A FESZ közleménye a Trafó pályázat kapcsán

A Magyar Táncművészeti Szövetség üdvözletéhez csatlakozva, gratulálunk két tagtársunknak! Bozsik Yvette Kossuth-díjas és Érdemes művész, táncművész-koreográfus nyerte el a Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyvezetői igazgatói posztjára kiírt pályázatot. Az intézmény művészeti vezetője Horváth Csaba Harangozó-díjas táncművész-koreográfus lesz.

A Független Előadó-művészeti Szövetség Elnöksége, ahogy korábban is, úgy tekint a Trafóra, mint a független előadó-művészet egyik kiemelt központjára. Ezért üdvözlendő, hogy a nyertes pályázó legfőbb szándéka ennek a területnek a méltó reprezentációja. Ugyanakkor azt is reméljük, hogy az új vezetőknek sikerül a korábbi években megszokott, magas szakmai színvonalon tartani az intézmény működtetését és nemzetközi reputációját. Ehhez kívánunk jó munkát, eredeti ötleteket, és kitartást!

trafoel

Egyúttal szeretnénk megköszönni a leköszönő igazgató, Szabó György, elmúlt tizenhárom évben végzett munkáját, amellyel a Trafót Budapest kevés világszínvonalú intézményeinek egyikévé tette. Szabó György a kulturális szcéna egyik leginnovatívabb alakja, aki számos magyar színházi és tánctársulatot fedezett fel, illetve juttatott nemzetközi hírnévhez. Miközben olyan kulturális szolgáltatással ajándékozta meg a közönségét, amelyhez az máshol nem juthatott volna hozzá.

Kívánjuk, és egyúttal elvárjuk, hogy Szabó Györgynek legyen még esélye intézményvezetőként kamatoztatnia tudását Magyarországon.
A Független Előadó-művészeti Szövetség Elnöksége:

Csató Kata, elnök
Erős Balázs, alelnök
Goda Gábor, alelnök
Schilling Árpád, alelnök

süti beállítások módosítása