Botrányt okozott az Operettszínházban Bereczki Zoltán

Különös konfliktus borzolta fel a kedélyeket az Operettszínházban. A Rómeó és Júlia egyik előadása közben a Mercutiót alakító Bereczki Zoltán méltatlanul bánt Tybalt szerepét játszó fiatal, egyetemista kollégájával, ezért az igazgató kérdőre vonta.

"Bereczki Zoli egy új szereplőt a színpadon előadás közben meglökte, mert az nem pontosan oda ment, ahova ő szerette volna. Az illetőt Sándor Péternek hívják. Ő még egyetemi hallgató, és Szabó P. Szilveszter helyére ugrott be, aki nagyon erős fáradtság miatt lemondta az előadást. Bereczki most először játszott együtt fiatal kollégájával, s nyilvánvalóan nagy feszültség alakult ki kettejük között" – nyilatkozta az esetről Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház főigazgatója, aki elbeszélgetett Bereczki Zoltánnal.

operett

A színész Bereczki úgy fogalmazott, hogy a lökés csupán véletlenül történt. A Bors kérdésére, van-e bármilyen féltékenység a két színész között, Kerényi úgy válaszolt.

"Amióta a színház színház, az idősebb szereplők nem örülnek, ha fiatalabb színészek állnak be a darabjukba" – mondta el a főigazgató, aki azt is elárulta, hogy rövidesen „lazábbra veszik” Bereczkinek és feleségének, Szinetár Dórának az Operettszínházhoz fűződő munkaviszonyát.

"Felmondásról nincsen szó, csak átgondoljuk valamennyien a további munkát és az együttműködésünk szorosságát. Szinetár Dóra e pillanatban közalkalmazott, Bereczki Zolival pedig rendszeresen alkalmi szerződéseink vannak. A következő évad ide vonatkozó szerződtetéseit február- márciusban komolyan át fogjuk gondolni. Azt, hogy hogyan folytatjuk tovább, s milyen kötöttségek mellett. Elérkezett az a pillanat számukra, amikor nekik kifejezetten csak akkor érdemes színpadra lépniük, ha nagy, vezető szerepeket játszanak. Az a jövő évi műsortervtől függ, hogy ez miképpen alakul majd" – magyarázta Kerényi.

Forrás: Bors

süti beállítások módosítása