Bodó Viktor újra Grazban rendezett

Január 14-én mutatta be a Szputnyik Hajózási Társaság és a grazi Schauspielhaus legújabb közös előadását, a Szentivánéji álom című produkciót. Bodó Viktor rendező hatodik alkalommal, a Szputnyik színészei pedig harmadszorra tértek vissza Grazba dolgozni. A társulat itthon a Majdnem című előadással készül.

A Szentivánéji álomról

A Shakespeare-darabot 2008-ban már bemutatta a társulat, akkor egy nyári alkotótábort követően Zsámbékon volt látható az előadás. A grazi munka a zsámbéki előzményektől független, attól teljesen eltérő: igazi nagyszínpadi produkció, amelyben az osztrák és német alkotók mellett számos magyar művész is dolgozott. A jelmezeket Nagy Fruzsina készítette, az effekteket Keresztes Gábor, a világítástervező pedig Bányai Tamás volt. A magyar színészek (Fábián Gábor, Jankovics Péter, Lajos András, Szabó Zoltán) a mesterembereket, vagyis ebben a rendezői felfogásban a vendégmunkásokat játszák.


Részlet a darabból

Vinkli: Le van írva az oroszlán szerepe? Nagyon kérem, ha igen, adja ide, mert a tanulásban lassú vagyok.

Tetőfi: Nyugodtan improvizálhat, mert az egész csak csupa bőgés.

Tompor: Hadd játsszam az oroszlánt is én! Úgy fogok bőgni, hogy mindenkinek megmelengeti a szívét, ha hallja. Úgy fogok bőgni, hogy a herceg kérlelni fog: “Bőgjön még! Bőgjön még!”

Tetőfi: Aztán ha túl ijesztően csinálja, még úgy megijeszti a hercegnét és a hölgyeket, hogy elkezdenek sikítozni; az elég lesz ahhoz, hogy mindnyájunkat fölakasszanak.

MIND: Akkor fölakasztanak, annyi szent.

Tompor: Az már igaz, barátaim, hogy ha a hölgyek a nagy ijedtségtől eszüket vesztik, a végén még eszetlenségükben fölakasztatnak minket. De én majd megrafinálom a hangom, olyan diszkreditáltan fogok bőgni, mint a szopós galamb. Úgy fogok itten bőgni, mintha fülemüle szólna.

Már készül a Majdnem című előadás Cukor Balázs rendezésében

Az előadás Samuel Beckett Godot-ra várva című műve alapján készül. Bizonytalanság, kiszolgáltatottság, zavarodottság, önirónia. A történet Budapesten játszódik egy belvárosi lakásban. Szereplői harminc év körüli fiatalok, akik várnak. Hogy pontosan mire, ők maguk sem tudják, talán csak arra, hogy valahogy jobb legyen.

Vagy majdnem.

süti beállítások módosítása