Turnéra indul Bereményi Géza - visszatért a dalszövegíráshoz

Újra dalszövegeket ír Bereményi Géza, aki a fiatal zenészekkel megszülető számokból turnét tervez 2012-re; a Kossuth-díjas író-rendező korábbi, Cseh Tamással közös dalaiból várhatóan egy német nyelvű lemez is megjelenik jövőre.

A 65 éves Bereményi Géza "Hideg van." címmel tervez előadást az új dalokból, amelyekhez a 20 éves Dobri Dániel írta a zenét, a műsorban közreműködik a 30 éves Nagy Péter színész.
"Január végére készülünk fel teljesen, azután indulunk turnéra Magyarországon az előadással" - mondta Bereményi Géza a minap Berlinben az MTI-nek. Mint kifejtette, a műsor "a mai korszakról szól, arról, ahogyan most vagyunk", a választott műfajban, a dalban pedig "az a jó, hogy a két legfontosabb témáról, a politikáról és a szerelemről is" lehet vele beszélni. A "Hideg van." című műsort nyáron már bemutatták a Zalavölgyi Kultúrtivornyán.
Bereményi Géza kitért arra, hogy friss alkotótársaival nem új keletű az ismeretség: a zeneszerző-gitáros Dobri Dánielt kamaszkora óta ismeri, Nagy Pétert pedig színpadon és filmben is rendezte, és "úgy gondoltam, aki színésznek tehetséges, az énekesnek is az".

 

beremenyi

 

Nagy Péter eddigi filmszerepei közül a legismertebb a tavalyi Team Building volt (rendező: Almási Réka); korábban főszerepet játszott az Apacsok című darabban, amelyet a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mutatott be Bereményi rendezésében. Nagy és Dobri együtt játszanak a Thália Színház Csónak című előadásában (rendező: Bagó Bertalan), amelynek 2012. január 13-án lesz a bemutatója.
A két fiatal művésszel Bereményi Géza a korábbi, Cseh Tamással közös dalokból már összeállított egy részben német nyelvű műsort a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) felkérésére. A produkciót karácsony előtt mutatták be a német fővárosban működő magyar kulturális intézetben. A szövegeket Ducsay Attila fordította németre, az anyagból Bereményi jövőre lemezt is tervez.
"A dalok Magyarországról szólnak, egyenes közvetítést adnak a magyarországi életről Németországnak, ahol nagyon erős a dal műfaj, úgyhogy ez egy szerencsés találkozás" - fogalmazott Bereményi Géza.

 nagy_peterNagy Péter

A CHB tervezi, hogy az előadást bemutatja 2012-ben a lipcsei könyvvásáron, hogy a Dobri Dániel-Nagy Péter kettős a Cseh Tamás-féle dalok révén "ott is tudósítson a magyarországi irodalomról és közéletről" - fogalmazott a Kossuth- és József Attila-díjas író, dalszövegíró, Balázs Béla-díjas filmrendező, aki január 1-től a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös ügyvezető igazgatója.
Bereményi Géza 39 éven át volt Cseh Tamás alkotótársa, 1970-től 2009-ig, a zenész haláláig. Akkor, 2009 augusztusában az író úgy fogalmazott az MTI-nek, hogy fog ő még dalszövegeket írni, de tudja, hogy olyanokat nem, mint Cseh Tamásnak, és ezt nem feltétlenül minőségi értelemben gondolja.
"Halálával elvitte magával azokat a dalszövegeket, amiket csak neki tudtam volna írni, mert ezeket ő váltotta ki belőlem személyes találkozásaink során" - mondta akkor Bereményi Géza.
1974-ben jelent meg az első Cseh Tamás-lemez Bereményi Géza dalszövegeivel, akkor Másik Jánossal közös előadásban: ez volt a Levél nővéremnek. Ezt követte az Antoine és Désiré, majd évente-kétévente egy-egy újabb közös Cseh-Bereményi album. Utolsó közös munkájuk A véletlen szavai című CD volt, amely 2007-ben jelent meg.

süti beállítások módosítása