Azért, mert megy! - Interjú Szabó Györggyel

Hamarosan eldől, hogy az eddigi vezető, Szabó György alapító vagy Bozsik Yvette táncművész vezeti-e a jövőben a Trafót. Miután Yvette beszélt terveiről és arról, mit kifogásol a jelenleg zajló munkában, Györgyöt is megkérdeztük, hogy milyen szempontok érvényesülnek az intézményben.

Mennyiben igazodik a pályázati kiírás a Trafó profiljához?

Szabó György: Teljes mértékben, hiszen az alapító okiratunkban megfogalmazott feladatokat veszi alapul.

Bozsik Yvette a Színház.hu-nak adott interjújában közli, nem változtatna a Trafó profilján, de szélesítené a színházi műfajok körét és mindent felkarolna, ami a magyar alkotók helyzetét előremozdítja. Mit gondolsz az említett célokról? 

Szabó György: A Trafóról szóló vitában, amelyet civilek rendeztek, Szemán Béla a Bozsik Yvette Társulat menedzsere is megemlítette, hogy ha nyer a pályázatuk, magasabb szintű munkát kívánnak végezni. Ennek örülök, de fontosnak tartanám, hogy amennyiben ők nyernek, kezdjenek el a Trafóba járni, hogy mélyebben megismerhessék a lehetőségeiket és az itt zajló munkát, mert csak akkor látjuk őket itt, ha a saját produkciójuk fut. 

Honnan lehet tudni, hogy a szakmabeliek mennyire tájékozottak a Trafót illetően?

Szabó György: Többek között onnan, hogy látjuk-e őket, ott ülnek-e a nézőtéren, kérnek-e jegyet vagy sem.

Azt nyilatkoztad az Origonak, ha maradna a befogadó jelleg és emellé beköltözne egy társulat is, nem férnének el a különböző funkciók egymás mellett, mert ez infrastrukturálisan szinte megoldhatatlan, hiszen egy nagyterem és egy kicsi stúdió áll rendelkezésre öltözőkkel, de raktárral nem rendelkezik a Trafó. Yvette-ék viszont azt mondják, társulataik rezidensként dolgoznának, és időnként próbálnának a próbateremben. Pontosan miért tartod irreálisnak ezt a tervet?

Szabó György: Annak, aki jár a Trafóba, feltűnik, hogy a próbateremben hihetetlenül pezsgő élet folyik. Egyrészt számtalan társulat, több fiatal próbál ott, köztük sokan olyanok is, akik nem nálunk lépnek fel. A terem hatalmas alkotóközösség terepe, a teljes táncspektrum számára nyitott, lehetőséget ad arra, hogy aki szeretne, dolgozzon, fejlessze magát. Ezt szolgálják a különböző kurzusok, táncórák, workshopok, amelyek egy része amatőrök, táncolni vágyók számára is elérhető. A hazai és külföldi szakma jeles képviselői, tanárai tanítanak nálunk havonta többszáz érdeklődőt. Fontos szakmai beszélgetéseket, kisebb munkabemutatókat tartunk ott. Az, amit Yvette-ék megfogalmaznak, hogy a fiatal alkotókat is segíteni kell, itt már régóta valóság. A nagyteremmel pedig óvatosan kell gazdálkodni. Egy-egy társulat az előadása előtt valóban birtokba veszi a teret, hogy a produkció létrehozásának utolsó fázisában ott elmélyülten dolgozhasson és kihasználhassa a Trafó nyújtotta lehetőséget. Ám a társulatoknak nem a Trafóban kell felnőniük, hanem itt kell az i-re feltenniük a pontot, már csak azért is, mert ha a Trafó túl korán emel be egy csapatot, az végzetes lehet. A sikertelenség ugyanis visszavetheti egy-egy alkotó, egy-egy társulat pályáját, vagy munkakedvét.

“Az a kapcsolatrendszer, amelyet Yvette képvisel, a saját művészetéből alakult ki; amit én képviselek, az az én praxisomból, több évtizede épített szakmai kapcsolatrendszeremből épül fel” – mondtad az Origonak. Mi ennek a jelentősége?

Szabó György: Én a rendezést, a színészetet, a táncművészetet szakmának tekintem, ahogy a művészeti menedzsmentet is. Hosszú évek munkájának eredménye a Trafó kiépült kapcsolatrendszere. Telefonszámokat át lehet adni, be lehet avatni másokat a munkába, de a felhalmozódott tapasztalatokat, a hálózati rendszerben való működést nem lehet egyik pillanatról a másikra magadévá tenni.

Ezért merül fel benned a kérdés, lehetséges-e az, hogy egy szakmailag sokféle irányba nyitott helyet egy aktív művész irányítson? 

