Dörnerék Új Színházának részletes programja

Dörner György a Színház.hu-n közli az Új Színház idei évadának és a 2012/2013-as évadának részletes műsortervét. Számos magyar bemutatót terveznek, nyári színházat fognak avatni, komolyzenei és gyermekeknek szóló sorozatot indítanak, fesztivált szerveznének és rendezőknek írnak ki pályázatot.

A programról részletesen:

Az idei évad végéről

- Február 26.-án, este, Kocsis István ÁRVA BETHLEN KATA című művének felújítására kerül sor a Bubik István Színpadon. Szereplők Kökényessy Ági és Vass György. 

- Az új vezetés első bemutatója március 23-án Kodolányi János FÖLDINDULÁS című művéből lesz. Főbb szerepekben Szakács Tibor, Koncz Gábor, Bánsági Ildikó, Koncz Andrea, Lux Ádám és mások. A rendező Pozsgai Zsolt.

- A következő bemutatót április 20-án tartjuk, Páskándi Géza VENDÉGSÉG című darabjából, Pataki András rendezésében. Főszerepekben az Új Színház három kiváló művészét láthatják majd. 

- Hétfő esténként egy világhírű zongoraművészünk nyolc részes koncertsorozatára kerül sor.

- Márciustól MIKROKOZMOSZ címmel indul gyerekeknek szóló sorozat, Dr. Galántai Csaba rendezésében. Ennek keretében magyar zeneszerzők kifejezetten gyermekeknek írt műveit dolgozzuk fel, elősegítendő a magyar komolyzene és a gyermekközönség kapcsolatát.

Március-április-május hónapban az Új Színház színpadán vendégszerepel több magyarországi és határontúli társulat magyar darabok előadásaival. Az egyeztetések megtörténtek, az előadások ismertetőit és a menetrendet a havi műsorokban tesszük közzé.

Május 28-án előbemutatót tartunk MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ című zenés vígjátékból, amelyet az egyik legjelentősebb nyári szabadtéri színházzal közösen mutatjuk be, és amely ősztől az Új Színház műsorára kerül. Résztvevők az Új Színház művészei.

- Augusztus 6-án új nyári színházat avatunk a Dunántúlon, a pontos helyet és az elképzeléseket február 15-ét követően ismertetjük. Bemutatásra kerül Hunyady Sándor A HÁROM SÁRKÁNY című vígjátéka, mely ősztől szintén a színház műsorán szerepel. Az új nyári színházi helyszín a tervek szerint a következő években az Új Színház művészeinek ad teret és lehetőséget.

- Tárgyalásokat folytatunk különböző nyári színházi helyszínekkel és amennyiben lehetőség van rá, szeptemberben fesztivált szervezünk, amelyen a nyári helyszíneken tartott bemutatók, elsősorban magyar drámák kerülnek a budapesti közönség elé. A fesztivál egy hetes lesz, minden este más-más előadás. Így kívánjuk elérni, hogy az értékes nyári előadások szakmai közönség elé is kerülhessenek.

program

A 2012/2013-as évadról

- A 2012/2013 –as évad első bemutatója októberben Nyírő József JÉZUSFARAGÓ EMBER című műve lesz. A rendező személye már eldöntöt és a szereposztást megterveztük.

- Ugyanilyen készültségben van Gyurkovics Tibor KREUTZER SZONÁTA című műve, amely a Bubik István Színpad első bemutatója lesz.

- November második felében tartjuk Csurka István A HATODIK KOPORSÓ című drámájának ősbemutatóját. A rendező személyére pályázatot írunk ki, még február végén. Ezzel az újszerű eljárással kívánunk fiatalabb rendezőknek is lehetőséget adni, hogy a darab ismeretében elmondhassák terveiket. A színház vezetősége a legjobbnak ítélt tervet és rendezői koncepciót készítő művészt kéri fel rendezőnek.

- A Bubik István Színpad második bemutatója Tomcsa Sándor MŰTÉT című tragikomédiája lesz.

- A 2012-es évet december 31-én díszbemutatóval zárjuk. Jókai Mór A BOLONDOK GRÓFJA című vígjátéka kerül színre, nem a zenés változat, hanem az eredeti Jókai-mű. A leendő rendezővel már megállapodtunk.

- Az évad második felében egy kiváló, elismert magyar rendező irányításával mutatjuk be Bessenyei György ÁGIS TRAGÉDIÁJA című művét, rendkívül újszerű, modern feldolgozásban.

- A Bubik István Stúdiószínpadon Pozsgai Zsolt RAZZIA című vígjátéka lesz látható februártól.

- Az évad utolsó nagyszínpadi premierje Wass Albert A FUNTINELI BOSZORKÁNY című darabja lesz, mely zenés, mozgásszínházi változatban kerül a közönség elé.

- Májusban megkezdődnek a próbái egy új zenés magyar műnek. A darab szövege és zenéje kész, konkrétumokról a későbbiekben. Ez már a nyári színházi helyszínre készül.

- Előzetes megállapodást kötöttünk erre a nyárra Tamási Áron ÁBEL című előadásra.

- Természetesen ebben az évadban is folytatódik a vidéki és határontúli társulatok vendégjáték sorozata a magyar művekkel.

- Az Új Színház új vezetősége szeretné folytatni az együttműködést a Thália Színházzal közös bemutatók ügyében. Erről szintén február második felében tájékoztatjuk a közönséget.

Természetesen mindig adódhatnak egyeztetési problémák, ezért a műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. A 2012/2013-as évad bemutatóiról májusban tartunk sajtótájékoztatót, a bérlethirdetés idején, megnevezve a szereposztásokat és alkotókat. Az Új Színház körül különböző egyéni érdekekből szerveződött hangulatkeltés miatt ebben a korai stádiumban még /az ő érdekükben/ nem tartjuk szerencsésnek megnevezni őket.

Dörner György

igazgató

Budapest, 2012-01-05

süti beállítások módosítása