hír24, barikád, m1

 


süti beállítások módosítása