Ki fizeti az egri színház 60 milliós tartozását?

A Gárdonyi Géza Színház és a Harlekin Bábszínház sorsa volt a tét az egri rendkívüli közgyűlésen csütörtökön. A két intézmény januártól a városé lesz, de a helyzet nem rózsás a Heves megyei Hírlap beszámolója szerint.

Szemle az újság beszámolójából:

Az már a múlt csütörtöki egri közgyűlésen kiderült: a városatyák egyetértenek abban, hogy nem szabad veszni hagyni a Gárdonyi Géza Színházat. "A teher édes volt, de teher" - írta Aszlányi Károly, a tanácskozás kezdetén Habis László polgármester pedig úgy fogalmazott: logikus álláspontot fogadtak el egy hete a grémium tagjai, amikor végiggondolták az átvétel feltételeit. Ezek között szerepel ugyanis, hogy az ingó és ingatlan vagyon adó- és illetékmentesen kerülne a városhoz.

A megyei önkormányzattal kompromisszumra törekedtek, egyedül a szállítói tartozás kérdésében nem sikerült megegyezni. Odáig jutott a tárgyalás, hogy a megye a több mint 70 milliós hátralékból 11 milliót rendez, s az intézmény dolgozóinak 2011 december havi, 2012 januárjában esedékes illetményét, munkabérét és ezek járulékait is megfizeti. A fennmaradó 60 milliót azonban nem, ám ez a városnak sem fog menni, így állami segítségre is szüksége lesz Egernek. Ugyancsak érezhető hiányt jelentene a színház költségvetésében az az összeg, amit eddig a megye tett hozzá az állami normatívához, ezért e mínusz "betöméséhez" is támogatás kell majd.
"Egy percig sem szeretném rózsaszínre festeni az eget" - mondta Habis. "Az eredeti szándékunk az volt, hogy tartozásmentesen vegyük át az intézményt, de mára kiderült: ez lehetetlen".
 

gardonyiforrás: google.hu

Pál György (MSZP) számításai szerint Egernek az eddigi 50 millió helyett 140-et kell majd fizetni a színháznak. Felvetésére a polgármester úgy reagált: annak esélye zéró.
A közgyűlés végül egyhangúlag fogadta el a javaslatot, január 1-jétől városi színháza és bábszínháza lesz Egernek.
- Tudom, hogy gondos kezekbe kerültek színházaink és a produkcióikkal továbbra is garantálni fogják a Heves megyei emberek és ide látogató vendégeink szórakozását - mondta a döntés után Szabó Róbert, a megyei önkormányzat elnöke.
A teátrum 2012. július 30-áig működhet önálló költségvetési szervként. Ahogy Habis László elmondta: a 2012/13-as szezont nehéz lenne változatlan feltételek között megvalósítani. Ám hogy mi lesz a változás, azt még nem tudni.

 

Forrás:  Heves megyei Hírlap

süti beállítások módosítása