Lakkcsizmát tessék! - Jelmezbált rendez a kecskeméti színház

Abroncsos rokokó ruhákat, lakkcsizmákat, huszárjelmezeket, de még a táncosnők merészen kivágott ruháit is kikölcsönözhetik a kecskeméti színházból azok, akik elmennek a január 21-i, jótékonysági, jelmezes Színészbálra. Ez alkalomból az összes jelmez -közel 10 ezer darab- kölcsönözhető!

Cseke Péter (igazgató): Tegnap előtt egy hölgy állított meg az utcán és megkérdezte, hogy rokokó ruhánk van-e. Mert ő abban szeretne lenni. Aztán egy úr állított meg, hogy van-e nagyon magas csizmánk, férfi lakkcsizmánk van-e. Természetesen van, minden van, úgyhogy különleges igénnyel még nem találkoztam, amit ne tudtunk volna szerintem kielégíteni.

Az estről és a dresscode-ról

Megnyíltak a kecskeméti színház jelmeztárai a bálozó közönség előtt. Január 6-áig több 10 ezer színházi jelmez között válogathatnak az idén először jelmezes bálként meghirdetett jótékonysági Színészbál vendégei. A január 21-ei eseményre persze nem kötelező beöltözni: az estélyi ruha és a szmoking is megfelel. Az est háziasszonya Náray Erika, a Budapesti Operettszínház művésze, a bál díszvendége pedig Varga Miklós lesz.

bal

Cseke Péter az eseményről:

- Milyen különlegességekkel várják a báli közönséget?
Cseke Péter: Nagyon boldog vagyok, mivel mára igazi hagyomány lett Kecskeméten, hogy a szezon első báli mulatsága mindig a Színészbál. Úgy gondolom, ennél gyönyörűbb helyszín kevés van az országban, s ilyenkor, amikor a nézőteret egy szintbe hozzuk a színpaddal, még inkább egy csodálatos ékszerdobozzá és bálteremmé változik a színházunk. A 2012-es évre azt találtam ki, hogy a Színészbál legyen jelmezbál, méghozzá úgy, hogy semmi nem kötelező! Akinek kedve van, az otthon készített jelmezben jön, aki nem szeretne jelmezt felvenni, azt báli öltözetben várjuk. Akik viszont különleges jelmezt szeretnének – amit én nagyon pártolok – azok számára megnyitjuk a színház hatalmas jelmeztárát január 3 és 6 között, ahol férfi és női öltözetekből is rengeteg van. Biztos vagyok benne, hogy ezt a lehetőséget nagy érdeklődés kíséri majd. (...) Az eddigi bálokon újságot adtunk ki éjfélkor, ezúttal azonban egy olyan gépet szereztünk be, amellyel a vendégek saját maguk készíthetnek képeket, az általuk kiválasztott színházi környezetben. Ezeket a fotókat levelezőlap formájában vihetik majd haza emlékbe. Az esten a hagyományokhoz híven lesz tombola, a gasztronómiai élményekről pedig a Bagatell Étterem gondoskodik Kecskeméti Krisztián vezetésével. A talpalávalót a Horizont Happy Band húzza hajnalig. 

csekepeter

- Kik lesznek a fellépő művészek?
Cseke Péter: A bál díszvendége Varga Miklós lesz, aki nagyon nagy örömmel és szertetettel jön Kecskemétre, s biztos vagyok benne, hogy valamikor éjféltájt még egy meglepetéssel is szolgál nekünk. A bál háziasszonya pedig az Operettszínház kiválósága, Náray Erika lesz, aki műsorral is készül. Természetesen a kecskeméti társulat is ad majd egy rövid, frappáns műsort, amelyre már készülnek művészeink. Arra törekszünk, hogy báli vendégeink számára ebben a csodálatos környezetben, finom ételek, italok, és szórakoztató műsorszámok közepette biztosítsuk a kikapcsolódást, alkalmat adjunk a beszélgetésre, táncolásra, valamint a színház nagyon sikeres 2011-es évének méltó megünneplésére.
- Hány vendégre számítanak?
Cseke Péter: Az előzetes kalkulációk alapján két-háromszáz főt várunk. Érdemes időben megvásárolni a báli belépőket, mert már most nagy az érdeklődés – a lenti nagy asztalok többségét már lefoglalták. Kedveltek a páholy-asztalaink is, ahol kicsit szeparáltabb környezetben lehet elkölteni a vacsorát – tette hozzá az igazgató.

