Átalakul a Bárka! - Cseh Tamás Kulturális Központ lehet

Körvonalazódni látszik, hogy a Bárka Színház miként tagozódna be a január elsejével létrejött Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rendszerébe - írja a Magyar Nemzet.

seresszoltan

A Színház és Kulturális Nonprofit Kft.-ként működő intézményt a jelenlegi fenntartó józsefvárosi önkormányzat átadná az NKE részére, így a színháznak eddig nyújtott közel 80 millió forintos támogatást más területen tudnák hasznosítani. A beruházás kapcsán szó volt arról is, hogy az egyetem részét képező színházat a jövőben Cseh Tamás Kulturális Központra keresztelnék. Erről azonban a lap értesülései szerint még nincs végleges döntés. 
"Számomra a Bárka Színház Nonprofit Kft. pénzügyi és szellemi értelemben vett önálló működésének biztosítása az elsődleges szempont. Most az a legfontosabb, hogy a beolvadásnak a jogi és vagyoni harmonizációja miként valósul meg. Ha a jövőben bármilyen kiegészítő tevékenységet kell a színháznak ellátnia, akkor lehet majd az átnevezéssel foglalatoskodni. Cseh Tamás emléke számunkra is nagyon fontos: a vívótermet is róla neveztük el, fát is ültettünk a színház elé, amellyel rá emlékezünk. Támogatom az ötletet, de ez szerintem csak a végső lépés kell, hogy legyen" - fogalmazott Seress Zoltán igazgató, aki kitért arra is, hogy az átalakítás hogyan érinti a színház támogatási rendszerét. 

barka
Faültetés a Bárka előtt, 2009-ben

"A remények szerint hármas együttműködés születik a színház, az NKE és a józsefvárosi önkormányzat között. Bár a jövőben nem az önkormányzat lesz a fenntartónk, de a kerülettel való kapcsolatunk megmarad. Ennek fő oka, hogy szeretnénk, ha a megváltozott előadó-művészeti törvény értelmében a kiemelt intézmények közé sorolnák a Bárkát. Ehhez azonban közszolgálati szerződést kell kötnünk az önkormányzattal, ennek megfelelően továbbra is a mi feladatunk lenne a józsefvárosi napok megszervezése. Ezáltal jogosultak lehetünk az állami normatív támogatásra. A fenntartói támogatást pedig a közszolgálati egyetemen mint anyaintézményen keresztül kapnánk meg. Csupán a tulajdonosi jogviszonyokat kell rendezni ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson. Bízom benne, hogy az átalakításnak köszönhetően biztonságosan tudunk továbbműködni" - hangsúlyozta a direktor. 
Az átadás-átvétel várhatóan február közepéig megvalósul, márciustól már az új konstrukció szerint működhet a színház.

Forrás: Magyar Nemzet, nyomtatott szám

süti beállítások módosítása