Törőcsik: nem lesz még egy olyan színész, mint Garas

Minden kornak megvan a maga nagy színésze, de még egy olyan nem lesz, mint amilyen Garas Dezső volt - mondta Törőcsik Mari az InfoRádiónak, 77 évesen elhunyt kollégájáról, barátjáról. 

"Örömteli, hogy az ember megéli a 75. életévét. Nem kell álszerénykednem, nagyon örülök ennek. Lehetőleg, ha egészségem engedi, akkor 1-2 évet még ráhúzok" - így nyilatkozott 2009. december 9-én, 75. születésnapján az InfoRádiónak Garas Dezső. És úgy is lett, hosszan tartó betegség után, 2011. december 30-án távozott az élők sorából.

Garas Dezső, a legenda szerint fogadásból lett színész: barátainak heccből azt mondta, fogadjunk, hogy engem a főiskolára is felvesznek. Jelentkezett, s az első nekifutásra felvették, 1953-ban. "Ahol fölkérnek, oda elmegyek. Aztán, hogyha egyezik az ízlésemmel, időm van, akkor örömmel elvállalom. Nekem szerepálmaim nem voltak, szerencsés vagyok, mert sokszor kerestek meg szerepekkel" - mondta.

"Ennyi. Szeretjük egymást, és egy húron pendülünk. Az elemzés mások dolga" – így fogalmazott Garas Dezső barátjáról, Törőcsik Mariról. Hasonlóképp emlékezett meg a színészről Törőcsik Mari is, aki elmondta: nagyon meglepte és megrendítette a hír.

"Valóban szerettük egymást. Tudom, hogy beteg volt, de semmi jele annak nem volt, hogy ilyen pillanatokon belül, egyszer csak elmegy. Annyira megrendített, és annyira fáj, hogy nem tudok beszélni a múltunkról még. Mert ugye, mi ugyanazokkal a mesterekkel szerettünk dolgozni, és azonosan gondolkoztunk a mesterségünkről és a színházról."

Törőcsik Mari az InfoRádiónak azt mondta: minden kornak megvan a maga nagy színésze, de még egy olyan nem lesz, mint amilyen Garas Dezső volt. "Minden kornak megvannak a maga nagy tehetségei. Olyan nem lesz soha, mint ő. Igazi nagy színész attól olyan, hogy egyszerűen annyira mélységesen létezik, és nem játszik, és annyira átüt a személyisége, de nagyok mindig lesznek. Én ebben hiszek” – jelentette ki Törőcsik. 

Forrás: InfoRádió

Garas Dezső élete utolsó interjúját a köztévé DTK Show című műsorának adta színművész menyével, Balla Eszterrel együtt - a műsor holnapután kerül adásba. A Nemzeti Színházban legutóbb az ...»


süti beállítások módosítása