Ősbemutatóval indul az év a szolnoki színházban

Hol a pénz? címmel egy humorral átszőtt, ám mélyen elgondolkodtató, szokatlan műfajú és formai megoldásokat felvonultató darab ősbemutatóját tartják szombaton a szolnoki Szigligeti Színház Szín-Mű-Helyében - közölte a mű írója, egyben a teátrum művészeti vezetője.

hol1

Kiss József szerint a Hol a pénz? műfaját leginkább spirituális komédiaként lehet meghatározni, mivel a darab földöntúli időutazás keretében kutatja a választ nagyon is földi kérdésekre: a pénz és a boldogság összefüggéseire.

hol2 Mint Kiss József rámutatott, a mű főhőse, özvegy Faust Tihamérné már nevében is hordozza a Dickens Karácsonyi énekéhez hasonló "pokoljárás" lehetőségét. Mielőtt azonban Kamillát elragadják a szellemi világ erői, ő szerény körülmények között éldegél Pesten 1938-ban.
Az úriasszony jobblétre szenderült férjei tehetős emberek voltak: egyikük ügyvéd, másikuk orvos. Jusztina, a cseléd mégsem találja az utánuk megöröklött pénzt sehol a lakásban. Rudi, a pincér segítségével akkor ejtik túszul az özvegyet, amikor éppen nála tartózkodik Etelka, a spiritiszta nővér, valamint unokája, Gina. A pénzt a leghatározottabb fenyegetések ellenére sem adja át a hölgy, emiatt egy fegyver is előkerül és el is sül.

hol3 Halált ugyan nem okoz, ám a történetben meglepő fordulatot hoz a kilőtt golyó. Kamilla és Etelka kereken 62 évet átugorva 2000-ben találják magukat, majd elkezdődik kettejük fausti kálváriája, melynek végén Kamilla eljut egy fontos felismerésig.
Mindez két egymástól nagyon eltérő felvonásban zajlik, szinte olyan, mintha két külön darab volna, így váltanak harsány komédiából már-már drámaian elgondolkodtató előadásba, amelyben a színészek egy része két különböző karaktert alakít - mondta Kiss József.

hol4 Felidézte, hogy a Hol a pénz? megírásának ötlete még hajdan, a Madách Színházban merült fel benne, ahol Tolnay Klárinak és Psota Irénnek szánták a főszerepet. Végül azonban csak évekkel később született meg a mű, amelynek szolnoki ősbemutatója Császár Gyöngyi jutalomjátéka lesz.

hol5 A spiritualitás iránt "erős szűrőkkel ugyan", de személy szerint is nyitott alkotó úgy vélte: már csak azért is különleges színházi csemege vár a nézőkre, mert műve a próbafolyamat során Molnár László rendező és a társulat ötletei nyomán némileg az eredetihez képest is átformálódott, például új lezárása lett.
Császár Gyöngyin és az előadásban színészi feladatot is vállaló rendezőn kívül színpadra lép Lugosi Claudia, Trecskó Zsófia, Dósa Mátyás, Jankovics Anna, Ónodi Gábor és Tóth Tamás is. A díszlet Túri Erzsébet, a jelmez Debreczeni Ildikó munkája.

süti beállítások módosítása