Szabó György: Igen. Az én munkám azért más, mint egy alkotóé, mert éjjel-nappal menedzsmenttel kell foglalkozni. Ezzel együtt jár, hogy rengeteg helyen jelen kell lenni, tájékozódni, kommunikálni, mérlegelni, gazdálkodni kell. Emellett mást is csinálni - például alkotni - nehezen elképzelhető számomra. Magyarországon, a zenei területen, ahol van mobilitás, értik, mit jelent egy menedzser, de a táncosok számára ez még kevésbé egyértelmű. Ugyanis sokáig lehetett elzártan dolgozni, az alkotók nem kényszerültek rá arra, hogy a produkción kívül másra is koncentráljanak. Mostanában nagyobb hangsúly került az intézményekkel folytatandó együttműködésére, hiszen el kell adni a produkciókat. Egy előadást eladhat annak eredetisége, de a marketingben és az közönségben is kicsit gondolkodni kell. Hozzáteszem, a Trafóban nem mondunk le az originalitásról, amit Yvette-ék hiányolnak, sőt.

Úgy fogalmaznak, a Trafóban ízlésterror érvényesül. Minek tulajdonítod azt, hogy kijelenthetnek ilyesmit?

Szabó György: Mi akkor tudunk segíteni az egyes produkcióknak, ha a marketinghez eszközöket kapunk, ha a társulatok felismerik ennek jelentőségét. Amikor ilyesmiről beszélek, az olyan benyomást kelthet, mintha diktálni akarnék, pedig nem. Egyszerűen arról van szó: tudatosan dolgozunk azon, hogy mindaz, ami az előadásban fontos, emberközeli, érdekes, esetleg húsbavágóan aktuális és eredeti, az eljusson a nézőkhöz. Nem kérdés: bemutatókat elsősorban azért vállalunk fel, mert hiszünk az alkotóban. Azt, hogy ki érkezik hozzánk, nem egyedül döntöm el. Aki elolvassa a pályázatomat, annak kiderül, hogy milyen komoly szakmai munkát folytat a Trafó csapata, járjuk, figyeljük a különböző alkotóhelyeket. Sok kritikussal, szakemberrel, dramaturggal beszélünk, kikérjük a véleményüket - folyamatos párbeszéd eredménye minden döntésünk.

Azt írod a Trafóról: „Érzékeny befogadóhely, napról napra küzd a színházzal és a közönséggel”. Ez mit jelent, mivel jár?

Szabó György: Ha nagyon tömören fogalmaznék, azt mondanám, úgy kell komponálni, hogy egyensúlyt teremts a színház, a tánc, a zene és a képzőművészet között. Tehát a műsorszerkesztés során figyelni kell az arányokra, ezért sem lehet mindig, mindenkinek lehetőséget biztosítani. Emellett a közönség szempontjait sem szabad elfelejteni. Nem lehet kizárólag kísérleti munkákat bemutatni, ugyanis lényeges, hogy az intézményt szeresse, szeretni tudja a közönség, mert ekkor fog ismeretlen dolgok iránt is bizalmat táplálni. 2005-ben, a MŰPA megjelenése döntően megváltoztatta a nézői attitűdöt. Addig rengeteg újdonságot el lehetett fogadtatni a közönséggel. Azóta még tovább bővült a városban a programkínálat, így kétségtelenül a könnyedebb produkciók felé mozdult el a közízlés. Ahogy a közgázon is tanítják: a túlzott kínálat lefelé nivellál. Ettől függetlenül mi bemutatunk mind itthonról, mind külföldről olyanokat, akik befutottak és olyanokat is, aki még nem. Azt, hogy egy produkció nem játszható tovább az mutatja, ha 150 alá esik a nézőszám, ugyanis akkor a kontaktus nem tud megszületni a néző és az alkotás között. Ez rendre megtörtént, amikor olyan sorozatot indítottunk, ami kifejezetten ismeretlen alkotókra koncentrált, például a Mini-a-túrák sorozat esetében. Nem mellékes kimondani: hogy mi történik a Trafóban, azt nem csak a csapat, az igazgató, hanem a pénz is meghatározza. A társasági adókedvezmény, azaz a tao biztosítja, hogy a jegybevétel 80 százalékát megkaphassuk cégektől. Ha nincs nézőm, akkor kevesebb a támogatásom. A bevétel rendkívül hangsúlyossá vált. Az előadó-művészeti törvény előírásai értelmében 140 előadást kell tartanunk és mivel számos olyan programot kínálunk, amelyet a törvény nem ismer el színházi aktivitásként – ide tartoznak a kortárs zenei estek, kiállítások -, ennél sokkal több produkciót kell bemutatnunk.

