Tarlós szerint túl sok a pirosból - Színházakról, színházi palettáról

Tarlós István az elmúlt napokban többször is nyilatkozott a színházak helyzetéről, főként az Új Színház ügyéről. A Klubrádiónak adott interjújából kiderül, miért nem szeretné, ha Dörner alkalmazná Csurkát, hogy mi nem tetszik neki a fővárosi színházi palettán és milyen esetben fog bezárni a minisztériumhoz tartozó három pesti színház.

Rangos Katalin felvetette, ha nem mindennaposak a személye ellen irányuló támadások Új Színház-ügyben, akkor a főpolgármester esetleg korábban kérte volna meg Dörner Györgyöt, hogy ne foglalkoztassa Csurka Istvánt. “Nem mi hecceltük bele magát abba, hogy ragaszkodjon az álláspontjához?” – kérdezte a rádió munkatársa. “Nem, a drámaíró úr fűrészelte maga alatt a fát” – felelte Tarlós István. “De hiszen húsz éve ezt csinálja” – jegyezte meg Rangos, mire Tarlós közölte: “Ne keverjük össze a szezont a fazonnal. Hogy milyen politikai szerepet vállalt Csurka István, az számomra külön történet. Nem vagyok mai gyerek, ismerem Csurka drámaírói múltját és drámaírónak nem volt utolsó. Tehát ő nem politikusként vett volna részt az Új Színház munkájában, hanem drámaíróként” - fejtette ki Tarlós, aki elárulta, Dörner művész úr kinevezése után sorozatban toltak az orra alá Magyar Fórumos cikkeket, amelyek "nála is kiverték a biztosítékot".

Arról, miért nem ismerkedett meg a kinevezés előtt Csurka írásainak szellemiségével a főpolgármester elmondta: “Először is, ha szigorúan ragaszkodunk a tényekhez, én Dörner Györgyöt neveztem ki, senki mást. Másodszor is, egyáltalán nem volt korrekt, sem ízléses, hogy abszolút csúsztatott információkkal rohangáltak mindenféle ismert és ismeretlen külföldi szervezetekhez panaszkodni, hogy "jaj nagymamuska, a Tarlós verekszik". Ezt színvonal alatti gesztusnak érzem. Nem érdemes és én nem is vagyok hajandó erről vitatkozni, mert akik zsigerből támadták ezt a döntést, azok úgyis a saját logikájuk szerinti érveket fogják sorolni, én meg úgyis mondom a saját logikám szerinti motivációimat. Mégegyszer mondom, amit Csurkában kifogásolnak, nem minden alap nélkül, az a politikusi tevékenysége. Ettől még Csurka István visszavedlett volna drámaírónak és sikeres darabjait elővette volna. Egyébként Karinthy is játszik Csurka darabot" - fogalmazott Tarlós, aki szerint olyan kifejezéseket használtak a kinevezés bírálói és olyan előfeltételezéseket, prekoncepciókat nyilvánítottak ténynek, amelyek nem történtek meg, hiszen Dörner csak egy jó hónap múlva fog hivatalba lépni.

Tarlos

"Engem nem a támadások indítottak arra, hogy megkértem Dörnert, hogy státuszban ne alkalmazza Csurka Istvánt, hanem azok az írások, amelyek Dörner kinevezése óta elküldött a Magyar Fórumba. Azok szerintem sem egyeztethetők össze a magyar és európai kultúrával. De valamit hadd tegyek hozzá - ennek nem biztos, hogy mindenki örülni fog... Nem tetszik, nem tetszett és nem is fog tetszeni soha, ha valami egyszínű. Nekem nem az a sokszínű a színházak esetében, amikor a rózsaszíntől a bíborvörösig terjed a paletta. De itt az utóbbi húsz évben csak piros árnyalatok voltak jelen, maradjunk ebben. És ott is van tehetség és teljesítmény. Nem véletlen, hogy a tizenhárom fővárosi színház vezetője közül, tizenegyhez hozzá se engedtem nyúlni. Szirtes Tamást is akkor erősítettem meg és neveztem ki újra a Madách Színház élére, amikor Dörner Györgyöt az Új Színház élére, pedig higgye meg, bizonyos körökben arra is volt igény, hogy Szirtes Tamást leváltasam, de eszembe sem jutott. Ha körbenéz, tapasztalhatja, hogy nem egyszínű a városháza és nem párttagkönyvek alapján osztogatom a pozíciókat. Volt és van is ebből elég bajom” - közölte a főpolgármester.

Tarlós István felidézte, hogy a Margit-híd átadáskor egy asszony azt kérdezte tőle: “Miért pont Bereményi Géza”. "Nem is tudtam mit válaszoljak neki. Miért, maga is pályázott?... Bárkit meg lehet kérdőjelezni. Bereményi Gézát a komplett bíráló bizottság támogatta, ő egy vitathatatlanul népszerű, Kossuth-díjas művész, aki tele van színvonalas teljesítményekkel, és ezerszer bizonyított" - magyarázta Tarlós, aki szerint nem szabad soha arra törekedni, hogy az ember mindenkinek megfeleljen. "Íme, itt van Bereményi Géza, akinek valószínűleg 88 százalékos népszerűsége lehet az országban és valakinek még ő is csípi a szemét" - hívta fel a figyelmet a főpolgármester.

A színházak helyzetéről Tarlós István az ATV-ben is nyilatkozott. A Budapesti Kamaraszínháztól, a Játékszíntől, a Magyar Színháztól megvont állami támogatásról elmondta, szívesen átveszik azokat az intézményeket, amelyeket tudnak, de ez attól függ, hogy milyen besorolásba kerülnek. Ha viszont nem kapnak egyáltalán állami forrást, akkor a három színháznak be kell zárnia - mondta Tarlós István.

 

Forrás: Klubrádió, ATV

süti beállítások módosítása