Pozsgai: megfelelő módon zajlik az átadás-átvétel

Február elsejétől az Új Színház főrendezője a pécsi Pozsgai Zsolt író, dramaturg lesz. A Pécsi Újság kérdezte az elmúlt három hónap fejleményeiről, valamint a jövőre vonatkozó terveiről.

Legutóbb január elején tartott megbeszélést egymással Márta István és Dörner György, az Új Színház jelenlegi és jövendőbeli igazgatója az intézmény átadás-átvételével kapcsolatban. A jövő hónapban munkába álló Dörner azóta már közzétette a Színház.hu-n az új vezetés következő hónapokra vonatkozó műsortervét, amelyben - mások mellett - Kodolányi János, Jókai Mór, Wass Albert és Csurka István egy-egy darabját tűzik műsorra.

Pozsgai Zsolt pécsi illetőségű író és dramaturg főrendezőként jelentős befolyással rendelkezik majd a szakmai munkára. A Pécsi Újság.hu megkeresésér leszögezte, hogy "megfelelő módon zajlik az átadás-átvétel előkészítése, minden a tervek szerint halad ahhoz, hogy március 23-án Kodolányi János Földindulás című darabjának bemutatójával elinduljon az új munka".

pozsgai

"A kedélyek lenyugodtak, mindenféle bonyodalom nélkül zajlik a különböző szerződések átvizsgálása, az ilyenkor szokásos leltár elkészítése. Az sem igaz, hogy február elsején, ha mi belépünk, minden jelenlegi dolgozó veszi a kalapját. Senki sem megy el, mindenki marad tovább. Márta Istvánnal pedig korrekt a kapcsolatunk" - nyilatkozta Pozsgai Zsolt, aki szerint szó sem volt arról, hogy Csurka István bármilyen munkakörben részt vett volna a színház munkájában. A szakember az elmúlt hónapokat értékelve azt is elmondta, hogy kellő derűvel élte meg a kinevezésük körüli hercehurcát.

"Ilyen éles helyzetekben derül ki, hogy ki az igazi barát és ki az ellenség" - indokolt, hozzátéve, hogy így legalább kitisztult a kép ezzel kapcsolatban is.

A média felelősségét hangsúlyozva botorságnak minősítette azt hírt, amely szerint az első előadásokra a gój motorosok járgányukon érkezve néznék meg a darabokat. "Látszik, hogyan terjednek a dolgok. Abból, hogy az Echo tévé motoros műsorában szilveszterkor, egy kellemes hangulatú délutáni adásból az lesz, hogy gój motorosok jönnek a színházba motorral... Ez már a média felelőssége. Ehhez én nem tudok mit hozzátenni. Egy kellemes beszélgetésből ilyen következtetést levonni botorság".

Egyéb terveit illetően Pozsgai elmondta, hogy mivel nagy népszerűségnek örvend Indiában a Zsolnay Vilmos életéről készített filmje, decemberben már harmadik alkalommal vett részt közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítésen. Talán ennek is köszönhető, hogy egy újabb fesztiválra nevezték az alkotást, ráadásul egy indiai filmgyártó céggel közösen tervezik egy indiai-magyar koprodukciós film létrehozását is.

Forrás: Pécsi Újság

 


süti beállítások módosítása