Mennyire képviselteti magát a tánc a Trafóban? Ezt azért kérdezem, mert Yvette úgy nyilatkozott, többen megkerestek a táncszakmából és kérték, hogy pályázzon, tehát “komoly szakmai közösség” helyezte belé a bizalmát… 

Szabó György: A kínálat harmadát teszi ki a tánc és évadonként csupán nyolc külföldi táncprodukciót hívunk, a többi táncelőadás magyar koreográfusok munkája. A repertoárt a független színházi előadások felé bővítettük. A miértre választ adhat az Angliában elismert és népszerű Rambert Ballet felmérése, ami kimutatta, a tánc esetében négy nézőből egy jön vissza. Mi is küzdünk a további háromért...

Yvette úgy véli, a Trafónak segítő szerepet kellett volna és kellene betölteni, hiszen a független területen két éve, minden, ami addig biztosnak tűnt, megbomlott. Ezt hogy látod? 

Szabó György: A Trafó nem tartozik sem a kőszínházak, sem a függetlenek közé, ezért köztes, furcsa helyzetben van A Trafó egy fórum, világítótorony próbál lenni, amit az itthoniak és külföldiek is észrevesznek, ami igyekszik minden tekintetben megfelelni a kortárs művészetek háza megnevezésnek és kiegyensúlyozottságra törekszik. Értem én, hogy sokan szeretnék, ha a Trafó minden problémát megoldana, de egyetlen intézmény képtelen megmenteni az egész független szcénát. Én személyesen is próbálok mindent megtenni a területért, részt vettem a küzdelemben, amelyet a kortárs művészélet támogatásáért folytattunk a nyolcvanas évektől kezdve. Azt hiszem, egy éve azért is küldtek el minket Gáspár Mátéval, Tompa Andreával együtt a színházi kuratóriumból, mert megelégelték, hogy a függetlenekért harcolunk. Amerikában, ahol a függetlenek egyáltalán nem kapnak állami támogatást, sokakat motivál az, hogy látják, ezen a területen el lehet érni sikereket, minden közpénz nélkül! Laurie Anderson például ilyen szempontból is fontos idol, pályáját ismerve többen azt mondják: „ha neki sikerült, akkor nekem is sikerülhet”. A Trafó hasonló inspirációt szeretne adni.

Yvette-ék tervei szerint, ha ők nyernek, több színház koprodukciójában is születnének előadások, a Trafóhoz kapcsolódnának más helyszínek is, ahol kevesebb nézőnek, kisebb előadásokat lehetne csinálni. Ezt mennyiben tartod megvalósíthatónak?

Szabó György: A Trafó jelenleg is együttműködik más helyekkel, például a Merlinnel, a MU Színházzal vagy a Trafóval szomszédos Tündérgyárral, és dolgozunk azon is hogy kialakítsunk egy kisebb helyszínt, kisebb produkciók számára. Erre már most is lehetőség nyílik a stúdióban Az összefogásnak azonban vannak akadályai: egyrészt ellenszolgáltatás nélkül senkinek sem adhatunk pénzt, ahhoz közgyűlési hozzájárulás szükséges, másrészt ahhoz, hogy ezt megvalósíthassuk, lassan át kell strukturálni a költségvetést.

Tehát, ha engem felkérsz, hogy készítsek egy táncelőadást, nincs arra lehetőség, hogy a Trafó marketingjét használva, a Sanyi és Aranka Színházban mutassam be, mivel még nem készültem fel arra, hogy 400 ember lásson?

Szabó György: De, igen, akkor, ha kibéreljük a helyet, és a bevétel a Trafóhoz folyik be. A Trafónak az elvárásokhoz képest olyan kicsi a támogatása, hogy meghatározóvá vált a TAO léte, ezért nem tudja szétapróznia a programját, forrásait. Egyszerűen nem jut arra pénz, hogy más intézményeket támogassunk, és külső produkciókat adjunk el. Ezt tudnia kell annak, aki ezt az intézményt vezeti. Azt is tudnia kell, hova nyúl az ember, mit kell figyelembe vennie a szervezés során, milyen kritériumrendszerben mozoghat. Én azért tartanám jónak, ha Yvette-ék közzétennék a pályázatukat, mert kíváncsi vagyok, hogy mik az elképzeléseik és persze mert ez a fajta nyilvánosság elé lépés megerősítené az emberekben a hitet, hogy szakmai döntés születik. Ez az alkotók számára is nagyon fontos, hiszen róluk van szó. Sokan szeretnének megbizonyosodni arról, hogy van egy kidolgozott, szakmailag koherens koncepció, és nem az elkövetkező félévben derül ki mi lesz itt jövőre, mint ahogy az Yvette-ék interjújában olvasható volt.

