Mágnás Miska Nagyváradon

December 31-én, szombaton 19 órától mutatja be a Szigligeti Társulat a Mágnás Miska című operettet Tasnádi Csaba rendezésében. A szilveszteri bemutatóra már minden jegy elfogyott, de a produkciót január 2-án és 6-án (19 óra) is műsorra tűzi a Szigligeti Színház, tehát ekkor nyílik alkalmuk megnézni az előadást azoknak, akik már nem kaptak jegyet a bemutatóra.

A darabról

A Mágnás Miska a magyar operett-irodalom egyik legsikeresebb műve, mely újból és újból bemutatásra kerül, zenés és prózai színházakban egyaránt. Ez egyrészt szatirikus, mulatságos történetének köszönhető, másrészt Szirmai Albert és Gábor Andor pompás, örökzöld dalainak.

A nagyváradi előadás rendezője Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója, aki interjúk, illetve sajtótájékoztató alkalmával feltett kérdésre – miszerint klasszikus vagy modernebb feldolgozását láthatja-e a váradi közönség a népszerű operettnek – válaszolva elmondta, ha már e két fogalom valamelyikét kellene használnia az előadással kapcsolatban, mindenképp a klasszikus a találóbb, de semmiképp sem olyan értelemben, hogy porlepte, idejétmúlt, avítt, hiszen a modern színház eszközeivel dolgoznak, illetve alapvető emberi érzelmek, problémák, konfliktusok hiteles megjelenítésére törekszenek:

A rendező szavaival

“A Mágnás Miska kevesebb, mint száz éves, ami az ember gondolkodásmódjának, érzelemvilágának alakulásában nem létező időfaktor. A Mágnás Miskában is alapvető emberi érzés működik: a szerelem. A férfi vágyik a nőre, nő a férfira, mindenki szeretne megállapodni valaki mellett. Nincs ebben semmi újdonság. Az is átélhető probléma, hogy milyen mértékben vagyunk hajlamosak a nagyzolásra, kivagyiságra, nagyképűségre, hogyan tudjuk elveszíteni az önuralmunkat, mértéktartásunkat, a józan ítélőképességünket egy hatalmi helyzetben, hogyan leszünk arrogánsak, amikor úgy érezzük, hogy parancsolgathatunk.” (részlet a Szigligeti Színház kiadványában megjelenő interjúból).

magnas_miska1

Az alkotókról

Tasnádi Csaba rendezőt, illetve alkotótársait – Ladányi Andrea koreográfus, Zöldy Z Gergely díszlettervező, Varjas Zsófia jelmeztervező – már az elmúlt évadban bemutatott Közellenség révén ismerheti a nagyváradi közönség. A Mágnás Miska című előadásban közreműködik a Nagyváradi Állami Filharmónia zenekara és a Nagyvárad Táncegyüttes tánckara.

A január 2-án és 6-án sorra kerülő előadásokra jegyeket a színház pénztárában lehet váltani keddtől péntekig 10-18 óra között, valamint egy órával előadások előtt.

 

Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor

MÁGNÁS MISKA

operett két részben

Korláth gróf    Hajdu Géza

Korláth Lotti grófnő, a felesége   Kovács Enikő

Rolla grófnő, a lányuk   Pitz Melinda

Nagymama   Halasi Erzsébet

Pixi gróf   Dimény Levente

Mixi gróf    Pál Hunor

Leopold, komornyik   Dobos Imre

Baracs István, mérnök   Kiss Csaba

Miska, lovászlegény   Kardos M. Róbert

Marcsa, mindenes   Tóth Tünde

Hegedűs   Hunyadi István

Brácsás   Csatlós Lóránt

Bőgős   Szotyori József

Arisztokrata/Béreslegény   Kocsis Gyula

Grófkisasszony/Szolgálólány   Ababi Csilla

valamint úrság és parasztság

 

Közreműködik a Nagyváradi Állami Filharmónia zenekara és a Nagyvárad Táncegyüttes tánckara.

 

A zenekar tagjai: 

Herman Otilia, Nistor Mioara, Tódor Gyöngyi, Török Apollónia, Trendler Mária, Bondea Ionuţ, Călinescu Gheorghe, Crişan Gheorghe, Gáti Sándor, Kinda Péter, Kurucz Tibor, Levi Nicolae, Miron Horaţiu, Pop Ilie, Popa Teodorian, Rada George, Suciu Attila, Trendler Iosif

 

A tánckar tagjai: 

Kerekes Dalma, Mihucz Kinga, Radics Zsófia, Szabó Enikő Ágnes, Tolnai Tímea, Zaha Enikő Kitty, Brugós Sándor Csaba, Forgács-Papp Jácint, Forgács Zsombor, Rácz Lajos Levente, Schmith Nándor, Szőnyi József

 

Rendező: Tasnádi Csaba

Koreográfus: Ladányi Andrea

Díszlettervező: Zöldy Z Gergely

Jelmeztervező: Varjas Zsófia

Zenekarvezető: Nicolae Levi

Dramaturg: Szokolai Brigitta

Korrepetitor: Ari Nagy Sándor

Koreográfus-asszisztens: Székely Melinda

Tánckarvezető: Brugós Sándor Csaba

Ügyelő: Vajda Zoltán

Súgó: Ţentea Katalin

Világosító: Nosz Botond, Nagy Imre, Kalló János, Bernád Eduárd

Hangosító: Zsurka József, Bősze László

 

Bemutató: 2011. december 31., szombat 19 óra

Helyszín: Szigligeti Színház, Nagyvárad

süti beállítások módosítása