Kiss vagy Koltay? - A szakmai bíráló testület is véleményt nyilvánított

Ma délután a szakmai bíráló testület véleményt nyilvánított a miskolci színház ügyvezetői posztjára beküldött pályázatokról. Mint ismeretes, tegnap a Miskolci Nemzeti Színház társulata szimpátiaszavazást tartott a két pályázó bemutatkozása után: a társulat 111:60 arányban szintén Koltay Gábort támogatta.

A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjára kiírt pályázatra Kiss Csaba valamint Koltay Gábor jelentkezett. A beküldött pályázatok elbírálására létrehozott bizottság ma délután hozta meg döntését arról, melyik jelölt pályázatát támogatja. A kilenctagú testület 5:3 arányban Koltay Gábor pályázata mellett tette le voksát (egy tartózkodott).

koltay

A tegnapi társulati bemutatkozáson Koltay Gábor filmrendező, a Szabad Tér Színház egykori vezetője, aki néhány hónapig a fővárosi József Attila Színházat is igazgatta, úgy fogalmazott: nem szeretné a színház jelenlegi közösségét felforgatni, meg akarja ismerni a társulatot és ezekre az értékekre akar építeni.

Kiss Csaba rendező, drámaíró azt ígérte: nagyon egyértelműen fog fogalmazni, és megválasztása esetén bármit, amit mond számon lehet majd kérni tőle. Ha pedig nem őt választják a posztra, rendezőként is szívesen dolgozna a Miskolci Nemzeti Színházban – tette hozzá.

kiss

Az intézményt működtető miskolci önkormányzat január 31-én tart közgyűlést, amelyen döntenek a pályázatban kiírt pozícióról. A miskolci önkormányzat kulturális bizottsága január 26-án találkozik Kiss Csabával és Koltay Gáborral.

 

A tegnapi társulati meghallgatásról Kiss Csaba beszél a szinhaz.hu-nak adott interjújában, amit hamarosan közlünk.

süti beállítások módosítása