Éhségsztrájk várható a Kamaraszínházban?

"A mostani helyzetnél az is jobb lenne, ha bezárnák a színházat. Az egyik kollégának a minap felmondták az albérletét, mert nem tudta kifizetni" - közölte Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója. Úgy tudja, az sem kizárt, hogy éhségsztrájkba kezdenek a 120 ezer forintos átlagkeresetű munkatársak.

Amióta közölték a Játékszínnel és a Budapesti Kamaraszínházzal - hogy nem kapnak támogatást, illetve hogy fővárosi átvételükről dönthetnek a közeljövőben, Szűcs Miklóst a lebegtetés és a bizonytalanság háborítja fel leginkább. "A magyar állam nem fizeti ki a munkatársait, egyik nap ezt, másik nap annak ellenkezőjét mondják, nem tudjuk, mi lesz. A decemberi bérrel, 27 millió forinttal tartozik az állam, amit január 5-ig kellett volna, hogy kifizessenek. Nyilván a januárit sem fogjuk megkapni, fogalmam sincs, miből élünk majd meg. A januári előadásokra elkeltek már a jegyek. Már tavaly is 40 százalékkal kevesebb támogatást kaptunk. Körülbelül ugyanannyiba kerül az államnak, ha játszanánk az évad végéig, mintha kirúgnának minket.

Úgy tudjuk, a vagyonkezelő, a tulajdonos és a minisztérium tárgyal most."

2013-től az új előadó-művészeti törvény értelmében az első, kiemelt kategóriába tartozna a színház, külön költségvetéssel. "Az idei évet kellene átvészelni" - mérlegelte keserűen a direktor.

budapesti-kamaraszinhaz-tarsulati-ules3A decemberi rendkívüli társulati ülésen (Fotó: Kollányi Péter, MTI)

A Játékszín igazgatója is tehetetlen. "Ha nem kapunk segítséget, márciusban nem biztos, hogy lesz előadásunk. Mi nem is tudunk tárgyalni a minisztériummal, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a tulajdonosi jogkört gyakorló szerv, a NEFMI és köztünk ő közvetít. Különböző iratokat, számításokat kérnek tőlünk, hogy például mennyibe kerülne az államnak, ha évad közben bezárnák a színházat" - nyilatkozta Balázsovits Lajos. 2013-tól egyébként a Játékszín is fővárosi tulajdonba kerülne. "Lehet, hogy a személyemnek is szól ez a helyzet, de a barátaimat, ismerőseimet nem fogom választásonként lecserélni. Kitartok a színház és a kollégáim mellett, amíg lehet" - ígéri a színházat húsz éve irányító Balázsovits, akinek 2014. december 31-én jár le igazgatói mandátuma. A színház 90 százalékos átlagnézettséget produkál, minden évet nullszaldóval zártak. Tavaly 110 millió forintot kaptak az államtól, a jegyeladásból 80 millió volt a bevételük, külső támogatóktól pedig 67 millió forint. Az elmúlt évben 59 milliót fizettek be járulékként és 21 millió forint áfát. "Várhatóan elindul majd a demagógia, hogy mit akarnak a fővárosiak inkább: utazni a BKV-val vagy színházba járni, válasszanak, melyik a fontosabb, mert csak az egyikre van pénz" - vázolt lehetséges jövőképet a direktor.

Forrás: Vasárnapi Hírek (15.)

Kapcsolódó anyag:

Skultéty úr ferdít - Villáminterjú Szűcs Miklóssal

... szabálytalanul számolt el". Erre kívánt reagálni Szűcs Miklós igazgató, aki cikkünkben felvázolja színháza helyzetét és elmondja, hogy a dolgozók ebben a hónapban nem tudnak Skultéty úr miatt rezsit ...»


süti beállítások módosítása