Az nem lehet - Robert Sturm levele Új Színház-ügyben

Az aznemlehet.net-hez jutatta el Új Színház-ügyben írt levelét Robert Sturm, a Pina Bausch Társulat (Tanztheater Wuppertal Pina Bausch) magyar származású művészeti vezetője. Írását Tarlós Istvánnak címezte. A levelet a saját nevében írta, ez tehát nem a Wuppertali Táncszínház tiltakozása. Választ nem kapott.

aznemlehet.net

Tisztelt Tarlós István Főpolgármester Úr!

Miután elolvastam Dörner György pályázatát, ki szeretném fejezni felháborodásomat, hogy ennek alapján lehetséges átengedni valakinek egy fontos budapesti színház vezetését. Én 1993-tól 1999-ig dolgoztam Magyarországon és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy akkori feladataim összehoztak olyan nagyszerű művészekkel, mint Törőcsik Mari, Darvas Iván, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Iglódi István, Eperjes Károly, Bubik István, Gáspár Sándor, Csernus Mariann, Hirtling István – hogy csak néhányukat nevezzem meg.

Nagyon örülök annak is, hogy jelenlegi társulatom a jövő évi londoni olimpia hívatalos kulturális programjában kiemelkedő szerepet játszik, 10 darabot fog bemutatni és hogy a sort a "Wiesenland - Zöld Föld" című budapesti - illetve magyarországi - koprodukció zárja majd, ilymódon némiképp képviselve Budapest városát is.

robert

Foto: Donata Wenders

Sok szál fűz Magyarországhoz, ennek ellenére, mivel mindig vendég voltam, nem szokásom hozzászólni az ottani dolgokhoz. Az Új Színház ügye viszont átlépett egy határt, amelyet Európában nem szabad megtűrni. Dörner György terminológiájától német létemre borsózik a hátam, a 19 oldal nem haladja meg a törzsasztali színvonalat. Sem szakmai, sem művészi, vagy akár gazdasági koncepciót nem mutatnak, amelynek alapján bármiféle színházat lehetne működtetni. Eszmeiségük felháborító és méltatlan lenne, ha olyan írókat mint akár Vörösmarty vagy Csokonai alá lehetne ennek rendelni, és így egy szűk politikai eszme eszközévé tenni őket.

Saját tapasztalatból bíztosíthatom, hogy kulturális értékek megőrzésére – amelyekből Magyarországnak van bőven – a nyitottság, egymás megismerése és az ebből származó kölcsönös tisztelet az egyetlen járható út. Minden más csak újabb és újabb gyűlölködéshez vezet. Megjegyzem, senki nem keresett meg, vagy szólított fel, hogy csatlakozzak a tiltakozásokhoz.

Kérem, vonja vissza döntését és értékelje újra a pályázatot szakmai alapon!

Tisztelettel!

Robert Sturm

Művészeti Vezető

Tanztheater Wuppertal Pina Bausch

Wuppertal, 2011.december 13.

aznemlehet.net

Kapcsolódó anyag:

Dörnerék Új Színházának részletes programja

Dörnerék Új Színházának részletes programjaDörner György a Színház.hu-n közli az Új Színház idei évadának és a 2012/2013-as évadának részletes műsortervét. Számos magyar bemutatót terveznek, nyári színházat fognak avatni, komolyzenei és gyermekeknek szóló sorozatot indítanak, fesztivált szerveznének és rendezőknek írnak ki pályázatot.

 

süti beállítások módosítása