70 millióval csökken az Operettszínház támogatása

A Budapesti Operettszínház a Marica grófnő bemutatóját későbbre halasztja, s helyette 2012 februárjában a látványos Borban a vigasz! - Lovagrendi Operett Gálát tűzi műsorára. Ezt Kerényi Miklós Gábor főigazgató közölte, aki azt is elárulta, a fővárostól jövőre sem várhat a színház anyagi segítséget, a központi támogatás pedig 70 millió forinttal csökken.

A Budapesti Operettszínház igazgatósága tájékoztatja a közönséget, hogy a színház támogatásának csökkenése miatt a 2012. február 17-ére tervezett Marica grófnő bemutatóját a következő évre kénytelen halasztani, helyette a magyar bor és a magyar operett összetartozásáról készített látványos Borban a vigasz! - Lovagrendi Operett Gálát tűzi műsorára.

"A vigadalmi gálát már korábban is terveztük, de most előbbre hoztuk a műsorra tűzését az anyagi nehézségeink miatt" - mondta az MTI-nek Kerényi Miklós Gábor főigazgató, hozzátéve, hogy a működéshez a fővárostól jövőre sem várhat a színház anyagi segítséget, a központi támogatás pedig 70 millió forinttal csökken.

A Nagymező utcai teátrum vezetője attól tart, hogy a nyáron likviditási gondjaik lehetnek. A Budapesti Operettszínház a társasági adókedvezményből szépen részesült, az ebből származó forrás fontos, hiszen az állami támogatás az összköltségvetésnek csupán 20 százaléka. "A TAO azonban csak az év végén folyik be, kérdés, hogy az esztendő középső periódusát miből hidalhatjuk át" - mutatott rá Kerényi Miklós Gábor.

operett

Kiemelte: továbbra is napirenden van, hogy az előadóművészeti törvény módosításával a Budapesti Operettszínház a nemzeti kulturális intézmények közé kerüljön, hiszen a fővárosban ez az egyetlen kéttagozatú teátrum, az országban itt játsszák a legtöbb magyar darabot, klasszikus operettet és kortárs magyar zenés játékokat, valamint rengeteg a gyerekelőadás. Széles közű az együttműködésük a környező országok magyarlakta településeivel és a művészeti dolgozóik 75 százaléka diplomás.

A főigazgató bízik abban, hogy 2013. január 1-jével a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fenntartásába kerül a színház. Úgy véli, nincs  igazán teteje annak az elképzelésnek, amelyet a héten szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés. E szerint - a többi fővárosi fenntartású színházhoz hasonlóan - jövő augusztus 1-jével a Budapesti Operettszínház is nonprofit gazdasági társasággá alakulna.

"Öt hónap időtartamra túl sok és fölösleges problémával járna az átalakítás, miközben a színház a gondok ellenére gazdaságilag, művészileg ma igen jól működik" - vélekedett Kerényi Miklós Gábor.

A Marica grófnő előadásaira kiadott jegyek a gálaestekre becserélhetők vagy visszaválthatók a színház Közönségkapcsolati és Szervezési Iroájában vagy Jegypénztárában 2012. január 16-ig.

A bérletsorozatokban meghirdetett Marica grófnő előadások automatikusan a Borban a vigasz! - Lovagrendi Operett Gála előadásokra érvényesek.

 

Kapcsolódó anyag:

Mi zajlik az Operettszínházban? - KERO® válaszol

Mi zajlik az Operettszínházban? - KERO® válaszolSokan távoznak az Operettből címmel jelentetett meg cikket a Blikk, majd tegnap este közzétettek egy hírt „Dagad a botrány az Operettszínházban” alcímmel, melyből az derül ki, hogy a színházban több művész is felmondott. Ezért megkerestük Kerényi Miklós Gábor főigazgatót, aki arról beszélt, hogy a megjelent hírek fele sem igaz.

süti beállítások módosítása