Mit láthatunk szilveszterkor a színházban?

Főként vígjátékok és zenés darabok szerepelnek az év utolsó napján a budapesti színházak műsorán: a Vígszínház a Lenni vagy nem lenni, a Budapesti Operettszínház a  Miss Saigon, a Radnóti Színház a Főfőnök, a Centrál Színház a Fekete Péter, az Örkény Színház pedig a Tarelkin halála című darabbal búcsúztatja az óévet, míg a Karinthyban pezsgőzésre is sor kerül.

A Vígszínházban délután fél 6-kor és este kilenc órakor a Lenni vagy nem lenni című, Lengyel Menyhért forgatókönyvéből készült, azonos című film alapján született komédiát láthatja a közönség, míg a Pesti Színházban délelőtt 11-kor és fél 3-kor A dzsungel könyve látható.

 

 

Az Örkény Színházban délután három órakor a Két néni, ha megindul című temetői road movie, este hétkor pedig a Tarelkin halála című  képtelen komédia” látható: Szuhovo-Kobilin 1869-es komédiája szemtelen társadalmi szatíra és lidérces látomás a vérszemet kapó közszolgai hatalomról.
A Radnóti Színházban szilveszter este a Főfőnök című vígjátékot, Lars von Trier, a dogma-filmjeiről elhíresült dán rendező filmjének színpadi adaptációját játsszák. 

 

 

A Madách Színház a Ne most, drágám! című produkciót tűzte műsorára az év utolsó napján, az előadást Gálvölgyi János főszereplésével délután három és este hét órakor is láthatja a közönség.
A Thália Színházban ötkor és nyolckor a Hat hét, hat tánc című darabot láthatják a nézők Vári Éva és Kulka János szereplésével. Emellett a stúdiószínpadokon háromkor a nőNyugat, az Örkény Színházzal közös produkció, a Thália Új Stúdióban pedig négy órakor Müller Péter Szeretetkönyv a színpadon című műve és a Haverom a Messiás című produkció is látható, amelyet fél 8-kor is játszanak. 
A Centrál Színházban délután öt és este kilenc órakor a Fekete Péter című zenés játékot láthatja a közönség. A Karinthy Színház műsorán a négy és nyolc órakor A templom egere című vígjáték szerepel, és pezsgős óévbúcsúztatóra várják a nézőket.

 

 

A Magyar Színházban a Vámpírok bálja című musicalt játsszák, délután három órakor és fél 8-kor. A Mikroszkóp Színpadon a Röhögni még szabad című Sas-kabarét adják, szintén két alkalommal: délután öt és este nyolc órakor.
A Nemzeti Táncszínházban Varidance: A varázslat című  táncfantázia”, az Orfeum műsorán pedig A dizőz halála című interaktív vacsoraszínház várja szilveszterkor a nézőket.
A Budapesti Operettszínházban délután három és este hét órakor is játsszák a Miss Saigon című musicalt, Claude-Michel Schönberg művét Kerényi Miklós Gábor rendezésében. Az előadás után ünnepi vacsorán vehetnek részt a nézők, szórakoztató operett-musical slágerműsor látható, majd hajnalig táncolhatnak a vendégek a színpadi retro-diszkóban. 
Másnap, 2012. január 1-jén zenés utazásra várja nézőit a Budapesti Operettszínház: az Újévi Gála műsorán a legnagyobb operett-slágerek, musical és opera szerepel.

 

süti beállítások módosítása