Bozsik csapatába hívja Szabót - Tervekről mesélt

"A Trafó elsősorban annyiban lesz más, hogy a magyar kortárs művészetnek szeretnénk nagyobb bizalmat adni" - fogalmazott az MTI-nek adott interjújában a Kossuth-díjas táncművész-koreográfus, akinek ügyvezetői kinevezését hétfőn hozta nyilvánosságra a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága.

A programszerkezet változatlan marad

Bozsik Yvette hangsúlyozta, a Trafó programszerkezete nagyrészt változatlan marad, a nemzetközi fellépők tekintetében szeretnék azonban bátorítani a magyar együttesekkel folytatandó koprodukciókat. Emellett nyitni kívánnak a gyermekszínház és annak olyan innovatív, kísérleti törekvései felé, mint például a vak és látássérült gyerekeknek létrehozott előadások vagy a csecsemőszínház.
"Szeretnénk a fogyatékos alkotók művészetét felkarolni, mindenfajta társadalmi problémákat, illetve témákat feldolgozni. Fontos továbbá, hogy nemcsak a kortárs táncra, hanem az összes kortárs művészeti területre figyelni fogunk; főként a most nagyon nehéz helyzetben lévő független magyar alkotókat és társulatokat szeretnénk bátorítani és segíteni" - szólt terveiről.

Szabó felajánlást kapott
Bozsik Yvette pályázatában a Trafó művészeti igazgatójaként Horváth Csaba koreográfust, a Forte Társulat művészeti vezetőjét jelölte meg, felállítandó stábjának további tagjairól egyelőre nem nyilatkozott. "Július 1-jétől érvényes a kinevezésem, ezalatt a fél év alatt fog felállni a csapatom. A lényeg, hogy számítunk a mostani stábra is, nem szeretnénk nagy váltást" - jegyezte meg, hozzátéve: az intézmény eddigi vezetőjét, Szabó Györgyöt is szívesen a csapatában tudná nemzetközi tanácsadóként. Szabó György az MTI megkeresésére azt közölte: a felkérésre későbbi időpontban fog választ adni.

yvette_b

Két rezidens társulat érkezik

Mint Bozsik Yvette elmondta, saját együttese és a Forte Társulat rezidens társulatként lesznek jelen a Trafóban, ami azt jelenti, hogy "használják majd a rendelkezésre álló próbatermet, de semmiképpen nem élveznek előnyt az előadások tekintetében, nem fogják uralni a műsort".
"A Bozsik Yvette Társulatnak a Művészetek Palotájától kezdve a Katona József Színházig nagyon sok fellépése van, továbbra is ezt a sokszínűséget szeretném folytatni" - fogalmazott. Mint hozzáfűzte, saját alkotói pályáját a következő időszakban némileg "háttérbe szorítja" majd.
A Trafót 13 éve vezető Szabó György mellett az elmúlt hetekben számos magyar és több külföldi művész is kiállt, Bozsik Yvette azonban nem tart attól, hogy ez megnehezíti majd a munkáját. "Minden változás félelemmel jár, de aki engem ismer, az tudja, hogy konszenzuskereső és nyitott ember vagyok. Senkinek nincs alapja a félelemre, mert nem fog megváltozni a Trafó profilja, és az eddig ott fellépő művészek ugyanannyi lehetőséget fognak kapni, mint eddig" - hangsúlyozta.
Noha tárgyalások folynak arról, hogy a jelenleg a Fővárosi Önkormányzat által finanszírozott Trafó fenntartását a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vegye át, Bozsik Yvette elmondása szerint a tervezett változásról a pályázók nem kaptak konkrét tájékoztatást.

A pályázat részleteiről
Bozsik Yvette a döntés nyilvánosságra hozatalának napján a Szinhaz.hu portálon közzétette pályázatát, amelyből kiderül, hogy terveiben szerepelnek tematikus minifesztiválok, egy-egy aktuális témára fókuszáló tematikus estek, a vidéki és határontúli táncműhelyek éves seregszemléje és a művészeti főiskolák hete is. A Tükör-projekt keretében sikeres külföldi társulatok hosszabb időt itt töltve hozhatnak létre új előadásokat.
Az új igazgató olyan külföldön élő magyar származású alkotók meghívását tervezi, mint például Josef Nadj, Krisztina de Chatel, Salamon Eszter és Fabienne Berger, míg a háttérbe szorult hazai művészek és együttesek közül bemutatkozási lehetőséget kaphat mások mellett a Duda Éva Társulat, az Inversedance vagy a TranzDanz. Bozsik Yvette elképzeléseiben szerepel egy Halász Péter Archívum létrehozása is.
A Trafó fesztiválok és internetes pályázatok meghirdetésén, egy online galéria létrehozásán keresztül kíván részt venni a mozgóképes műfaj megújításában, míg a fiatal képzőművészeket inkubátorházként is segítené. Bozsik Yvette folytatandónak tartja az intézmény zenei programjainak sokszínűségét, nagyobb hangsúlyt szeretne azonban helyezni a magyar és kelet-európai zenekarokra, valamint együttműködést tervez a Zeneakadémiával és a Budapesti Fesztiválzenekarral.
Mint a pályázatban szerepel, a Trafó részben átvenné az Ódry Színpad helyét a végzős rendezők és színészek bemutatkozását segítve, az új igazgató továbbá olyan színházi műfajokat is a repertoárba kíván emelni, mint a színvonalas stand-up, a szatirikus kabaré vagy az improvizációs színház. Nem hiányzik majd az intézmény programjából a kortárs irodalom sem: a felolvasóestek, könyvbemutatók, írói kurzusok mellett a Trafó évente irodalmi pályázatokat is kiír majd.
Bozsik Yvette egy felmenő rendszerű alkotói megjelenési koncepciót dolgozott ki, mely szerint a Trafó segítségével a kezdő művészek először kisebb játszóhelyeken: a Bethlen Téri Színházban, a Sanyi és Aranka Színházban, illetve az Átriumban mutatkozhatnak be. A nemzetközi hírű külföldi együttesek Magyarországra hívásában az új igazgató együttműködést tervez más hazai intézményekkel és fesztiválokkal is.

 

Kapcsolódó anyagok:

 

BOZSIK YVETTE A TRAFÓ ÚJ IGAZGATÓJA

Tarlós István döntése értelmében 2012. július 1-jétől 2017. június 30-ig Bozsik Yvette vezeti a Trafót.

BOZSIK YVETTE PÁLYÁZATA

Tarlós István főpolgármester a szakmai bizottság véleménye alapján, és többségi szavazatának figyelembevételével 2012. július 1-től 2017. június 30-ig Bozsik Yvette-et nevezte ki a Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatójává. Bozsik Yvette eljuttatta szerkesztőségünkhöz a Trafó igazgatói posztjára írt pályázatát, amelyet ezennel közlünk.

süti beállítások módosítása