Ha nagy a baj, dolgozzunk többet - Interjú a KOMA vezetőjével

Zrinyi Gál Vince, a KOMA alapítótagja, vezetője arról mesélt, hogy érzi magát a társulat a XV. kerületben, ahová szeptemberben költöztek, hogy látja a színház helyzetét és hogy sikerült új bemutatójuk, a Tizedik gén.

Beköltöztetek a XV. kerületbe. Egy évek óta üresen álló, korábban iskolaként működő épületben nyitottátok meg a KOMA Bázist. A tornateremből színháztermet varázsoltatok, és már túl vagytok két XV. kerületi premieren is, miközben folyamatosan részt vesztek a kerületi programokban. Gyors és sűrű….

Zrinyi Gál Vince: Nagyon gyors és sűrű. Nagyon nagy bajban van az ország. Mind gazdasági, mind kulturális, sőt valószínűleg sok más szempontból is. Erre sajnos valamiért inkább pesszimistán és a problémákat sorolgatva (minden nap újra átismételve, hogy megvan-e még mind) reagálunk mi magyarok. Mi a Komában úgy döntöttünk, hogy ha nagy a baj, akkor dolgozzunk többet, keressük meg a kiutat, ne pedig siránkozzunk. Ezért van az, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy megtaláljuk a színháznak azon lehetőségeit, funkcióit, üzleti kifejezéssel élve szolgáltatásait, ahol direkten, még direktebben tud hatni. Így van az, hogy sokat dolgozunk az eddig is megszokott bemutatók mellett. Különböző rendezvényeken veszünk részt, különböző performanszokat hozunk létre és elég sok kezdeményezésünk is van különböző programok, programsorozatok, főleg a fiatalokra kihegyezve, akik még sokkal fogékonyabbak, és akiknél gyorsabban és egyértelműbben lehet hatást elérni. A cél, hogy az ő generációjuk nyitottabban nőjön fel, hogy a fiatalok, akik egyszer (a nem is olyan távoli jövőben) felelősségteljes felnőtté válnak, ne úgy reagáljanak a lehetőségeikre, a kihívásaikra, ahogyan mi magyarok azt tesszük, és akkor nem jut ilyen helyzetbe megint az ország, vagy ha igen, tudják majd kezelni.

vincenevetplazma

Hogyan és miért kerültetek Ti egy külvárosi kerületbe?

Zrinyi Gál Vince: A színház ma Magyarországon azt a helyet jelenti, ahol jobb vagy rosszabb alkotók létrehoznak műveket, és várják, hogy megnézzék azt emberek. Természetesen van kivétel, de túlnyomórészt erről beszélhetünk. Szerintem a színház ennél jóval több kell, hogy legyen. A színház ennél jóval több. Ezt vállalta fel a Koma akkor, amikor egy külvárosi kerülettel szövetkezett és a Bázison tartott előadások mellett sok programot dolgozott ki annak érdekében, hogy direkten tudjon hatni. Mint már mondtam, nagy bajban van az ország. Erre reakcióként ajánlottunk egy sok összetevőből álló programot a XV. kerületnek, amit ők elfogadtak. Most, hogy az első év felén túl vagyunk, értékelni kell ezt a munkát mindkét félnek és át kell gondolni, mi mennyire gyümölcsöző, hogy még jobb munkát lehessen folytatni ezek után.

Nem tartottatok attól, hogy a kerületben nem úgy fogadnak majd titeket, ahogy azt reméltétek?

Zrinyi Gál Vince: Most már egyértelműen látszik, hogyan fogadnak minket a kerületben. Kétféleképpen, mindkettő nagyon meglepett. A rosszabbal kezdem. A kerületi képviselők elzárkóznak. Ezt nem értem és nagyon elszomorít. Remélem, idővel változik idővel a hozzáállásuk, és elfogadják a jelenlétünk, és azt, amit képviselünk a munkánkkal. A jó: ami sokkal fontosabb. A fiatalok és a nézők fogadtatása. Sokkal nagyobb előrelépést sikerült elérnünk a fiatalokkal, mint azt gondoltam. Sokukat sikerült megnyerni a közösségi létezésnek. Ez mindennél fontosabb. Ezt akartuk és ez sikerült. Ráadásul sokkal hamarabb és sokkal nagyobb mértékben, mint azt remélni mertem. Emiatt is bosszantó igazán, hogy a kerület vezetése (és természetesen van kivétel) mégsem veszi észre, hogy jóval komolyabban véve minket, és kicsivel több segítséget nyújtva még sokkal többet lehetne elérni.