Azt mondod: nem pályázhat akárki a Trafóra, van rengeteg feltétel, kritérium, minimum, és ha mindezt összeadjuk, kijön, hogy ezeknek te felelsz meg a legjobban. Talán különös, amit kérdezek, de szerinted, rajtad kívül ki pályázhat még a Trafóra?

Szabó György: (Nevet.) Igen, ez kétségtelenül felmerül… Ezt a következőképpen látom: a Trafóra olyasvalakinek érdemes pályáznia felfogásom szerint, aki többéves, vezetői, szakmai tapasztalattal rendelkezik, ilyen például Magács László, vagy Erős Balázs. Ők nem kérdeznék meg, hol van a többi támogatás, amikor azt látják, hogy 470 milliót költünk egy évben, de csak 237-et kapunk. Felteszem, ők átlátják, hogy a többi pénz milyen hatalmas munka, bizony meg kell forgatni a 237-et. A tapasztalat ahhoz is szükséges, hogy meghívhasd például Peter Brook előadását - ami ugyan 10 millióba kerül két estére és te mindössze évi 100 milliót költhetsz programra, ám tudod, hogy hogyan lehet ezt kigazdálkodni.

Arról számolsz be a pályázatodban, hogy az utóbbi időben 30 százalékkal nőtt a jegybevételetek. Ez minek köszönhető?

Szabó György: Mostanra állt fel egy erős marketinges, szakmai csapat, aki nagyon tudatosan kezd dolgozni. Az előző kollegák is szuperek voltak, de a munka most érik be. Én is egy fejlődésen megyek keresztül. A mostani csapat nagyon összehangolt és megbízik egymásban. Az emberek csak azt látják, hogy egyik produkció érkezik a másik után, és nem lehet már jegyet kapni, de az ok-okozati összefüggéseket nem érzékelik, mert minden meglehetősen olajozottan megy. Ez roppant sok munka eredménye. Pontosan ez teszi világossá, hogy a művészeti menedzsment mennyire fontos.

Yvette azt mondja, 13 éve, a külföld felé való kommunikációt, a magyar művészekről alkotott képet is Szabó György ízlése határozza meg. Szerinte ezt többen nem fogadják el… 

Szabó György: Tudom, hogy ez a gondolat kering bizonyos emberek között. Elmesélek egy esetet, mert szeretném érzekeltetni, hogy milyen nehéz és összetett dolog ez. Kiutaztam Amerikába egy új partnerünkhöz, aki azt kérdezte tőlem, mi érdekes mostanában Budapesten. Azt válaszoltam neki, hogy nem láttam felkavaró produkciót, és természetesen visszakérdeztem, hogy mit is keres pontosan. Nem felelt. Utána ellátogatott hozzánk és eljutott egy Artus előadásra, ami nagyon tetszett neki és ez nagyszerű! Pontosan ezért fontos, hogy a külföldi szakemberek eljussanak Magyarországra és saját szemükkel lássák a kínálatot – ezért szervezzük kétévente külföldi szakemberek számára a dunaPart kortárs előadóművészeti platformot. Ha valakiről gyanítom mit kedvel, mit csinál, és érzem, hogy beletalálhatok az ízlésébe, akkor mindig büszkén ajánlok hazai produkciókat. Ugyanakkor ha leülök egy külföldivel tárgyalni és ő megkér, hogy ajánljak valamit, nagy a felelősségem: végig kell gondolom, hogy mi legyen az, pontosan azért, mert a külföldi partner bízik a Trafóban, tehát a válaszomon nem csak a saját szakmai hitelem, hanem a Trafó szakmai hitele is múlik. A pletykát, az általános zűrzavart, ellenségeskedést nehéz kezelni, főleg egy olyan pozícióban, amelyben konfliktusokat kell felvállalni, és elkerülhetetlenül megbántod az egyébként is érzékeny művészeket.  

Miért akarod folytatni ezt az egészet?

Szabó György: Azért, mert megy! A nyolcvanas évek elején be akartam bizonyítani, hogy van társadalmi igény a kortárs művészetre. A nyolcvanas évek második felében már azt akartam érni, hogy költségvetési támogatást is kapjon ez a terület. A 90-es évek közepén szerettem volna egy intézményt, ami ezt képviseli. Mindez ma jól működik, ezt a közönség is visszaigazolja. Most külföldön azt mondják nekem: Gyuri, az utolsó pillanatig ne add fel, ki kell állnod az értékekért, a csapatodért, azért, amit évtizedeken át összekalapáltál. Ez felelősség.

 Tóth Berta/ színház.hu