Káel Csaba: A kultúra fejlesztési ágazat

A kulturális értékek holnap még nem válthatók aprópénzre, ám a Művészetek Palotája (Müpa) vezetőinek értelmezése szerint a kultúra fejlesztési ágazat - véli Káel Csaba vezérigazgató. A Müpa vendége lesz áprilisban a világ legjelentősebb művészeti szövetsége, az IAMA (International Artist Managers' Association), mintegy 400 híres menedzsernek mutatkozhatnak be a fiatal tehetségek.

'A programszerkesztést átalakítjuk'

"A programszerkesztést átalakítjuk 2012-13-tól. Értelmezésünk szerint a kultúra fejlesztési ágazat, ugyanúgy kellene kezelni, mint más gazdasági fejlesztési irányt" - mondta el Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Lassan áttérnek a tematikus szerkesztésre, az első átfogó központi téma a horizont fogalma lesz. "Mindenféle értelemben és végződéssel, felkiáltó, kérdőjellel és ponttal. Meggyőződésem, hogy horizont nélkül embernek lenni igen nehéz" - mutatott rá a vezérigazgató. 
A tematikus szerkesztés csírájában már ebben az évadban, 2012 első felében is megjelenik. "Szimfonikus felfedezések című sorozatunk, amely a ház megnyitásakor indított Szimfonikus körkép tovább fejlesztett változata, ismertette fel velünk, másként kell gondolkodnunk. Nem siránkozni, milyen sok zenekarunk van, hanem ujjongani: milyen jó, hogy a magyar kultúra ennyit tudott felnevelni" - hangoztatta.
A zenekaroktól azt kéri a ház, igazi felfedezésekben legyen része a közönségnek, új magyar műveket mutassanak be, az előadásokhoz pedig már hírneves, vagy efelé tartó fiatal tehetségeket közvetítenek. A Müpa nem par excellence menedzser intézmény, de startvonalra állíthat művészeket, tartalmas produkciók értékesítését kezdeményezheti.

kael

Mini showcase-ek a MŰPÁban

Mivel Káel Csaba idén több nemzetközi kapcsolat felvételét indította el Kínától az arab világig, és azt tapasztalta, hogy a ház hírneve jó, vállalhatták, hogy április 19. és 21. között vendégül lássák az IAMA-t (International Artist Managers' Association). A művészeti ügynökségek talán legtekintélyesebb nemzetközi szövetségének körülbelül 400 képviselője tartja soron következő konferenciáját a palotában. Mini showcase-ekkel várják őket: fedezzék fel az ifjú magyar előadókat, de bemutatnak nekik más rangos budapesti kulturális helyszíneket is. 

'Kulcsszavunk az innováció'
Bár a költségvetésük nominálisan is alig éri el a 2005-öset, mégis sikerült visszahívniuk az Academy St.Martin in thet Fields zenekar, az örökös elnök, Sir Neville Marriner vezetésével. A Müpában mutatja be a walesi sztárbariton Bryn Terfel Rossz fiúk című CD-jének anyagát. 
Barokk karnevált rendez a francia Le Poeme Harmonique. A kiváló hegedűművész Leila Josefowicz a londoni Philharmonia Orchestrával lép fel, vezényel Esa-Pekka Salonen. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közösen hozzák létre az Ütős napot, amelynek koronája Gary Burton és Chick Corea estje, és a fesztivállal koprodukcióban mutatják be Händel Herkules című művét. 
A Budapesti Wagner Napokon ismét játsszák A nibelungok gyűrűje tetralógiát, és bemutatják a Tannhäusert, a világhírű amerikai tenorral, Robert Dean Smithszel a címszerepben, a német Matthias Oldag rendezésében.     
"A horizont és a koprodukció mellett kulcsszavunk az innováció is. Liszt Ferenc egész életműve innovatív attitűdről tanúskodik. Nem Franciaországban, nem Németországban, hanem itt Budapesten alapította meg a Zeneakadémiát - részletezte Káel Csaba. - A tudását nálunk ruházta be, amelynek a hozadékait sokkal jobban kellene élveznünk, értékesítenünk és továbbadnunk. Nemcsak külföldön nem tudtuk igazán hatásosan megmutatni, hanem belföldön is egyre sorvad a tudásunk." 

Bővítik az ifjúsági és gyermekprogramokat
Ifjúsági és gyermekprogramokat eddig is szép számmal szervezett a palota, de most ezeket is bővítik, korábban a családokat célozták meg, most az iskolák felé fordultak. A hétvégi családi programokat megismétlik hét közben, iskolaidőben. "Úgy látjuk, a pedagógusok örülnek a kezdeményezésnek, mert a szép környezet, és az elegancia, amiről mostanában oly kevés szó esik, jól hat a gyerekekre. Szeretnénk, hogy otthon éreznék magukat nálunk " - hangsúlyozta Káel Csaba. 
A ház megnyitása óta kísérleteznek, de még nem oldották meg, hogy az egyetemisták is a Müpába szokjanak, pedig körülöttük komoly felsőoktatási intézmények vannak. "Nehezen mozdulnak, az internet lebilincseli őket, hát ezen keresztül próbáljuk elérni őket" - jegyezte meg. 
Cecilia Bartoli koncertjére élvonalbeli nemzetközi cégek vezetőit hívták meg. "Bizonyára az olvasót is meglepi, hogy 80 százalékuk még nem járt a Müpában! Bartoli speciális műfajt képvisel, a vendégeink egy jó része nem volt erre korábban érzékeny, de elkápráztatta őket az énekesnőből sugárzó energia. A közös élmény megnyitotta őket, így elkezdődött egy párbeszéd. Erre alapozva szeretnénk a társadalmi érintkezés fontosabb terepévé tenni az intézményt" - emelte ki a vezérigazgató.

süti beállítások módosítása