Meg kell nézni a különböző hírportáljait és nyomtatott sajtóját a kerületnek, azokban gyakran és mindig pozitívan van említve a csapat. De ami ennél sokkal fontosabb, azt egy példával magyaráznám. Az egyik iskolában egy hetes program keretében dolgoztunk a fiatalokkal. Ezután az egyik osztály, mely saját bevallása szerint soha nem volt közösség, együtt megjelent Az utolsó roma előadásunkon, majd másnap az egyik fiú ismét eljött és a szüleit is elhozta. A történet lényege természetesen nem az, hogy az előadás mennyire jó, hanem az, hogy ezzel a fiúval sikerült elhitetni, hogy a közösségi élményszerzés jó. Ő ezt annyira fontosnak érezte, hogy másnap újra át akarta élni és ráadásul a szüleivel. Talán nem kell mondanom, hogy ennek a fiúnak nincs bérlete egyik színházba sem.

vinceplazma

Zriniy Gál Vince és Lass Bea a Plazmában

Az első bemutató Garaczi László új színpadi műve volt, melyet nektek írt, rátok szabta. Hogy sikerült az előadás? Hogy fogadta a közönség? A darabot úgymond nem a „jól megcsinált” művek közül választottátok. Ami egy ismeretlen, ehhez nem szokott közegben, bátor indítás. Hogy alakult ki hogy ír nektek egy művet Garaczi László?

Zrinyi Gál Vince: Ez nagyon sok kérés egyszerre és mindegyikről oldalakat tudnék írni, ezért nem is tudom, hol kezdjem. Hogy sikerült? Nem a „jól megcsinált” művek közül választottunk. Nem. De ez tőlünk nem szokatlan. Ha valami, hát az tuti nem vethető a szemünkre, hogy azért nyúlnánk egy darabhoz vagy témához, mert azt csak elrontani lehet és így borítékolható a siker. Hogy alakult ki, hogy Laci ír nekünk? Megint visszatérnék arra, hogy véleményem szerint nagy bajban vagyunk. Ezen én, és a koma változtatni akarunk. Azt gondoltam, hogy első lépésként próbáljuk meg meghatározni magunkat. Definiáljuk mit jelent magyarnak lenni. Persze az előadás nem definiál semmit. Csak felszólít, hogy gondolkozz el rajta, te is kedves néző, hogy szerinted mit jelent az, hogy itt élsz? Mit jelent úgy gondolkodni, ahogyan gondolkodsz, úgy politizálni, dolgozni, szeretni, létezni. Megkerestem ezzel Lacit. A Plazma óta nagyon jóban vagyunk, és sokat tud rólunk, így ő volt az első, aki eszembe jutott. Szerencsére őt is érdekelte a téma, így nekivágtunk. Hogy sikerült? Szuperül. Szerintem szuperül. A kritikák jókat írtak, mi elégedettek vagyunk, amennyire egy színház elégedett lehet egy előadásával, és a nézők visszajelzései is jók. Dogozniuk kell. Mármint a nézőknek. Meg kell fejteni dolgokat, össze kell rakni, tovább kell gondolni. Ettől van, aki fél, de kis gyakorlással igazán jó érzést kelt az emberben, ha meri elengedni magát.

vincebalint

Garaczi László is elégedett az előadásotokkal? Látott valamit a próbákból, vagy a premieren szembesült vele először?

Zrinyi Gál Vince: Hogy elégedett-e vele, azt ő tudná talán megmondani. A premieren azt mondta, hogy igen, de lehet, hogy csak nem akart megsérteni. :) a próbákból semmit nem látott, csak a premieren látta mit műveltünk az írásából.

Nem sokkal a Tízedik gén bemutatása után a XV. kerület múltját, legendáit vettétek alapul, és született meg a második színházi előadásotok a Bázison. A kerület felé egy gesztus részetekről ez az előadás?
Zrinyi Gál Vince: Bevallom volt egy ilyen célja is. De arra nagyon törekedtünk, hogy annál általánosabb legyen, minthogy csak a helyi legendákat és utca neveket ismerők élvezhessék, így akár azt is mondhatnám, hogy mint a 10. gén, ez is a „mi a magyar most?” - kérdést feszegeti, csak épp a múltba tekintve. Hogy kik voltak az elődeink, kiknek köszönhetjük azt, amink ma van.

Hogy vagytok most?

Zrinyi Gál Vince: Dolgozunk. Olyankor pedig mindig jól. Vannak összezördülések, vannak jobb és rosszabb, könnyebb és nehezebb napok, de jól vagyunk. Feltöltődtünk az ünnepek alatt egyenként, és most együtt hangolódunk rá a következő fél évre. Workshopolunk épp Gergye Krisztiánnal, két hetet. Ezt mindig így tesszük januárban. Ez az idő az önfejlesztésé, az összeérésé, a magunkkal való foglalkozásé. Az jó. :)

Szerző: Sáfrány Eszter / színház.hu

Fotó: Tóth Berta

süti beállítások módosítása