bal5

A baon.hu már járt a készülődés helyszínén - így mesélték el a látottakat:
"Gazdagon díszített, habos, flitteres báli ruhák, hosszú bársonyköpenyek, tollboák és kalapok elképesztő mennyisége fogadja a belépőt a Ruszt József Stúdió Színház alsó szintjén lévő raktárban. Kell egy kis ügyesség, míg a díszleteken átvergődve eljutunk a női jelmezeket őrző raktárba, de a látvány megéri az erőfeszítést. A vállfákon nagyoperettek, vígjátékok, drámai előadások kosztümjei függenek zsúfolt sorokban, több szinten. Kalauzunk Rózsahegyi Margit, a női szabótár vezetője, aki kapásból sorolja, ki és mikor, melyik előadásban viselte az éppen előkerülő ruhákat. Papírra sincs szüksége hozzá, hiszen az itt őrzött jelmezeket szinte kivétel nélkül ő maga szabta. Gréczi István rokokó férfijelmezt mutat, amelyet Epres Attila viselt David Hirson A bohóc című darabjában Gréczi István rokokó férfijelmezt mutat, amelyet Epres Attila viselt David Hirson A bohóc című darabjában.

jelmezek- Ezt Csombor Teréz viselte a Mária főhadnagyban - mutatja a szépen dekoltált, zsinóros díszítésű, piros ruhát. - Akkor jó egy jelmez, ha nemcsak esztétikus, de tartós és kényelmes is. Fontos, hogy ne akadályozza a művészeket a mozgásban, éneklésben. Amikor arról kérdezzük, könnyű-e színésznőket öltöztetni, Margó Kállai Borit említi példaként, akivel nagyon szeret együtt dolgozni.
- Hihetetlenül igényes művész, odafigyel a legapróbb részletekre is, és nagyon vigyáz a ruháira. Például soha nem fordult elő vele, hogy jelmezben ment volna le a színházi büfébe. Egyik legszebb ruháját a Csárdáskirálynőben viselte: 15 méter hosszú fodor volt rajta, a díszítéséhez használt szalagok hossza elérte a 150 métert.
Az épület harmadik emeletén található férfitárban Gréczi István főszabász veszi át a kalauzolást. A tetőtéri raktárban különböző korokat megidéző felöltők, zakók, ingek, pantallók sorakoznak vállfák hosszú során. Itt is akadnak különleges darabok szép számmal. - A hölgyek általában jobban odafigyelnek arra, hogy mit viselnek - tér ki diszkréten Gréczi István a művészuraknak a jelmezekre vonatkozó kívánságait firtató kérdésünk elől. - A férfiakkal az elején tisztázzuk, hogy milyen elképzeléseik vannak, s utána gördülékenyen megy minden. Sok pozitívumot tudnék említeni. Sirkó László például percre pontosan itt van minden ruhapróbán. Csizmadia László pedig attól a perctől, hogy felvette a jelmezt, nem ül le, nehogy összegyűrődjön. A raktárban őrzött jelmezek kivétel nélkül itt készültek: van két fantasztikus kolléganőm, akikkel varázsolunk...."

bal3

A jegyeket a színház szervezési irodájában lehet megvásárolni, érdeklődni a 76/ 501-177-es telefonszámon lehet.

Forrás: Kecskeméti Katona József Színház, Tv2, baon.hu

süti beállítások módosítása